örökbefogadás;pereskedés;bírósági döntés;gyámhatóság;meleg pár;Háttér Társaság;

Képünk illusztráció

Több éves pereskedés után született meg a döntés, hogy alkalmas az örökbefogadásra egy meleg férfi

A gyámhatóság elutasítását diszkriminatívnak minősítette a bíróság, majd időhúzás miatt egymillió forintos bírságot is kiszabott, míg végre sikerült meghozni a gyermekvédelmi szakértők által is támogatott pozitív határozatot.

Több, mint három évig húzódó eljárásban, két bírósági ítéletet és egy milliós bírságot követően döbbent rá a kormányhivatal arra, amit a gyermekvédelmi szakértők kezdetektől fogva állítottak: Lakatos Bence és azonos nemű párja alkalmas az örökbefogadásra – olvasható a Háttér Társaság honlapján. A civil szervezet közleménye szerint az általuk képviselt Lakatos Bence több, mint 14 éve él együtt azonos nemű párjával, bejegyzett élettársak és külföldön házasságot is kötöttek. Mivel a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy azonos nemű párként közösen fogadjanak örökbe gyermeket, Bence 2023 februárjában egyedüli örökbefogadásra jelentkezett, de párja az eljárásban mindvégig részt vett. 2021 márciusától az egyedül örökbefogadni szándékozók alkalmasságának megállapításához az illetékes miniszter hozzájárulására is szükség van.

A kálvária 2023 februárjában kezdődött, amikor Lakatos Bence egyedüli örökbefogadásra jelentkezett, ugyanakkor a párja az eljárásban mindvégig részt vett. – A példaszerű alapossággal lefolytatott eljárásban Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) szakemberei támogatták az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítását, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) vezetője azonban nem osztotta a TEGYESZ álláspontját. A gyámhatóságnak megküldött iratokhoz csatolt kísérőlevelében az OGYSZ bár elismerte, hogy a szakemberek nem találtak olyan körülményt, amely kizárná a kérelmező alkalmasságát, hangsúlyozta, hogy a „családi körülményei mérlegelendő kockázatot jelentenek” – írták.

A gyámhatóság az OGYSZ alig burkolt javaslatának eleget téve Bencét örökbefogadásra alkalmatlannak minősítette, amellyel szemben a Háttér Társaság ügyvédje útján bírósághoz fordult. A Fővárosi Törvényszék 2024. júniusban megsemmisítette a diszkriminatív határozatot, és új eljárásra utasította a gyámhatóságot. A 2024. szeptemberben lefolytatott új eljárásban a gyámhatóság ismét elutasító határozatot hozott. A jogorvoslati eljárásban a bíróság megállapította, hogy a gyámhatóságnak egyetlen dolga lett volna az előző ítélet alapján: fel kellett volna küldeni az ügy iratait a miniszternek jóváhagyásra.

A civil szervezet szerint súlyosan jogsértően járt el, amikor a miniszter bevonása nélkül újra alkalmatlannak minősítette Bencét, emiatt immár harmadszorra került a gyámhatóság elé Bencéék ügye. Mivel ebben az eljárásban a gyámhatóság semmilyen lépést nem tett, a Háttér Társaság a teljesítés kikényszerítése iránt újabb eljárást indított, és idén áprilisban a bíróság egymilliós bírsággal sújtotta az érintett kormányhivatalt.

A gyámhatóság a teljes iratanyagot végül 2026. április végén – több, mint három évvel a kérelem beadását követően – küldte meg az illetékes miniszternek. A kérelem 2026. augusztus 3-án kapta meg a minisztériumi jóváhagyást, és ezt követően született meg a gyámhatóság döntése is: a 2021-es reform óta ügyfeleink közül Bence az első, akit örökbefogadásra alkalmasnak találtak – fűzte hozzá a Háttér Társaság.

A kormányzati sajtótájékoztatón elhangzott, az állami erdőgazdaságoknál rögzített árú lesz a tűzifa, amelynek áfáját már korábban 5 százalékra csökkentették. A kormány visszaállította Magyar Orvosi Kamara jogköreit, és minden orvos számára kötelezővé tette a tagságot. Tárgyaltak a dohány-, a kaszinó- és a hulladékkoncessziók felülvizsgálatáról is, amely akár a szerződések felmondásához is vezethet.