A Tisza-kormány május közepén történt hivatalba lépése óta visszatérő bírálat, hogy az új kabinet lassan veszi birtokba az államgépezetet. Több minisztérium teljesen új szerkezetben kezdett dolgozni, régi tárcákról feladatokat, intézményeket és munkatársakat kellett leválasztani, más területeket pedig összevontak. Szeptember 7-én még módosították a miniszterek feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletet is, vagyis csaknem négy hónappal a kabinet megalakulása után is finomhangolták a döntési rendszert.
Ebből azonban két különböző kérdés következik. Az egyik a napi működés: az állampolgár joggal várja el, hogy tudja, melyik minisztériumhoz fordulhat, ki hozhat döntést, és egy átszervezés miatt ne álljon le hónapokra egy hatóság vagy háttérintézmény. A másik kérdés a tizenhat év alatt kiépült politikai és intézményi rendszer lebontása.
A kabinet egyes politikai ügyekben gyorsan lép: a parlament elé került az Orbán-korszak LGBTQ-korlátozásainak visszavonása, és a kormány több, az uniós joggal összeütközésbe került szabály felülvizsgálatát is megkezdte. Más területeken viszont szervezeteket, vezetői láncokat és költségvetéseket kell újrarendezni úgy, hogy közben a hivatalok működjenek. Egy törvényhez elég lehet néhány hét. Egy minisztériumhoz, amelynek saját szakembergárdája, felelősségi rendszere és működési kultúrája is van, ennél jóval több idő kell.
Az 1989-es Lengyelország ezért ma is tanulságos példa.
Tadeusz Mazowiecki augusztus 24-én lett miniszterelnök, kormányát szeptember 12-én választotta meg a szejm. A politikai fordulat egyértelmű volt, az állam működését azonban – az akkori politikai kompromisszum miatt – nem változtatták meg egyik napról a másikra. Wojciech Jaruzelski maradt az államfő, a belügyi és honvédelmi tárca eleinte a régi hatalmi tábor kezében maradt, az adminisztráció jelentős része pedig ugyanazokkal a tisztviselőkkel működött tovább. A Balcerowicz-féle gazdasági reformok hónapok alatt új pályára állították az országot, a korszerű közszolgálat kialakítása viszont éveket vett igénybe, s még a következő, 1991-es parlamenti választás után sem zárult le.
A lengyel döntés mögött nem pusztán óvatosság állt. Egy modern állam működtetéséhez olyan szaktudás kell, amelyet nem lehet választási győzelemmel megszerezni. A költségvetési, uniós, jogalkotási vagy nemzetközi tárgyalási tapasztalat sokszor évtizedek alatt halmozódik fel. Ha egy új hatalom minden korábbi tisztviselőt politikai ellenfélként kezel, könnyen saját működőképességét gyengíti. Ha viszont változatlanul hagy minden személyi és intézményi függést, akkor a választói felhatalmazás egy része üres maradhat.
Ami egy másik, évtizedekkel későbbi lengyel példát illeti: A 2023 óta kormányzó lengyel kabinetben több elismert szakértő kapott helyet. Donald Tusk mögött tapasztalt politikai és szakértői gárda állt, a közmédia és több állami intézmény vezetéséhez gyorsan hozzányúlt, az igazságszolgáltatás örökségének rendezése mégis 2026-ban is vitákat okoz. Karol Nawrocki államfő több változtatást fékez, a kormány pedig közben maga is kénytelen ügyelni arra, hogy a korábban bírált pártpolitikai módszereket ne ismételje meg. S bár Lengyelország több tekintetben hasonlított a jobboldali populista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása alatt az orbáni Magyarországhoz, a varsói példa több tekintetben más. Egyfelől még a PiS alatt sem épült olyan autoriter rendszer, mint itthon, a brüsszeli forrásokkal nem egy szűk, a kormányhoz hű kör, oligarchák vagyonát gazdagították. Másrészt mivel a 2023 óta hivatalban lévő kormány nem mert olyan arányban, mint a Tisza, így az államfői tisztség és az Alkotmánybíróság felett is lényegében ma is a PiS gyakorolja az ellenőrzést, tehát fontos hatalmi erők szállnak szembe a kormány döntéseivel és lassítják le jelentősen a Tusk-kabinet reformjait.
Száz nap után masszív 4-esre vizsgázott a Tisza-kormánySzázezrek követik a parlament munkáját, a közönség többségét a 25 év feletti férfiak adjákA gyors döntés és a gyors átépítés különbségei
Szlovákia 1998-as fordulata már közelebb áll egy olyan helyzethez, amikor választáson zártak le egy mind centralizáltabb korszakot. Vladimír Mečiar kormányzása alatt az ellenzéki jogok, a titkosszolgálat, a privatizáció és a média miatt olyan súlyos jogállami konfliktusok alakultak ki, hogy Szlovákia lemaradt az uniós bővítés első körének előkészítéséről. Mikuláš Dzurinda négy pártból álló koalíciója gyorsan átvette a politikai irányítást, a demokratikus konszolidáció és az euroatlanti felzárkózás azonban csak évek munkájával hozott eredményt.
Észak-Macedóniában 2017-ben még látványosabban jelent meg a társadalmi türelmetlenség. Zoran Zaev kormánya 3-6-9 tervet készített, vagyis három, hat és kilenc hónapos reformhatáridőkkel próbálta bizonyítani, hogy képes gyorsan felszámolni az előző rendszer legsúlyosabb torzulásait. A bíróságok, az ügyészség, a titkosszolgálati ellenőrzés, a média és a közigazgatás depolitizálása mégsem fért bele kilenc hónapba.
Montenegró 2020 utáni tapasztalata pedig a túl gyors személycserék veszélyére figyelmeztet.
A három évtizeden át kormányzó Demokratikus Szocialisták Pártjának (DPS) veresége után az új vezetés technokratákkal és egy sor új arccal próbálta megtörni a korábbi hatalmi rendszert. Az Európai Bizottság később már figyelmeztetett arra, hogy a gyakori személycserék miatt túl sok szakértőt menesztettek az államigazgatásból. Vagyis a rendszer leváltását célzó gyorsaság maga is a reform legfőbb akadályává vált.
A Tisza helyzetét nehezíti, hogy a párt alig két év alatt jutott el a megalakulástól a kormányzásig.
Nincs mögötte több évtizedes önkormányzati hátország, kipróbált árnyékkormány vagy olyan pártapparátus, amelyből százával lehetne azonnal tapasztalt állami vezetőket kiemelni. Ez magyarázza, miért támaszkodik sok külső szakemberre és miért van közben szüksége az örökölt közigazgatás tudására is. A káderhiány azonban nem mentesít a szervezési hibák alól: a felelősségi láncokat és az állampolgárok számára látható működést gyorsan stabilizálni kell.
A rendszerváltás rendszerváltásaNehéz megtalálni az egyensúlyt
A sikeresebb európai átmenetek közös vonása nem a teljes és azonnali személycsere volt, hanem az, hogy világos politikai irányt kapcsoltak többéves intézményi programhoz. Ahol mindent egyszerre próbáltak lecserélni, ott gyakran eltűnt a szakmai tudás is. Ahol viszont a régi hálózatok érintetlenek maradtak, ott az új kormány reformképessége üresedett ki. A nehéz feladat a kettő között van: megkülönböztetni a politikai lojalitás alapján bebetonozott pozíciót attól a tisztviselőtől, aki bármely demokratikusan megválasztott kabinet alatt képes szakmai munkát végezni.
A Tisza-kormány számára ezért a következő hónapok fontosabbak lehetnek, mint az első száz nap volt. Ekkor már kevésbé lesz elfogadható az átmenet rendezetlenségére hivatkozni, miközben az is egyre világosabban látszik majd, mely reformokhoz kell több év. A politikai fordulat sebessége gyorsan zajló folyamat, egy új állam létrehozása azonban nem.
Magyar Péter valóban szakítani akar Orbán Viktor örökségével – írja a Neue Zürcher Zeitung