földrengés;Kolumbia;

A földrengés jelentős károkat okozott a Rózsafüzér Szűzanya-bazilikában augusztus 10-én

A kolumbiai földrengés megrongálta az ország legmagasabb templomát

Kolumbiában egy 7,4-es erősségű földrengés miatt összeomlott a Rózsafüzér Szűzanya-székesegyház egy tornya Manizales városában.

Súlyosan megrongálódott egy történelmi katedrális az augusztus 10-i kolumbiai földrengésben, amely az ország nyugati régióit rázta meg, több mint kétszáz ember halálát okozva, és több mint ezerhatszáz épületben téve kárt – írta meg a The Art Newspaper nevű művészeti portál. A 7,4-es erősségű rengés miatt Manizales városában a Rózsafüzér Szűzanya-székesegyház egyik oldaltornya dőlt össze.

A földrengés helyi idő szerint reggel 7 óra 34 perckor történt, 103 kilométeres mélységben, San José del Palmar településen, az ország egyik legszegényebb régiójában, Chocó megyében. A népsűrűségük miatt a legsúlyosabban érintett területek a szomszédos megyék, Manizales, Pereira és Cali fővárosai voltak. A Kolumbiai Geológiai Szolgálat több mint negyvenöt utórengésről számolt be ugyanazon a napon. A földrengés következményei miatt Abelardo de la Espriella kolumbiai elnök – aki augusztus 7-én lépett hivatalba – nemzeti szükségállapotot hirdetett ki.

Az említett székesegyház neogótikus stílusban, bizánci stílusú boltívekkel épült meg Julien Polti francia építész tervei alapján, és a korábbi, fából készült katedrális helyére került, mely 1925-ben és 1926-ban két tűzvészben elpusztult. Az új templom építése 1928-ban kezdődött, különböző anyagok felhasználásával, hogy megakadályozzák a tűz pusztítását. „Vasbetonból építették, amikor ez a technológia még nem létezett Kolumbiában” – mondta Gonzalo Duque-Escobar, a Kolumbiai Nemzeti Egyetem professzora, hozzátéve: „Az acélt importálni kellett, mert az országnak nem voltak nagy acélgyárai.”

Amikor 1930-ban a nagy gazdasági világválság elérte Kolumbiát, a templom építése leállt, és csak 1935-ben folytatódott, majd 1939-ben fejeződött be. Adolfo Hoyos Ocampo plébános volt a hajtóereje a projektnek: megvédte Polti eredeti tervét, és megakadályozta, hogy gazdasági vagy művészi okokból megváltoztassák az épületet. A plébánosnak adományokból végül sikerült felépíttetnie a mára híressé vált katedrálist, amely hamarosan a város jelképévé vált.

Csaknem 150 ezer fontba (175 ezer euróba) került három Banksy-mű eltávolítása és őrzése a kapcsolódó kiadásokkal együtt a brit államkasszának.