Az ellenzék által jelölt tagok nélkül, hat fővel is meg tud alakulni a Független Közmédia Testület, és ha az ellenzéki pártok továbbra sem állítanak alkalmas jelölteket, akkor a következő lépésben a médiaszakma előtt nyílik meg ennek lehetősége - közölte Radnai Márk, az Országgyűlés művelődési bizottságának tiszás alelnöke a Facebookon, miután a testület szerdán ismételten nem támogatta az ellenzék jelöltjeit.
Radnai Márk azt írta: ismét arra kérték az ellenzéki frakciókat, hogy jelöljenek „felkészült, hiteles, szakmailag és emberileg alkalmas” személyeket, és azt ígérte, hogy az ilyen jelölteket támogatni fogják, függetlenül attól, melyik frakció jelöli őket. A Tisza képviselője azt írta, hogy az ellenzéki pártok politikai konfliktust próbálnak építeni a folyamatból, és ezzel akadályozni próbálják a testület teljes felállását.
A független közmédia létrejöttét nem lehet megakadályozni, a testület hat taggal is meg tud alakulni, és kiírhatja a vezérigazgatói pályázatot. Ha pedig az ellenzéki pártok továbbra sem állítanak alkalmas jelölteket, a következő lépésben a médiaszakma előtt nyílik meg ennek lehetősége - közölte.
Radnai Márk a művelődési bizottság tiszás többségének döntését, hogy ismét nem támogatták az ellenzéki jelölteket, azzal indokolta: nem támogathatnak olyan jelölteket, akik „az elmúlt évek propagandagépezetének, a közszolgálatiság leépítésének aktív részesei voltak, és akinek az emberi méltósághoz, az alapvető emberi jogokhoz vagy a demokratikus közszolgálatiság értékeihez való viszonya komoly kérdéseket vet fel”. Hangsúlyozta, fontos, hogy a testületben kormánypárti, ellenzéki és szakmai tagok egyaránt helyet kapjanak, mert ez garanciája annak, hogy egyetlen politikai oldal se sajátíthassa ki többé a közmédiát. De a jelölés joga nem jelent automatikus belépőt - közölte.
„Tizenhat év propaganda után az a feladatunk, hogy a közmédia ne a kormányé, ne az ellenzéké, hanem a közé legyen” - írta Radnai Márk.
Az Országgyűlés művelődési bizottsága szerdán ismételten nem támogatta a Független Közmédia Testület ellenzéki jelöltjeit, a Fidesz által jelölt Siklósi Beatrix televíziós és rádiós médiaszakembert, a KDNP jelöltjét, Martí Zoltán újságírót, médiaszakembert és a Mi Hazánk által javasolt Moys Zoltán médiaszakembert, a Hazajáró műsor létrehozóját. A három jelöltet múlt héten már meghallgatta a testület, és akkor sem támogatta, hogy a Független Közmédia Testület tagjává válassza őket az Országgyűlés.
A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény alapján a Független Közmédia Testület működése személyi feltételeinek megteremtéséért az Országgyűlés a felelős, és a parlament egyenkénti szavazással kilenc tagot választ a testületbe. A képviselőcsoportok által jelölt hat tag megbízatása négy évre, de legfeljebb az új Országgyűlés megalakulásáig terjedő időtartamra, míg a médiaszakmai szervezetek által jelölt három tag megbízatása két évre szól. A képviselőcsoportok által jelölhető hat tag közül három tagot a kormánypárti, hármat az ellenzéki országgyűlési képviselőcsoportok jelölnek.
Újra elutasította a parlamenti bizottság a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeit a Független Közmédia Testületbe, a Tiszáéi átmentekNáci karlendítésért ítélte el egy német bíróság azt a férfit, akit a Mi Hazánk a Független Közmédia Testületbe jelöltFeljelentést tesz a Duna Médiaszolgáltató a közmédia korábbi törvénytelen fideszes irányítása miatt
