vallás;Egyesült Államok;fundamentalizmus;JD Vance;

JD Vance nem lenne meglepve, ha kiderülne, hogy köztünk jár az Antikrisztus

Ennek kapcsán a mesterséges intelligencia jutott eszébe, amit sátáni dolognak nevezett.

Az idők vége el fog jönni, legfeljebb az bizonytalan, hogy néhány hónap vagy több ezer év múlva – erről beszélt az Egyesült Államok alelnöke egy hétfői podcastinterjúban a The Guardian beszámolója szerint.

JD Vance azt mondta, igyekszik annyit tenni Isten szolgálatában, amennyit csak tud, és ha ennek az idők vége lenne a következménye, azzal is kiegyezne. Hozzátette, ugyanilyen jó eredménynek tartaná, ha munkája egy jobb, még sokáig fennmaradó világhoz járulna hozzá.

A beszélgetést Bryce Crawford, egy 22 éves evangéliumi keresztény műsorvezető készítette, akinek több mint egymillió követője van a YouTube-on. Amikor az idők végéről kérdezték, JD Vance azt mondta, nem tudja, hogy már ebben az időszakban élnek-e, és szerinte káros is lehet, ha valaki túlságosan erre összpontosít. Azt azonban biztosnak nevezte, hogy az idők vége eljön; csak az időpontját tartotta kérdésesnek.

Az alelnök ennél tovább is ment: azt mondta, a világ bizonyos jelenségei alapján nem lepődne meg, „ha az antikrisztus közöttünk járna”. Példaként a mesterséges intelligenciát hozta fel. Egy ismerőséről azt mesélte, hogy házassági tanácsadóként használja az MI-t; ezt a használatot JD Vance „egyfajta sátáni” dolognak nevezte. Úgy vélte, nagyon rossz, ha az embert teljesen elválasztják attól a társas közegtől, amelyre Isten teremtette.

A műsorban arról is kérdezték, járt-e már olyan helyiségben, amely „spirituálisan sötét” volt. JD Vance azt mondta, világvezetőkkel folytatott találkozókon előfordult már, hogy egy elhangzó kijelentés vagy megjegyzés miatt sötétséget érzett. Mint fogalmazott, ilyenkor „minden spirituális vészcsengő” megszólal benne.

Szóba került az a mesterséges intelligenciával készített kép is, amelyen Donald Trump önmagát Jézusként ábrázolta, és amelyet később töröltek. Bryce Crawford azt mondta, a kép felzaklatta. JD Vance védelmébe vette Donald Trumpot: szerinte nem akart megsérteni senkit, szereti a keresztényeket, és nem az volt a szándéka, hogy Istent kifigurázza vagy utánozza. Az alelnök ezt Donald Trump humorával magyarázta. A kép miatti keresztény felháborodás után Donald Trump törölte a bejegyzést, és azt állította, hogy az ábrázolás eredetileg őt orvosként mutatta volna, amint jobb kedvre deríti az embereket.

Hajókkal, mobilgátakkal és szükség esetén ipari szivattyúkkal juttatnának vizet a hűtőrendszerhez.