Augusztus 31-ével megszűnt Szécsi Gábor munkaviszonya a Pécsi Tudományegyetemen, így már nem ő vezeti a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kart - írja a Telex.
Szécsi Gábor a második dékáni ciklusát töltötte, mandátuma 2026 végéig szólt volna, emellett 2024 óta a Filozófia Doktori Iskolát is vezette.
Szécsi Gábor a portálnak azt mondta, egy korábbi felkérést elfogadva szeptembertől másik intézményben dolgozik tovább. Közlése szerint a váltás, valamint a Filozófia Doktori Iskola körül kialakult konfliktusok, viták és feszült intézményi légkör miatt saját kezdeményezésére hagyta el az egyetemet. A PTE azt közölte, hogy munkaviszonya saját kérésére, személyes okokra hivatkozva szűnt meg.
Doktoranduszok háborognak azon a nyílt levélen, amely leállítaná a doktori védéseket a Pécsi Tudományegyetem filozófiadoktori iskolábanAz új dékán kinevezéséig Koltai Zoltán általános dékánhelyettes látja el a dékáni feladat- és hatáskört, legfeljebb december 31-ig. Az egyetem már készíti elő a dékáni pályázatot, és eredményes eljárás esetén várhatóan még 2026-ban kinevezhetik a kar új vezetőjét.
A Filozófia Doktori Iskola működéséről augusztusban Barcsi Tamás pécsi filozófus tett közzé nyílt levelet. Azt állította, hogy fideszes politikusok és velük jó kapcsolatot ápoló közismert emberek érdemtelenül kaptak PhD-fokozatot, vagy jutottak el az abszolutóriumig. Állítása szerint az iskola nem nyújtott érdemi képzést, nem támasztott publikációs követelményeket, a védéseken elfogult bizottságok bíráltak, és a disszertációk egy része sem nyilvános. A doktori iskola akkreditációjával is problémák voltak, 2023 óta pedig új hallgatókat sem vehetett fel; a már képzésben részt vevők ugyanakkor folytathatták tanulmányaikat.
Szécsi Gábor korábban azt írta, hogy Barcsi Tamás nyílt levele a doktori iskola működésével kapcsolatos „valótlan és jogsértő állításokra” épül. Boros János, a doktori iskola alapítója szintén visszautasította a színvonaltalanságra, a filozófiai jelleg elvesztésére és a nepotizmusra vonatkozó állításokat.
A PTE augusztusi tájékoztatása alapján az akkreditációval és egyes doktori cselekményekkel összefüggésben vizsgálat folyt, illetve a helyzet alapos feltárása továbbra is folyik. A júniusban elrendelt tudományetikai vizsgálat július 30-án lezárult, eredményéről azonban az egyetem egyelőre nem számolt be. A Filozófia Doktori Iskola megszüntetéséről várhatóan októberben tárgyal az egyetem szenátusa.
A PTE Filozófia Doktori Iskola alapítója leszögezte, semmilyen jogsértés és etikátlanság nem történt
