Augusztus 20-án újraindult a hírszolgáltatás a köztelevízióban. Ismét vannak híradók az M1-en. Érthetően izgatott várakozás lengte körül a korszakváltást. Vajon mit sodor a képernyőre a Tisza? Mire lesz képes az új hírigazgató, Bodacz Balázs, aki kedvelt, karakteres műsorvezetővé érett az ATV-ben, kiverve a fejekből Hír TV-s múltját.
Nos, kiderült, hogy a megújulás egyszerűbb a vártnál. Nem kell hozzá nagy bűvészmutatvány, különösebb szellemi erőfeszítés. Csupán vissza kell térni a közszolgálati hírszolgáltatás alapvető szabályaihoz. Adott lett hozzá minden feltétel.
Amit a Fidesz-éra művelt a közmédiával, látványosan, szemérmetlenül botrányos volt. A politikai cinizmus teljes elszabadulása. A hatalom birtokosai fogták magukat, és a kormánypropaganda szolgálatába állították az állami televíziót (is), a hírszolgáltatásával együtt. Mellőzve, szinte ellenségként kezelve az ellenzéket, elhallgatva vagy afféle blaszfémiaként tálalva a kritikus véleményeket. És legalább lett volna valami nemes, felemelő ebben a propagandában! De nemcsak hazugság, hanem aljasság harsogott benne: megbélyegzés, kirekesztés, agresszor támogatása, áldozatvádolás, erőkultusz, nacionalista hergelés. Cáfolhatatlanul felvállalva, szemünkbe fröcsögve.
A köztévé híradójának megújulásához, azaz normalizálásához tehát nem kellett több: visszatalálni egy tárgyszerű hangütéshez, az eseményekkel kapcsolatban ismertetve minden politikai erő, és esetlegesen, ha súlya van, a civil szféra álláspontját. Nem kellett hozzá nagy erőfeszítés, sikerült. Ismét van közszolgálati híradónk, mindenki számára korrekt forrás, nem tépázza az idegeket, nem viszi fel egyik oldal vérnyomását sem.
Ugyanakkor ez a korrektség, a kimért, olykor görcsös tárgyszerűség egyelőre kicsit szürkévé teszi a műsort. Tények, tények a műsorvezetők szájából, a rövid tudósításokból, az információs inzertekből. Nemigen hangzanak el szakértői vélemények, ami ugyan egyrészt érthető koncepció, kerüljük az okoskodást, ráadásul itt is többféle nézőpontot kéne összekaparni. Mégsem ártana valami, ami időnként kipezsdíti a műsort a hírek monoton ritmusából. Valamikor a híradónak óriási súlya volt, össze tudta rántani az egész országot még akkor is, ha túlszűrte a híreket, szépítgette a szocialista valóságot. Csodának számított, hogy audiovizuális információkat kapunk naponta a világról. Ezt a szerepet persze az internet világában nem lehet visszahozni, de némi súlynövekedés még elérhető lenne.
A jelenlegi hangütés nagyjából ezt sugározza: Jó estét, kedves nézőink! Ha még véletlenül nem tudnák máshonnan, összefoglaljuk a nap fontos eseményeit. Ennél azért több vibrálás kéne! Már az is sokat segítene, ha a műsorvezetőkön érezni lehetne némi izgalmi állapotot. Hogy hú, ma annyi minden történt! Egész felkavarja az embert!
A szerkezettel kapcsolatban is felvethetők kérdések. A műsor kiadós, általában húszperces belpolitikai blokkal indul, a világ eseményeire hat-hét perc jut, majd „kis színesekkel” zárul a harminc perc, és jön a negyedórás Telesport. Én kevésnek és mereven elhatároltnak érzem a külpolitikát. Fontos lenne hangsúlyosabbá tenni, milyen nemzetközi kontextusban fortyog kis hazánk. Az ukrajnai és az iráni háborús dráma, a természeti katasztrófák a rendelkezésre álló pár percben szinte teljesen kiszorítják például az európai politikát, a fontosabb gazdasági történéseket.
Nyilvánvaló, hogy a kritika, még ha egyértelműen jogos lenne is, kicsit igazságtalan. Figyelembe kell venni, hogy az M1 Híradója egyelőre a levegőben lóg. Nincs még körülötte új műsorszerkezet. Régi adások, filmek, sorozatok áradatában bukkan fel. Ha elindulnak az új programok, háttérműsorok, beszélgetések, világossá válik, mibe illeszkedik be a híradó, mi lesz pontosan a funkciója, hányszor jelentkezik naponta. Ennek megfelelően bizonyára tovább fog formálódni. Egyelőre örüljünk annak, hogy újra az egész ország szolgálatába állt, korrektül tájékoztat, s olyan távol került tőle a megtévesztés szándéka, mint az orbáni Fidesz a hatalomtól.
