A gasztronómia már csak ilyen: a büfék és kitelepült éttermek kínálatát böngészve az ember könnyen jut arra a következtetésre, hogy a „pénztárcabarát" jelző itt leginkább költői túlzás. Persze ott a csábító csülök, de egy gyors fejszámolás után kiderül: kilója ötvenezer forintra jön ki. Nyilván munka van vele, a faszén sem a levegőből pottyant, a helypénzről nem is beszélve, meg hát – ahogy mondják – egyszer élünk, szóval veszünk egy jó tenyérnyit. És akkor még csodálkozunk, hogy a nép a Balatont szidja az árak miatt, miközben mi magunk is önként sétálunk bele ebbe a kulináris csapdába.
De nem is a legnagyobb tavunknál vagyunk, hanem Bugacra jöttünk szétnézni, ahol 2010-től minden páros évben, így idén is, találkoznak a hun és türk tudatú népek, ez a Kurultáj, páratlan években pedig a Kárpát-medencei magyarságot előtérbe helyező ősök napját rendezik meg, amelyre szintén számos küldöttség érkezik messzi tájakról.
A magyar politikai diskurzus és a tavasszal leváltott fideszes kormányzati kultúrpolitika egyik sokszor vitatott pontja a hun-türk tudatú népek találkozója. A rendezvénysorozat körüli történéseket vizsgálva kirajzolódik egy sajátos ív, amely a tudományos intézményrendszertől a kormányzati támogatásokon át a legmagasabb állami szintekig terjedt.
Hat évvel ezelőtt Kövér László, az Országgyűlés akkori elnöke – ahogy arról a Népszava Szép Szó mellékletében Romsics Ignác írt – a nyitóünnepségen egyértelmű iránymutatást adott: kijelentette, hogy a következő években „meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését”. Azt is hangsúlyozta, hogy az államnak és a tudományosság adófizetői pénzből működő intézményeinek nem szabad gátolniuk ezt a folyamatot.
Az állam ugyanakkor nem csak szavak szintjén állt ki az alapítvány céljai mellett, hiszen míg korábban évi 15 millió forint körüli összeget adott a rendezvényre, ebben az esztendőben 300 milliót.
A következő évben más kontextusban is találkozhattunk a törzsi gyűléssel: egyik visszatérő előadóját, az antropológus Bernert Zsoltot választotta az emberminiszterként emlegetett Kásler Miklós a Magyar Természettudományi Múzeum élére. Az áprilisi Fidesz-bukás új szeleket hozott, Bernert megbízatását múlt hónapban visszavonta a Tarr Zoltán vezette kulturális tárca.
Az Emmi-támogatás 2020-ban további százmillióval nőtt, de adott pénzt a Takarék-csoport, élén Mészáros Lőrinc bizalmasával, Vida Józseffel. A Kurultáj akkor a járványhelyzet miatt végül elmaradt. Nem úgy a központi támogatások intenzitása: 2021-ben 200 millió, 2022-ben 350 millió forint jutott a szervező Magyar–Turán Alapítványnak a költségvetésből a seregszemlére. Utóbbi évben Kövér László újra a Kelet és Nyugat összekötésének fontosságáról beszélt, mondván: a magyarok mindig is ezt akarták, nem pedig megtagadni valamelyik irányt. Majd egy huszárvágással kritikát fogalmazott meg a nyugati világ „szellemi bérgyilkosai” ellen, aki meg akarják fosztani a közösségeket hitüktől és hagyományaiktól.
A rendezvény 2024-es megnyitója az Országházban zajlott. Lezsák Sándor, az Országgyűlés akkori alelnöke, aki a rendezvény fővédnöke is egyben, Orbán Viktor és Kövér László nevében köszöntötte a küldöttségeket. Az anyagi elismerés is csúcsra ért: a K-Monitor által közzétett adatok szerint a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium 700 millió forinttal támogatta a szervező Magyar-Turán Alapítványt, tavaly pedig félmilliárdot kaptak. Idén, ahogy azt az RTL egyik híradásából megtudhattuk, egy telefonhívást követően személyesen Orbán Viktor intézte el, hogy jusson nekik 200 millió.
Az alapítványnak természetesen költségei is vannak. Ez például abból a levélből derül ki, amelyet még Orbánnak címeztek, de már Tarr tett közzé. Az iroda, a raktárak, a munkatársak fizetése, az állatok tartása évi 320 millióba kerül,
a rendezvény több száz önkéntessel ennél valamivel többe. De az alapítvány egyéb értelemben is a határon túlra tekint: többször rendeztek erdélyi, valamint délvidéki ősök napját.
No de vissza a jelenbe! Majszoljuk a drága falatokat, a színpadon egy gagauz énekesnő lép fel. Az előadása magával ragadó, ugyanakkor beismerjük magunkban: ez a népcsoport nem feltétlenül szerepelt – vagy nem figyeltünk – a középiskolai töriórákon. De a kék alapon zöld farkasfejet ábrázoló zászló, amit egy rajongó lelkesen lenget, szintén magyarázatra szorul. Gyors keresés után kiderül: a gagauzok egy negyedmilliós, ortodox keresztény vallású, de török nyelvű európai népcsoport, akik főleg Moldovában élnek, kisebb közösségekben Ukrajnától Görögországon át Oroszországig megtalálhatók. A zászló pedig nem más, mint a 8. századig létezett Göktürk Birodalom modern rekonstrukciója – a pántürkizmus és a török nacionalizmus egyik kedvelt szimbóluma.
Továbbállunk a Délvidék-sátor felé. Az asztalokon kézművesportéka minden mennyiségben, a házi szappantól a fa ékszerig. Megtorpanunk egy Nagy-Magyarország körvonalát ábrázoló hűtőmágnes előtt, amire – fájjon ez bárkinek – semmi más nincs írva, csak annyi: Trianon. Hangosan nem merem megkérdezni, de vajon az a külföldi turista, mert hát hallunk keleti és angol szót lépten-nyomon, aki történetesen annyit tud rólunk, mint én a gagauzokról, azt fogja hinni, hogy ez az országunk valami egzotikus ősi neve?
A közönség? Nos, az maga a magyar valóság metszete. Itt van a büszkén vonuló ötvenes úr, aki pólóján elöl-hátul hirdeti a homofóbiáját. Amott kackiás bajszú, Csíki sört szorongató fiatalok, akik még ivás közben is a hely szelleméhez igazodnak. Aztán a családok gyerekekkel, idősebbek kinyitható kempingszékekkel – ugye, az évek, meg a rutin!
A késes fáradhatatlanul ismételgeti a vevőknek: „Óvatosan, mert nagyon éles!" – mintha csak a magyar élet elengedhetetlen része lenne a folyamatos figyelmeztetés a veszélyre. Kicsit több összetartást várna az ember, de hát türk tudat ide vagy oda, a résztvevők is csak emberek. Ezt akkor ismerjük fel, amikor az egyik kiállító az orra alatt morgolódva osztja a távolban álldogáló, a tanácsokról mit sem sejtő bivalyok gazdáit, hogy hogyan kellene eljárni a jószágokkal. Tényleg, a múltban való megmerítkezés közepette sem hagyják, hogy elfeledjük: a tízmillió szövetségi kapitány, mérnök, pedagógus, és ezek szerint állattenyésztő országa vagyunk.
A háromnapos rendezvény mindentől függetlenül, és ezt már sokadik alkalommal állapítjuk meg, nagy élmény. Azt meg, hogy jövőre a Tisza-kormány ugyanolyan elkötelezettséggel nyúl-e a hónuk alá, mint tette azt a Fidesz-kormány, a jövő zenéje.
Ha esetleg nem így lesz, az nagyon szép gesztus lenne, ha a magukat nemzetinek leíró emberek nyitnák majd a jó célért a bugyellárist. Tizenhat évig ők uralták a közpénzcsapokat, ha valaki állami támogatást remélt, az leginkább az ő kegyükből jutott hozzá. De nézhetjük fordítva is, azaz, hogy az egykori kormánypárt csak akkor nyúlt örömmel a közös zsebbe, ha a saját ideológiájára rímelő célokat finanszírozott. Hátha kiderül 2027-ben az is: a turul volt-e előbb, vagy a turultojás?
Már a mongolok is
A téma történelmi kontextusáról a Népszavában a Szép Szó hasábjain Kepecs Ferenc írt gondolatébresztőt. Felidézte: a „kurultáj” szóval először gyerekkori olvasmányaiban, a szovjet szerző, Vaszilij Grigorjevics Jan háromkötetes művében találkozott, amely a Mongol Birodalom XIII. századi hódításairól szólt. Későbbi tanulmányai során aztán már konkrét történelmi kurultájok is előkerültek, köztük az 1235-ös, amely – a szerző megfogalmazása szerint – a legeslegnagyobb hatással volt a korabeli magyarokra.
