Balog Zoltán megjelenik a Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság előtt, ha a testület meghallgatásra hívja – közölte a Dunamelléki Református Egyházkerület a hvg.hu-val.
Az egyházkerület tájékoztatása szerint a püspök eleget tesz majd a megkeresésnek, és válaszol a bizottság kérdéseire.
A vizsgálóbizottság szerdán tartotta alakuló ülését. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón az elnök, Schummer Orsolya arról beszélt, hogy nyílt ülésen szeretné meghallgatni Novák Katalin volt köztársasági elnököt, Varga Judit volt igazságügyi minisztert és Balog Zoltánt.
Novák Katalin, Balog Zoltán és Varga Judit meghallgatását javasolja a kegyelmi ügy hátterét feltáró parlamenti bizottságZsigó Róbert: partnerek leszünk a kegyelmi ügyet feltáró bizottságbanBalog Zoltán korábban beismerte, hogy Kónya Endre feleségének kérésére közbenjárt Novák Katalinnál a kegyelmi ügyben. Kónya Endre, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese számára a felesége kérvényezett elnöki kegyelmet. A férfi megpróbálta rávenni az intézmény pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgatója ellen valló gyerekeket arra, hogy vonják vissza a vallomásukat. A portál Novák Katalint is megkereste az ügyben, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.
Balog Zoltán vinné el a balhét, fideszes körökben igyekeznek tagadni, hogy Orbán Viktor családjáig érnek a szálakA volt erőforrás-miniszter egyébként nem is nagyon tehet mást, minthogy megjelenik. Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a vizsgálóbizottság megjelenési, adatszolgáltatási és nyilatkozattételi kötelezettséget írhat elő annak, akit az ügy feltárásához szükségesnek tart. A szabályszerű idézés önhibából történő első figyelmen kívül hagyása 100 ezer forintos bírsággal jár, ugyanabban az ügyben a második és minden további mulasztás után pedig alkalmanként 1 millió forintot kell fizetni. A meg nem fizetett bírság adók módjára behajtható köztartozás.
A következmények nem állnak meg a pénzbírságnál: ha valaki két egymást követő, szabályszerű idézésre sem jelenik meg, és távolmaradását előre nem menti ki alapos okkal, a bizottság elnöke elrendelheti az elővezetését is. Emellett bűncselekményt követ el és vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki alapos indok nélkül nem tesz eleget az adatszolgáltatási vagy nyilatkozattételi kötelezettségének, illetve lényeges tényt hamisan állít, elhallgat vagy valótlan adatot szolgáltat, és ezzel akadályozza a bizottság munkáját.
Bűncselekménnyé nyilvánítja a Tisza, ha valaki hazudik egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt, öt testület vizsgálná a NER visszaéléseit
