A Tisza-kormány minden szükséges jogszabályt elfogadott és minden igazolást elküldött Brüsszelnek ahhoz, hogy Magyarország hozzáférjen a 6000 milliárd forintos uniós forráshoz – mondta csütörtök délelőtti Facebook-videójában a miniszterelnök.
Magyar Péter szerint ősszel már az Európai Uniótól érkező ezermilliárdok fogadása lesz a feladat, miközben elindulnak a vállalatokat és a lakosságot támogató pályázatok, valamint az egészségügyi, oktatási és közlekedési fejlesztések is.
A politikus arra számít, hogy az augusztusi költségvetési hiány kiugróan magas lesz, mert a kormánynak több területen meg kellett előlegeznie az uniós pénzeket, a források őszi beérkezése után a hiány ismét a tervezett, csökkenő pályára áll majd. A kormány előző napi döntéseit ismertetve elmondta, meghallgatták a Szociális és Családügyi Minisztérium jelentését a bicskei gyermekotthonban történtekről és a magyar gyermekvédelemben az elmúlt évtizedben kialakult állapotokról. Már döntöttek pluszforrások átcsoportosításáról, és várhatóan a jövő héten további 10 milliárd forintot különítenek el a terület támogatására és fejlesztésére.
Minden ötödik állami gondozott gyereket bántottak már MagyarországonA Magyar-kormány idején is titkosak maradnak a Szőlő utcai iratok, amely alapján Tuzson Bence azt állította, hogy nincs kiskorú sértettA kabinet döntött a kaszinókoncessziókról is, és elindítja a dohánykoncessziós rendszer teljes átalakítását. Első körben megtárgyaltak egy több millió fa telepítésével számoló fásítási programot, továbbá arról is határoztak, hogy a tűzifa áfáját 27-ről 5 százalékra csökkentik, megduplázzák a szociális tűzifakeretet, az állami erdőgazdaságoknál pedig a lakossági tűzifa árát a 2026. január 1-jei szinten rögzítik. A megváltozott munkaképességűek ellátását 2027. január 1-jétől emelik meg.
Magyar Péter a paksi fenékküszöbről is beszélt. Azt állította, hogy az a tervek szerint működik, a Duna medrének mélyülése pedig ilyen beavatkozásnál természetes és előre látható folyamat. Közlése szerint a helyszínen dolgozó szakemberek szükség esetén pótolják a kőmennyiséget, a paksi atomerőmű pedig teljes kapacitással és biztonságosan üzemel.
Akár 8-13 méterrel mélyebb lehet a Duna a paksi fenékküszöbnélA miniszterelnök nyilatkozata előtt Baka András köztársasági elnökhöz készült a Sándor-palotába. A találkozón a Tisza-kormány külpolitikai irányáról és első száz napjának eredményeiről kívánta tájékoztatni az államfőt, aki az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlésén képviseli majd Magyarországot.

