„Sokféleképpen lehet azért azt érteni, hogy van-e jó 56-os emlékmű Budapesten” – emelte ki lapunknak Mélyi József művészettörténész. A szakértőt annak kapcsán kérdeztük, hogy Magyar Péter egy Pakson tartott sajtótájékoztatón a napokban megjegyezte, véleménye szerint nincs alkalmas 1956-os emlékhely Budapesten.
Ha kevésbé szigorúan tekintünk a kérdésre, a fővárosban több tucat hely állít emléket a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb fejezetének: az emléktáblákon kívül (amelyek például olyan, a forradalomhoz kapcsolódó prominens történelmi helyszíneken is megtalálhatók, mint a Rezső tér, a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete vagy a Corvin köz) példaként érdemes megemlíteni Csíkszentmihályi Róbert szobrász és Schilling Róbert építész alkotását a Műegyetemnél, Czinder Antal 1993-ban felavatott művét a Bakáts téren vagy Árvai Ferenc 2001-ben elkészült krómacél szobrát a Széna téren, vagy – nem utolsósorban – a Fiumei úti sírkert 21. parcelláját is. Magyar Péter viszont úgymond „szigorúbban” kezelte a kérdést, véleménye szerint ugyanis nem alkalmas a két, a közgondolkodásban valóban kiemelt 1956-os emlékhely: a Terror Háza és az Ötvenhatosok terén található alkotás sem.
Mélyi József szerint jó pár magas színvonalú emlékmű található a fővárosban – többek között ilyen a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellája is, amely a forradalom utáni megtorlás áldozatainak nyughelye –, de a miniszterelnök által kiemelt, a Sztálin-szobor ledöntésének egykori színhelyén, az Ötvenhatosok terén lévő alkotásnak például a művészettörténész szavaival élve „valóban elég furcsa sorsa volt” az elmúlt években. A szakértő kifejtette, mindig volt többféle ellenérzés a köznyelvben sokszor csak „Vaskefeként” számon tartott emlékművel szemben: Tarlós István, egykori főpolgármester maga is többször emlegette, hogy el kellene bontani. Bár erre nem került sor, Mélyi hangsúlyozta viszont, hogy az alkotás sorsa így is elég dicstelen fordulatot vett:
„Született ez a furcsa megoldás, hogy beékelték a Néprajzi Múzeum épületébe, és hát így olyan, mint egy jégtörő hajó. Egy építészeti geggé változott, így valóban alkalmatlan arra, hogy önálló műalkotás legyen – ahogyan arra eredetileg tervezték. Így körülbelül egy építészeti kiegészítő elem lett belőle.”
Az I-Ypszilon alkotócsoport által tervezett emlékmű mellett hasonlóan vitatott helye volt az emlékezetpolitika mezején a Terror Házának is, amely szintén valóban történelmi emlékhely – hiszen az Andrássy út 60.-ban működött az ÁVH egészen 1956-ig –, de a kritikusok szerint kevésbé az 1956-os forradalom konkrét eseményeinek állít emléket: sokkal inkább a kommunista diktatúra és az állami terror természetének bemutatására koncentrál (mondjuk ezt nem is rejti véka alá, tekintve, hogy mind a nyilas, mind pedig a kommunista elnyomást is bemutatja a tárlat). Az 1956-os eseményeket ugyan a szovjet megszállás elleni küzdelem hősies szabadságharcaként ábrázolja, ugyanakkor a bírálók szerint nem „csupán” bemutatja a forradalom eseményeit, hanem mindezt egy erős antikommunista narratívába is helyezi.
Az emlékhelyek alkalmasságáról szóló vitában egyik esetben sem tett jót az épp akkor aktuális politikai környezet. A Terror Háza esetében például Schmidt Mária szerepe hagyott sokakban rossz szájízt, Orbán Viktor egykori főtanácsadója ugyanis már az intézmény létrehozásánál kulcsszereplő volt, később pedig főigazgató is lett. A Terror Háza bírálói körében ellenérzést váltott ki továbbá az is, hogy a NER egyik fontos kultúrpolitikai gondolkodója, Békés Márton lett az intézmény kutatási igazgatója egy időben, amely véleményük szerint szintén elég határozottan kijelölte a kiállítás ideológiai irányát.
Hasonlóképp hagyott rossz szájízt a kritikusokban az Ötvenhatosok terén található emlékmű esetében az is, hogy annak felavatására egy feszültséggel terhelt politikai környezetben került sor: többek között már hónapokkal az őszödi beszéd után. (Az avatást több száz tiltakozó fütyülve zavarta meg.)
Mélyi József viszont minden történelmi, ideológiai és emlékezetpolitikai vita mellett kiemeli, a kérdésben lényeges szempont, hogy egyik emlékhely sem, de főleg az Ötvenhatosok terén található alkotás nem vált központi emlékművé:
„Se a politikai rituáléban nem vált azzá, se a közvélemény számára. Nincs olyan, hogy akár oda mennénk megemlékezni, a politikusok mennének beszédet mondani. Valahogy ez nem ízesült.” Habár a forradalom 70. évfordulója jó apropót kínálhatott volna egy méltó emlékhely elkészítésére – erre utalt Magyar Péter is a sajtótájékoztatón. Ugyanakkor a miniszterelnök megjegyezte, ez egy hosszadalmasabb folyamat, az Orbán-kormány pedig elmulasztotta ennek előkészítését.
Valóban egy ilyen emlékmű állítása jóval több időt vesz igénybe, de a művészettörténész szerint amúgy is bizarr lenne, ha egyik napról a másikra a Tisza-kormány úgy döntene, hogy pótolja a NER hiányosságát. „Két hónap alatt ez egészen abszurd lenne, még akkor is, hogyha mondjuk van egy kész terv a miniszterelnök a kezében. Ez rossz emlékeket ébresztene: hasonló volt a helyzet a német megszállás áldozatainak emlékművénél is. Nagyon kellemetlen helyzet lenne és hát könnyen visszafelé sülne el.”
Mélyi József ugyanakkor Magyar Péter felvetését legitim kijelentésnek tartja a párbeszéd elindítására, csak akkor véleménye szerint ebbe a párbeszédbe kapcsolódjanak be szervezetek, történészek, különböző szakértők. Na meg persze hagyjunk lehetőséget az egész kérdés alapos körbejárásának legfontosabb elemére: az időre, amely, ha a vitára elegendőnek bizonyul, talán arra is választ ad, egyáltalán történelmileg elég távol vagyunk-e már az eseményektől, hogy egy kicsit nagyobb egyetértésben tudjunk megemlékezni 1956-ról.
