Oroszország;Ukrajna;háború;Vlagyimir Putyin;

Vlagyimir Putyin: Oroszország nyer a háborúban, az ukrán vezetéssel nem lehet tárgyalni

A háborús agresszor elnöknek nincs kétsége afelől, hogy az „ellenség” összeomlik.

Oroszország nyer az ukrajnai háborúban, az ukrán vezetéssel pedig nem lehet tárgyalni, mert annak tagjai „terroristák” - mondta Vlagyimir Putyin egy kirgizisztáni csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón a Reuters szerint.

Az orosz elnök ugyanakkor hozzátette, hogy Moszkva nyitott a háború lezárását, nem pedig befagyasztását célzó egyeztetésekre. Azt mondta, hogy az orosz csapatok előrenyomulása gyorsul. Közlése szerint augusztusban 270 négyzetkilométert foglaltak el a kelet-ukrajnai Donyeck régióban, és két nagy ukrán katonai csoport is be van kerítve: az egyikben 4500–4800, a másikban legfeljebb 2000 katona van.  Az orosz elnök szerint csapataik Szlovjanszk és Kramatorszk felé haladnak, és nagyszabású csapásokra készülnek Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen. Azt is mondta, nincs kétsége afelől, hogy „az ellenség összeomlik”, de arra nem adott választ, mikor következhet ez be. Az újabb orosz katonai mozgósításról szóló híresztelésekről úgy fogalmazott, hogy „teljes képtelenség”.

Putyin elismerte, hogy az ukrán támadások tényleges károkat okoztak Oroszországban, és azt mondta, hogy a drónok külön kihívást jelentenek. Az ukrán dróntámadások az orosz olajfinomítókban is kárt tettek, ám állítása szerint a védelem javult, és már csak a finomítók 10 százalékán van szükség javításra.

Volodimir Zelenszkij légitársaságoknak címzett figyelmeztetéséről, amely szerint ukrán drónok gyakorlatilag le fogják zárni az orosz légteret, Vlagyimir Putyin közölte, hogy az „állami terrorizmusnak” hangzik. Azt mondta, Moszkva megtalálja a módját a válasznak, ha ez megtörténik.

Az orosz elnök mindeközben ismét közölte, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnök megbízottaival. Kiemelte, Moszkva támogatja, ha valaki kézzelfoghatóan hozzá tud járulni a folyamathoz, és általában nem ellenzi, ha valaki képes valami pozitívat hozzátenni a jelenleg részben befagyott tárgyalásokhoz.

Szolidaritást vállalunk Németországgal.