Ádám Zoltán: A feudális viszonyok vezettek a vizsgabotrányhoz a Budapesti Corvinus Egyetemen

Pályázott, de végül nem került be a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába. A felsőoktatási intézményeket fenntartó közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) jövő év augusztus végén szűnnek majd meg, a minisztérium a szenátusok bevonásával döntött arról, addig is kik üljenek a kuratóriumokban. Mit szól a döntéshez?

Nem hiszem, hogy nélkülözhetetlen lennék, és a kuratórium ne tudna nagyszerűen működni nélkülem a következő 11 hónapban. Hozzám egészen közel álló kollégák is bekerültek a testületbe, a legjobb tudásuk szerint végzik majd a munkájukat. A folyamat úgy zajlott, hogy a minisztérium elküldte az egyetemi szenátusoknak azoknak a pályázóknak a listáját, akik a kritériumrendszer alapján megválaszthatók voltak. A szenátusok rangsorolhatták a jelölteket, de a végső döntés a minisztériumé volt. Voltak olyan egyetemek, ahol nyilvánosságra hozták a szenátus véleményét, de a Corvinuson ez nem történt meg, titkos ülésen döntöttek az általuk preferált személyekről. Ez az eljárás lehetett volna átláthatóbb, hiszen most nem tudhatjuk, hogy a megválasztott kuratórium végül is tükrözi-e a szenátus döntését, vagy a minisztérium felülbírálta azt.

A kiválasztási folyamatot sok kritika érte a szenátus szerepe miatt, hiszen sok alapítványi egyetemen ülnek az előző politikai vezetéshez hű emberek ezekben a testületekben. Tulajdonképpen az ő véleményüket kérték ki arról, hogy kik vezényeljék le a rendszerváltást az egyetemeken, kik világítsák át az előző időszak működését. Nem furcsa ez?

Valóban nem szerencsés. A felsőoktatási szakszervezetek jelezték is, nem helyes, hogy azok a szenátustagok is részt vesznek az ajánlásban és a hosszú távú döntések meghozatalában, akik az ősszel esedékes szenátusi választások után, az új szabályok értelmében, már nem lehetnek a testületek tagjai. Azokról van szó, akik eddig egyetemi pozíciójuknál fogva automatikusan tagokká váltak. Nem tudhatjuk, hogy a minisztérium a Corvinus esetében végül milyen mértékben vette figyelembe az ő részvételükkel kialakított szenátusi javaslatot. Ez azért nem annyira szerencsés, mert egy közintézmény esetén, mint amilyen egy államilag elismert diplomát adó egyetem, fontos, hogy teljesen átláthatók és egyértelműek legyenek az intézmény irányításáért felelősséget vállalók kiválasztásának szabályai. Ezzel együtt bízom a minisztérium döntésében: nyilván olyan kurátorokat választottak, akik alkalmasak a feladatra, ők pedig nyilván a legjobb tudásuk szerint végzik majd a munkájukat.

Az elmúlt hetek fejleménye, hogy Szabó Lajos rektorhelyettes – akinek fontos szerepe volt az ön által kirobbantott vizsgabotrány elsikálásában és az ön elbocsátásában – bejelentette, elhagyja a Corvinust. A kollégáknak szóló búcsúlevelében azt írta, eddig titoktartási kötelezettsége volt az ügyben, ami alól felmentést kért a rektortól, és a jövőben nyilvánosságra fogja hozni az igazát alátámasztó dokumentumokat. Ön egy több mint 600 oldalas könyvben jelentette meg az üggyel kapcsolatos iratokat. Mi lehet Szabó Lajosnál, ami új megvilágításba helyezheti az ügyet?

Fogalmam sincs, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Ebben az esetben is a maximális transzparencia híve vagyok. Az általam indított etikai eljárásban Szabó Lajos volt az, aki másodfokon – az első fokon eljáró bizottság döntését felülbírálva – felmentette a két dékánt. A rektor esetében ugyanezt a döntést az alapítványi kuratórium hozta meg, Hernádi Zsolt vezetésével. Szabó Lajos volt az is, aki az etikai eljárásokat követően egy úgynevezett szabálytalansági eljárást kezdeményezett, amely olyan kérdéseket vizsgált, hogy ki milyen dokumentumokat töltött fel a tanulmányi rendszerbe, illetve milyen módon kommunikáltam a hallgató édesanyjával, aki személyesen jött be hozzám egy óra után közbenjárni a fia ügyében, és finoman meg is fenyegetett. A vizsgálat szerintem az elsődleges vezetői felelősségek elmaszatolását szolgálta, és a végén engem bocsátottak el, mert úgymond nem megfelelően kommunikáltam az eljárás során az azt irányító egyetemi vezetőkkel, és tévedésből nem küldtem el nekik két e-mailt. Az elbocsátásomról szóló döntést nyilvánvalóan Szabó Lajos hozta meg, a felmondólevelemen is az övé az egyik aláírás. Az egyetemen belül és kívül is végig maximálisan exponálta magát ebben az ügyben, a sajtónak is nyilatkozott többször akkoriban, az oktatói becsületemet is megkérdőjelező módon. Ha neki van még olyan információja, ami eddig nem került nyilvánosságra, én nagy érdeklődéssel várom.

Miért érezte fontosnak, hogy megírja a vizsgabotrány történetét Az ellopott egyetem ‒ Számvetés akadémiaiszabadság-keretben címmel? Ez nyilván egy önmagán túlmutató szimbolikus történet, de mit mond el az elmúlt 16 évünkről?

Az egész etikai eljárást azért kezdeményeztem, mert végtelenül cikinek éreztem, ami történt az egyetemen, és nem akartam szó nélkül elmenni mellette. Nem gondolom, hogy ez az ügy lenne a legfontosabb, ami az elmúlt 16 évben történt ebben az országban. Viszont esettanulmány-szerűen és szimbolikus értelemben sokat elmond a közelmúlt történetéről. Arról, hogy mi történt a felsőoktatásban és konkrétan a Corvinuson az elmúlt években. Szerettem volna, hogy ez megismerhető legyen. Az egyetemnek tudatos kommunikációs stratégiája, hogy nem hozza nyilvánosságra ezeket a dolgokat, mindenféle GDPR-szabályokra és gazdasági érdekekre hivatkozva. Szerintem amellett, hogy közérdek, valójában az egyetem érdeke is, hogy tudható legyen, hogyan járt el az intézmény vezetése az egyetemi etikai szabályok súlyos megsértésekor, és hogyan mentette fel a saját tagjait, akik maguk követték el ezeket a vétségeket, az ezzel kapcsolatos felelősségek alól.

Mik azok a kulcsmomentumai az ügynek, amelyek túlmutatnak az egyetem falain, és elárulnak valamit az országról, ahol élünk?

Meg szokták kérdezni tőlem, hogy szerintem az ügyben érintett diák szülei vajon megvesztegettek-e valakit, az egyetemvezetés azért lépett-e közbe, és engedte őt vizsgázni, vagy egyszerűen csak túlbuzgók voltak. És hogy vajon mekkora mozgástere volt Hernádi Zsoltnak, a kuratóriumnak, a rektornak vagy a dékánoknak. Én nem tudok róla, és nem is feltételezem, hogy a Mol elnöke odatelefonált volna az egyetemre, hogy engedjenek át egy diákot a vizsgán, vagy hogy bárki bárkinek pénzt adott volna a vizsgáztatással összefüggésben. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ami történt, tipikus abban a közegben, amiben az elmúlt 16, különösen pedig az utolsó 8-10 évet töltöttük. Az egész úgynevezett egyetemi modellváltás – ami 2019-ben kezdődött a Hernádi-féle kekvakuratórium hatalomátvételével – a Corvinuson az elemi szintű normák felpuhulásához vezetett. Homályossá vált, hogy mit engedünk meg magunknak, és mit nem, hogy melyek azok a normák, amelyekhez ragaszkodunk, és nem fogadjuk el a megsértésüket. Egy egyetemet arra használtak, hogy egy vállalat vezetésének egzisztenciális érdekeit védelmezzék. Odaadtak 10 százaléknyi Mo-részvényt a Corvinust fenntartó alapítványnak, amivel Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szavazhatott a saját vállalatának a közgyűlésén. Ez üzleti, gazdasági érdekérvényesítést jelent egy stratégiailag fontos vállalat élén. Szerintem az egész ország számára ciki, hogy ezt így lehetett intézni. De egyetemi szempontból egy csomó akadémiai kérdést is felvetett. Hogy csak egyet említsek: hogy oktathat üzleti etikát egy olyan egyetem, amelynek a fenntartója ezt csinálja? Egy ilyen félautoriter rendszer, ami nálunk működött, fellazítja a legelemibb együttélési normákat, intézményeken belül és kívül is. És amikor ez megtörténik, kérdéssé válik, hogy mit kezdünk egy elégedetlen hallgatóval egy befolyásos családdal a háta mögött.

Mennyire mérgezte meg ez az egész szemlélet akár a Corvinust, akár a teljes magyar felsőoktatást? 2023 novemberében az elbocsátása ellen tartott tüntetésen azzal zárta a beszédét: az önökhöz hasonlóan gondolkodó egyetemi polgárok mentik meg ennek az egyetemnek a lelkét! Majdnem három évvel később hogy látja, sikerült megmenteni az egyetem lelkét?

Erre a kérdésre őszintén és jó szívvel nehezen tudok egyelőre igent mondani. Szerintem ez még nem dőlt el. A volt kollégáimnak egy jelentős része mindenesetre ma is ezért dolgozik, és a Talmudot parafrazálva, aki megmenti az egyetem egy darabjának a lelkét, az az egész egyetem lelkének a megmentéséhez járul hozzá. Vagyis minden erőfeszítés számít. Az ilyen értelemben vett egyetemmentés nem feltétlenül egy többségi aktus, nemcsak akkor „mentődhet meg” az egyetem lelke, ha az ott dolgozók és tanulók többsége ebben részt vesz, de azért kell hozzá egy kritikus tömeg. Hogy pont mekkora, azt nem lehet előre tudni. És igenis mindig voltak az egyetemen olyanok, akik vállalták a kockázatot, és kiálltak az igazságtalanság ellen. Toronyai Gábor szakszervezeti vezető például minden egyes tárgyalási napon ott ült a munkaügyi perem során, amivel jelezte, hogy hol áll ebben az ügyben. A választások másnapján pedig a szakszervezet kiadott egy kommünikét arról, hogy rendszerváltásra van szükség az egyetemen. Nagyon nehéz dolog egy erőforrás-monopóliummal rendelkező félautoriter rendszerrel szemben védeni az akadémiai autonómia és szabadság értékeit. A szakszervezet, amelynek én is vezetőségi tagja voltam, sosem adta fel ezt a küzdelmet, de gyakran beleütközött a rendszer által felállított korlátokba. Kiszolgáltatottá tett, függőségbe taszított munkavállalókat nehéz mozgósítani az őket megfélemlítő vezetéssel szemben. A rendszer összeomlását követően azonban, az első pillanatban, amikor úgy érezték, hogy erre van tér, a szakszervezet aktivizálódott. Nehezen tudom megítélni, hogy az egyetemen mi történik most pontosan. Ez egy nehéz folyamat, analóg azzal, ami az egész országban zajlik. Minden ilyen társadalmi helyzetnek van egyfajta tehetetlensége. Az ember megtanul együtt élni az őt korlátozó félautoriter rendszer mechanizmusaival, alkalmazkodik hozzájuk, és ezért sokszor nem is olyan kényelmes dolog megszabadulni tőlük. Mindenféle bizonytalansággal és kockázattal jár. Szerintem a Corvinus nem döntötte még pontosan el, hogy milyen mértékben és milyen módon akar valójában rendszert váltani. Valószínűleg nem árt persze, ha van hozzá egy kis kormányzati segítség is.

Milyen ára lenne a Corvinuson a rendszerváltásnak?

A Corvinus az első kekvaegyetem volt ebben az országban, és a fenntartó alapítvány elképesztő vagyonhoz jutott a Mol és a Richter 10-10 százalékos állami tulajdonú részvénycsomagjának átvételével. 2019-ben ez az összeg valahol 380 milliárd forint környékén mozgott. Azóta ezek a Mol- és Richter-részvények felértékelődtek, de mára szerencsére döntés született róla, hogy visszakerülnek az állam tulajdonába. Ez önmagában elég nagy ár, de szerintem nagyon helyes, hogy az állam visszaveszi ezeket a részvényeket. Nincs az rendjén, hogy miközben az ELTE-n a szó szoros értelmében nem lehet megélni az oktatói fizetésekből, addig a Corvinus egy olyan alapítvánnyal a háta mögött működik, amely több száz milliárd forintnyi, egyébként közvagyonból származó részvénytőkével rendelkezik.

A Corvinus egyfajta pilotprojektje volt az egész alapítványi modellnek. Összességében hogyan értékelné ezt a kísérletet, amit modellváltásként emlegetünk?

Ebben a kérdésben nem akarok a független elemző szerepében tetszelegni, én ennek az egésznek az érintettje vagyok, és nagyon rossz élményem van erről a projektről. A kekvásítás összekeverte a magán- és az állami felelősségeket, valamint az intézményes felelősséget az informális, személyközi viszonyokban eldönthető kérdésekkel. Annak idején eljött hozzánk az egyetemre Csák János, aki az én hipotézisem szerint Hernádi Zsolttal karöltve találta ki ezt a modellt. Azt a víziót árulta nekünk, hogy ha kiveszik a Corvinust a közvetlen állami ellenőrzés alól, és egy hatékonyan működő vállalattá alakítják át, akkor versenyképessé válik majd, az oktatók és más munkatársak pedig piaci béreket fognak keresni. Elhitették, hogy ezzel a világ élvonalába kerülhet az egyetem. Ki is mondták, hogy a cél a bekerülés a top 200-ba a rangsorokban. Az eredmény szerintem éppen ennek az ellenkezője lett. A volt kollégáimmal hatalmas erőfeszítéseket hoztunk, elkezdtünk nemzetközi folyóiratokban intenzíven publikálni, és igyekeztünk kiépíteni kapcsolatokat a világ élvonalbeli kutatóival. De közben ezek a borzalmas feudális, informális viszonyok tönkretették ezeket az eredményeket. Ennek a feudalizálódásnak az egyik kicsúcsosodása volt a vizsgabotrány, amelyet szerintem bármelyik 1980-as évekbeli egyetemvezető ügyesebben kezelt volna. Anélkül, hogy az államszocializmust szeretném idealizálni, egészen biztos vagyok benne, hogy például a közelmúltban elhunyt Berend T. Ivánnak – aki a nyolcvanas évekbeli MTA-elnöksége előtt, a hetvenes években a Közgáz rektora is volt – eszébe sem jutott volna, hogy valakit másképp kell vizsgáztatni csak azért, mert az apukája ideges leveleket küld, és benne van a Forbes 50-ben.

Még nem dőlt el, hogy az alapítványi fenntartású egyetemek egy év múlva hogyan működnek tovább. Ön hogy döntene?

Nem vagyok általános felsőoktatási szakértő, a saját ügyem miatt kezdtem el az elmúlt években az akadémiai szabadság történelmi hagyományait és intézményi formáit kutatni. Ezzel együtt, ha döntenem kellene, én egy teljesen állami működtetést választanék, mert az egy tiszta helyzet. És a tiszta helyzetek jobbak, mint a tisztázatlanok. Ha lenne kidolgozott, számonkérhető, intézményesen működtetett modellünk arra, hogy kell alapítványi kezelésbe adni közfeladatok ellátását szolgáló állami vagyont, akkor híve lennék annak, hogy kísérletezzünk. Külföldön vannak jó példák, de Magyarországon ez nem szokott jól sikerülni. Ugyanakkor egyáltalán nem becsülöm le a magánkezdeményezések dinamizáló potenciálját. Sok mindent érdemes magántulajdonban működtetni, akár állami segítséggel, kedvezményekkel is. De az egyetem közintézmény, az a dolga, hogy államilag elismert diplomát adjon ki, és ehhez sokfajta közfelelősség is társul. Ezért én megtartanám ezeket az egyetemeket állami kézben, miközben igyekeznék olyan felületeket kiépíteni, ahol folyamatosan kölcsönhatásban vannak az üzleti és a helyi társadalomba jól beágyazott szereplőkkel is.

Visszamenne dolgozni a Corvinusra, ha hívnák?

Biztos, hogy erősen megfontolnám, mert nagyon szeretek tanítani. Fantasztikus élmény, amikor az ember mindennap szembekerül azzal, hogyan gondolkodnak nála évtizedekkel fiatalabb emberek egy-egy tudományos problémáról vagy társadalmi jelenségről. Most az ELTE-n vagyok óraadó, ott tapasztalom ezt hétről hétre. Az mindenesetre nagyban megnöveli a Corvinus vonzerejét, hogy Szabó Lajos már nincs ott.

A vizsgabotrány

2023 februárjában Ádám Zoltán etikai eljárást kezdeményezett a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és két dékánja ellen, mivel egy a kurzusára járó diák a többiektől fizikailag elkülönítve, egy csak általa megírt kérdéssorral vizsgázhatott le annak ellenére, hogy oktatói szerint nem is teljesítette a vizsgára bocsátás feltételeit a szorgalmi időszak alatt. Az etikai eljárás során első fokon Takáts Előd akkori rektort és a két dékánt is elmarasztalták az ügyükben eljáró bizottságok, másodfokon viszont mindhármukat felmentették. Az ezek után Szabó Lajos rektorhelyettes által indított szabálytalansági eljárás következményeként végül az ügyet nyilvánosságra hozó Ádám Zoltánt bocsátották el az egyetemről. Ádám Zoltán az ügyben munkaügyi pert indított, amit első és másodfokon is elveszített. Az ügy kirobbanása után nem sokkal kiderült, hogy az érintett hallgató a nyilvánosságot kerülő, de az ország egyik leggazdagabb családjának számító Rahimkulov család sarja. Szülei személyesen és levelekben is igyekeztek nyomást gyakorolni Ádám Zoltánra, illetve az egyetem vezetésére a fiú ügyében. Az ügy idején a család jelentős mennyiségű Mol-részvénnyel rendelkezett. Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója egészen idén június közepéig a Corvinust fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke volt.