Több olyan állami feladat is van, amelynél az európai uniós szabályozás megköveteli, hogy azt a központi kormányzattól független, jogalkotási hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv lássa el - közölte a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH).
Mindezt arra reagálva közölte a szervezet, hogy - mint korábban hírt adtunk róla - a kormány megvizsgálja az SZTFH megszüntetésének lehetőségét.
A hatóság kiemelte, hogy önálló szabályozó szervként kizárólag jogszabálynak van alárendelve, működéséről pedig az Országgyűlésnek tartozik beszámolással. A szervezet szerint 2021-es létrehozása óta az a feladata, hogy az általa felügyelt ágazatokban stabil és kiszámítható szabályozási, illetve felügyeleti környezetet teremtsen. Az érintett, jellemzően magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások éves árbevétele a közlés szerint több tízezer milliárd forint, és közvetlenül több mint 50 ezer magyar állampolgárnak biztosítanak munkalehetőséget.
Az SZTFH az elmúlt évek eredményei között említette, hogy jelentős eredményeket ért el az illegális online játékszervezők kiszorításában, valamint a dohánypiaci ellenőrzéseket. Utóbbi területen tízezres nagyságrendben ellenőrizték a trafikokat, és illegális webshopokat is blokkoltak. A hatóság szerint ezekkel a fiatalkorúak védelmét szolgáló intézkedéseket erősítették.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának megszüntetésének lehetőségét vizsgálja a kormányA közlemény kitért a bányászati és földtani területre is, ahol az SZTFH új geotermikus szabályozási keret kialakítását emelte ki. Saját eredményei között említette az egyedülálló ESG-ökoszisztéma létrehozását, a kiberbiztonság területén pedig azt, hogy közreműködése révén nemzeti szintű audit-keretrendszer jött létre. Utóbbinál az érintett gazdasági szereplők közel 90 százaléka sikeresen teljesítette az audit követelményeit.
A több mint 400 embert foglalkoztató hatóság saját értékelése szerint mára jól beilleszkedett az államigazgatási szervezetrendszerbe, és a nemzetközi hatósági együttműködésben is ismert szereplővé vált. Az SZTFH azt állítja, hogy feladatait továbbra is a közérdeket, a jogbiztonságot és a magyar gazdaság hosszú távú érdekeit szem előtt tartva végzi.

