Románia;kormányválság;patthelyzet;

Siegrfied Muresan román EP-képviselő, miniszterelnök jelölt

Programja már van, többsége viszont nincs az új román miniszterelnök-jelöltnek

Aligha ér véget a május 5. óta tartó romániai politikai válság Siegfried Mureșan alakuló kormányával. A politikai patthelyzetből továbbra sem látszik más kiút, mint a biztos szélsőjobb győzelmet ígérő előrehozott választás. A lakosság megosztott, a tőke menekül, a lej történelmi mélyponton, az üzemanyagárak történelmi magasságokban, a recesszió réme pedig sosem volt ennyire fenyegető.

A Nicușor Dan román államfő által múlt hét csütörtökön, szeptember 17-én miniszterelnöknek jelölt Siegfried Mureșan szerdán sajtótájékoztatón mutatta be kormányprogramja főbb pontjait és azt ígérte, hogy a teljes programot, valamint a miniszterek névsorát péntekig a parlament elé terjeszti. A bukaresti törvényhozás két házának együttes ülése szavaz a kabinetről, erre jövő hét hétfőn vagy kedden kerül sor a miniszterek meghallgatása után. 

Mureșan egyelőre elszánt, azt állítja mindenképpen szavazásra bocsátja kabinetjét, noha a beiktatásához szükséges 233 voks a látóhatáron sincs, egyelőre csupán 171 támogatóra számíthat.

A román kormányválság 140 napja, a Bolojan-kormány május 5-i bukása óta tart, az államfő eddig már két miniszterelnök jelölttel próbálkozott. Az elsőként felkért Eugen Tomac, bár kormányát és programját összeállította, az utolsó percben, a parlamenti szavazás előtt visszalépett, nem vállalta a biztos bukást. A második jelölt, Adrian Veștea szavazásra vitte kabinetjét, és elbukott.

A jelenleg EP-képviselő Mureșant még júniusban javasolta a jelenlegi ügyvivő Bolojan-kormány három Európa-barátnak mondott pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), illetve a magyar kisebbség etnikai képviselete, az RMDSZ, és egyelőre csupán ezek a pártok támogatják. Ha Mureșannak sikerül is megszereznie a nemzeti kisebbségek frakció 13 voksát, az is kevés.

Többségi kormány nincs a tavaly összeállt négypárti koalíciót szétrobbantó és a Bolojan-kormányt május 5-én bizalmi szavazással megbuktató szociáldemokraták (PSD) vagy a szélsőjobb pártok és frakciók nélkül.

A volt koalíciós partner PSD-vel annyira elmérgesedett a nemzeti liberálisok és a zöld progresszívek, az USR viszonya, hogy pillanatnyilag az újbóli bármiféle együttműködés már az igencsak rugalmas bukaresti román politikai keretekben is elképzelhetetlen. Más út a legalábbis formálisan demokratikus, Európa-barát többséghez nincs. A PSD ugyan egyre kevésbé nevezhető demokratikusnak vagy Európa-barátnak, noha az Európai Szocialisták tagpártja, a trumpi populizmus sokkal közelebb áll hozzájuk, mint az európai szociál-demokrácia. A rendszerváltás utáni román politika meghatározó szereplője egyre közelebb kerül ahhoz, hogy immár nyílt szövetségre lépjen a szélsőjobb AUR-al, így nem véletlen, hogy   mind a brüsszeli NATO-központból, mind az uniós intézményekből lélegzetvisszafojtva követik a bukaresti politikai drámát.

Az egyeztetések folynak Bukarestben, és egy váratlan csodás kibékülés, kompromisszumos megoldás sem lenne igazán csoda már csak azért sem, mert a válságot okozó PSD maga is csapdahelyzetbe került, az események ezúttal nem ebbe az irányba mutatnak.

Sorin Grindeanu párelnök vélhetően nagyon elszámolta magát, amikor megbuktatta a kormányt, amelynek addig maga is részese volt. A jelenlegi parlamenti erőviszonyok alapján a PSD a legnagyobb párt, de a válság kirobbantásakor már előzte a szélsőjobb AUR, amely azóta csak tovább erősödött. A PSD a Bolojan-kormány kényszerű megszorító intézkedései nyomán fokozódó lakossági elégedetlenség miatt lépett, holott a koalíciós megállapodás szerint rotációs lett volna a kabinet. Mire ők 2027-ben átvették volna a vezetést, addigra már élvezhették volna Bolojan megszorításainak gyümölcseit, és a 2028 végén sorra kerülő választásoknak már a jó fiúk szerepében vághattak volna neki. Ha megkopottan is, de megőrizhették volna demokratikus, EU-konform imídzsüket. Így viszont vagy összeállnak az AUR-al, ami az EU szégyenpadjára küldi őket, vagy vállalják az előrehozott választást, azt, hogy azon ezúttal nem ők végeznek az élen, jó esetben másodhegedűsök lesznek egy szélsőjobb vezetésű kormányban.

Ez a nem túl biztató kilátás még meghátrálásra késztetheti jövő hét elejéig az egyelőre keménykedő Sorin Grindeanu pártvezért. Főképp azért, mert akár pártszakadást is előidézhet a szélsőjobbal való összeborulása, hiszen a PSD-n belül is vannak elkötelezett demokraták. 

Ámde a nem ritka romániai politikai és kormányválságok eddigi forgatókönyvei alapján sokkal valószínűbbnek tűnik az, hogy most megbuktatják az Európai Parlamentben és az Európai Néppártban egyaránt elismert politikusnak számító Mureșan kormányát, majd megpróbálnak valami megoldást kierőszakolni ahhoz, hogy a szélsőjobbot ne emeljék kormányra és engedményeket kicsikarni a megszorítások lazítására. 

Mureșan szerdán bemutatott programtervezete is azt igazolja, hogy a jelenlegi koalíció is törekszik a lakossági elégedetlenség csillapítására, bár a román gazdaság és államháztartás állapota azt még nem igen engedi meg, annak elelnére sem, hogy vannak kétségtelen eredményei a Bolojan-csomagnak. Mureșan is megígérte, hogy megválasztása esetén az inflációhoz igazítaná a nyugdíjakat és emelné a béreket a közszférában, az áfát pedig újra 19 százalékosra csökkentené, „amint megengedhetjük magunknak”. Mint mondta, a célja az, hogy a gazdaság gyorsabban nőjön, mint az államadósság.

Mureșan tárgyal a szociáldemokratákkal, de a sajtótájékoztatón nem fedte fel, hogy mit ajánl fel számukra a támogatásért cserébe. Ugyanakkor többször is hangsúlyozta, hogy kormánya beiktatása a PSD-től függ, szerinte a szociáldemokraták számára ez egy teszt, hogy valóban Európa-pártiak-e ahogy azt állítják magukról. Hozzátette, hogy csak intézményes szinten, hivatalosan tárgyal a PSD-vel, nem próbál az egyes képviselőktől szavazatokat szerezni, mert ők, a nemzeti liberálisok is elítélték a pártot bomlasztó, hasonló eljárást a Veștea-kormány beiktatási kísérletekor.

"Vagy átmegy ez a kormány, vagy előrehozott választások lesznek", szögezte le a miniszterelnök-jelölt.

„Amit kizárunk, az az, hogy a PNL a PSD-vel kormányozzon. Amit nem zárunk ki, az az, hogy egymás után kormányozzanak” – fogalmazott Mureșan, utalva arra, hogy egy esetleges rotációs kormányzásra nyitott lehet a mögötte álló hárompárti koalíció is.

A PSD egyelőre felszólította parlamenti képviselőit, hogy ne szavazzák meg a Muresan-kormányt, és kedden már Sorin Grindeanu pártelnök nyilvánosan beszélt egy AUR-al kötött koalíció lehetőségéről.

Amennyiben valóban előrehozott választásokra kerül sor, az semmi jót nem ígér Románia, a NATO-keleti szárnya és az Európai Unió számára. A CURS közvélemény-kutató szerdán közzétett legfrissebb felmérése szerint A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) továbbra is a legnépszerűbb romániai párt, támogatottsága 34 százalékos. Második helyen a PSD áll 25 százalékkal, ami 2,5 százalékos növekedés júliushoz képest, míg az Európa-barát demokratikus pártok, a PNL és az USR csökkentek. Harmadik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 18 százalékkal, ami 3 százalékos visszaesés a júliusi számokhoz képest. A negyedik a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 8 százalékos támogatottsággal – ez egy százalékos esés júliushoz képest. Az RMDSZ is bejutna, 5 százalékkal.

A lakosság megosztottságát jelzi, hogy az előrehozott választások kérdésében ugyanolyan patthelyzet van, mint a politikában : 47 százalék támogatja a voksolás előrehozását, 47 százalék ellenzi azt.

A végtelen politikai válság a mélybe lökte a nemzeti devizát is, a lej még soha nem volt ennyire gyenge az euróhoz mérten, szerda délben a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,2788 lej/eurós referencia-árfolyamot adott ki, ami történelmi mélypontnak számít. A benzin ára csúcsot döntött, szerdán átlépte a lélektani 10 lejes határt.

Mindez a szélsőjobb malmára hajtja a vizet egy előrehozott választás esetén

Három nem baráti médiumnak a Fehér Házból való kitiltásával párhuzamosan az amerikai elnök egy YouTube-on sugárzott streaming csatornával igyekszik pótolni a hiányzó hírforrásokat. Az elnök tevékenységének szerkesztetlen közvetítése minden bizonnyal felidézi majd korábbi hasonló vállalkozásainak egyoldalú hangnemét.