Többször is Tiborcz Istvánék hotelében szállásolták el közpénzből a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium vendégeit - erről az RTL Híradó közölt beszámolót.
A riport szerint több külföldi méltóság is az Orbán Viktor vejének érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben szállt meg a Szijjártó Péter-féle külügy, azaz a magyar adófizetők jóvoltából. A szálloda 2024 májusában nyitott meg és három hónappal később már fel is került a Külgazdasági és Külügyminisztérium partnereinek listájára.
A hotel első külügyes vendége természetesen Oroszországból érkezett, Mihail Mursasko orosz egészségügyi miniszter személyében 2024 szeptemberében. De az orosz miniszter után itt szállásolták el Bisszau-Guinea elnökét, Kolumbia elnökét és feleségét, valamint a türk államok szervezetének főtitkárát is, csak utóbbiért több mint 15 millió forint közpénz landolt Tiborczéknál. Mindemellett ide foglaltak szállást Andrej Babis cseh miniszterelnöknek is, ráadásul úgy, hogy ő 2026 márciusában az elvileg kormánytól független CPAC-re volt hivatalos (amit a közpénzmilliárdokkal kitömött fideszes propagandaintézmény, az Alapjogokért Központ szervezett). Más CPAC-re érkezett vendégekéhez hasonlóan ezt a szállást is a magyar adófizetők állták.
A Tiborcz István-féle BDPST Group az RTL Híradó megkeresésére azt állította, a szálloda napi kereskedelmi működésére nincs ráhatásuk, az Alapjogokért Központ pedig nem reagált a csatorna érdeklődésére. A külügy későbbre ígért választ.
Orbán Ráhel és Tiborcz István szállt ki egy G-osztályú Mercedesből Londonban
