Szabadon távozhatott keddi gyanúsítotti kihallgatása után a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnöke.
Matolcsy György a Telex több forrásból származó értesülése szerint szabadlábon védekezhet az ellene folyó büntetőeljárásban.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rajta kívül további hat embert hallgatott ki gyanúsítottként, és a lap információi szerint őket sem vették őrizetbe.
A gyanúsítottak idézésre jelentek meg a nyomozóknál, előállításukra nem volt szükség. Mind a hét embert hivatali visszaéléssel gyanúsítják, lakóhelyükön házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek le az elektronikus eszközeikről.
Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy GyörgyötMint korábban hírt adtunk, az eljárás előzménye Simor András korábbi jegybankelnök állítása, amely szerint 2023-ban az MNB pénzügyi felügyeletért felelős akkori alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra azért, hogy távolítsák el őt az Erste Group felügyelőbizottságából. Simor András szerint az Erste magyarországi vezetőjével azt közölték, hogy a bankfelügyelet szigorúan és „rendkívül kellemetlenül” jár majd el a pénzintézettel szemben, amíg ő a testület tagja.
Az MNB jelenlegi vezetése az ügy nyilvánosságra kerülése után vizsgálatot indított, majd feljelentést tett. A nyomozás során az NNI az MNB-től és az Erste Banktól is dokumentumokat szerzett be.
Matolcsy György kedden videóban tagadta a vele kapcsolatban megfogalmazott állításokat. A volt jegybankelnök azt mondta, nem tudott az állítólagos találkozóról, ezért szerinte fenyegetésre sem adhatott utasítást. A hatóságok hivatali visszaélés bűntettével gyanúsítják.
Matolcsy György az Erste megzsarolásáról: Nem tudom, nem voltam ottSimor András szerint Matolcsy György felbujtó szerepet játszhatott az Erste ügyében
