Baka András köztársasági elnök szeptember 21-én Szathmáry Zoltánt javasolta legfőbb ügyésznek, miután nem a parlamenti pártokkal, hanem bírósági és ügyészségi vezetőkkel, ügyvédekkel és büntetőjogászokkal egyeztetett. Európai összehasonlításban azonban nem az a szokatlan, hogy az államfő nem köt előzetes pártmegállapodást. A kontinensen nincs egységes kinevezési modell, és az Európa Tanács normái sem követelnek egyetlen megoldást.
A fontosabb kérdés az, hogy a jelölést hány intézmény ellenőrzi, milyen szakmai feltételek vannak, milyen hosszú és mennyire megújítható a vezető mandátuma, illetve mennyire védett az ügyész konkrét ügyben a politikai vagy felettesi beavatkozástól. Ez azért fontos, mert a hasonlónak tűnő kinevezési szabályok mögött nagyon eltérő ügyészi autonómia állhat.
Európában nem a hatalom megosztása és az egyedi döntések védelme a legfőbb alapelv.
Németországban a szövetségi főügyész személyére az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, a Bundesrat hozzájárulása után a szövetségi elnök nevez ki. A végrehajtó hatalom szerepe tehát nyílt és közvetlen, a német jog pedig a miniszteri utasítás lehetőségét is ismeri. Ugyanakkor a szövetségi főügyész hatásköre szűkebb, főként állambiztonsági és terrorizmussal összefüggő ügyekre terjed ki. A kinevezés módját ezért mindig a hatáskörrel és az utasítási szabályokkal együtt kell nézni.
Spanyolországban a király nevezi ki az állami főügyészt, de a jelöltet a kormány választja ki az igazságszolgáltatás főtanácsának meghallgatása után; komoly szakmai múltat kell igazolnia. Portugáliában az elnök hat évre nevezi ki a főügyészt, kizárólag a kormány javaslatára. Mindkét rendszerben az államfő egy több szereplőből álló alkotmányos lánc része.
A kinevezés csak az első lépés
Litvániában az elnök nevezi ki a főügyészt a parlament hozzájárulásával, Szlovákiában pedig fordított a sorrend: a parlament jelöli ki az adott személyt, akit az államfő nevez ki. Csehországban a kormány dönt az igazságügyi miniszter javaslatára. Észtországban ugyancsak a kormányt illeti meg a kinevezés joga, de előtte kikéri a parlament jogi bizottságának véleményét. Ezekben az országokban a demokratikus legitimációt tehát a döntési jogkörök megosztása teremti meg.
Észak-Európa arra ad példát, hogy a politikai kinevezés és az erős szakmai autonómia nem zárja ki egymást. Svédországban a kormány nevezi ki az országos főügyészt, de alkotmányos tilalom védi a hatóságokat attól, hogy a kabinet konkrét ügyben utasítást adjon. Finnországban a Nemzeti Ügyészségi Hatóság az igazságügyi minisztérium igazgatási ágához tartozik, mégis független állami szerv. Az egyedi vádemelési döntésben az ügyész önálló: még a legfőbb ügyész sem mondhatja meg neki, hogyan döntsön.
A politikai kinevezés nem jelent politikai alárendeltséget, ha az egyedi döntésekhez erős törvényi autonómia társul.
Írországban a politikai döntés elé szakmai szűrőt építettek. A közvádlói igazgatót a kormány nevezi ki, de csak egy törvényben meghatározott, magas rangú bírókból és jogi szakemberekből álló bizottság által alkalmasnak minősített jelöltek közül. Angliában és Walesben a Director of Public Prosecutions kinevezése nyílt pályázati és kiválasztási eljárás után történik; a főügyész választja ki a Crown Prosecution Service vezetőjét.
Franciaországban az igazságügyi miniszter és az államfő mellett az igazságszolgáltatás legfelsőbb tanácsa, a CSM is szerepet kap az ügyészi kinevezésekben. Véleménye nem minden esetben kötelező, de a gyakorlat hosszú ideje arra épül, hogy a végrehajtó hatalom rendszerint követi a szakmai testület álláspontját. A francia rendszer azért nehezen hasonlítható a magyarhoz, mert nincs egyetlen, az egész ügyészi szervezet fölött hasonló hierarchikus hatalmat gyakorló főügyész.
A szakmai fékek kerültek előtérbe
Az európai fejlődés iránya kevésbé egy egységes kinevezési séma felé mutat, mint a szakmai és átláthatósági garanciák erősítése felé. A Velencei Bizottság szerint nincs egyetlen követendő európai modell, de a kinevezési rendszernek megfelelő garanciákat kell tartalmaznia a túlzott politikai befolyással szemben. Ilyen biztosíték lehet a független szakmai testület bevonása, az egyértelmű alkalmassági követelmények, a hosszú vagy meg nem újítható mandátum, a nyilvános meghallgatás és az elmozdítás szigorú szabályozása.
Az Európai Ügyészség kinevezési rendszere szintén több szereplő között osztja meg a döntést. Az európai főügyész jelöltjeit független kiválasztó testület rangsorolja, a jelölteket meghallgatják, majd az Európai Parlament és a Tanács közösen választja meg a tisztség betöltőjét. A mandátum hét évre szól, és nem újítható meg. A rendszer tehát nem zárja ki a politikai intézményeket a döntésből, hanem szakmai előszűréssel, nyilvános eljárással és több egymástól elkülönülő döntési ponttal igyekszik korlátozni egyetlen szereplő túlsúlyát.
Magyarország mindezek alapján sajátos helyzetet foglal el: az államfő egyetlen jelöltet állít, az Országgyűlés pedig kétharmados többséggel választja meg kilenc évre a legfőbb ügyészt.
Döntött a Tisza-frakció, nem támogatja Baka András jelöltjét a legfőbb ügyész posztjára„Mindenképpen arcvesztés ez a köztársasági elnöknek”