Magyar Atlétikai Szövetség;Márton Anita;

 Tajti-Márton Anita lett a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke

Tajti-Márton Anitát választották a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) tisztújító közgyűlésén Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének.

A választáson a 70 szavazásra jogosult küldöttből 68 vett részt és 67-en adták le a voksukat. Közülük 38-an választották Tajti-Márton Anitát és 27-en a másik jelöltet, Kovács Zoltánt, ketten pedig érvénytelen szavazatot adtak le – írja az MTI.

Az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világ-és Európa-bajnok korábbi súlylökő megbízatása két évre, 2028 szeptemberéig szól. A MASZ-t 2009-től Gyulai Miklós vezette, aki július közepén azonnali hatállyal lemondott.

Bondár Anna két játszmában legyőzte a cseh Lucie Havlíckovát az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában. A selejtezőből főtáblára jutó Piros Zsombor viszont búcsúzott.