lemondás;távozás; NER;Országos Magyar Vadászkamara;

Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke és Semjén Zsolt a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen 2024. március 26-án

Lemondott az az Országos Magyar Vadászkamara elnöke

A távozás beleillik abba a sorba, amely az áprilisi országgyűlési választás, a NER bukása után a magyarországi vadászat területén történt.

Jámbor László 2026. szeptember 21-én azonnali hatállyal lemondott a Vadászkamara országos szervezeténél betöltött elnöki tisztségéről. A szervezet elnökségéhez címzett levelében köszönetet mondott mindazoknak, akik csaknem tizenhárom éves elnöki munkája során támogatták, és akikkel együtt dolgozhatott a magyar vadászat és vadgazdálkodás ügyéért – olvasható a hivatalos közleményben az Országos Magyar Vadászkamara honlapján közlemény.

A közlemény szerint Jámbor László, a TAEG Zrt. (a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság) nyugalmazott vezérigazgatója, a Vadászkamara Győr-Moson-Sopron vármegyei Területi Szervezetének elnöke 2014-ben kapott először bizalmat az országos küldöttektől a Vadászkamara vezetésére. Három ciklust követően, a 2026. márciusi tisztújításon ismét őt választották meg a szervezet elnökének.

Az újraválasztás után fél évvel való távozás azért nem meglepő, mert a Tisza párt győzelmével egyben megbukott a NER által szinte teljesen leuralt ágazat irányítása is. Amint arról a Népszava is beszámolt, már májusban Bárándy Péter váltotta Semjén Zsoltot az Országos Magyar Vadászati Védegylet élén. Alig egy hónap múlva, június 23-ai hatállyal az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöksége kirúgta Kovács Zoltánt, az Orbán-kormány korábbi nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárát a Nimród Vadászújság főszerkesztői posztjáról. 

Konszenzusra és állami emlékezetpolitikára sincs szükség – állította Kalmár Melinda és Rainer M. János. A két történész 1956-ról tartott előadást. Szóba került az is, hogy a forradalom leverése után miért gyűlt össze hatalmas tömeg május 1-jén a Hősök terénél.