Magyar Péter;Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete;Meleg Sándor;Tisza-kormány;

Magyar Péter miniszterelnök átvette a szociális ágazatban dolgozók követeléseit és azt mondta, „tudjuk, hogy még egy 25 százalékos béremelés sem jelent érdemi és valós bérfelzárkóztatást pontosan a szociális szektorban”

Rendezni, nem konzerválni akarnák a helyzetüket a szociális dolgozók, de még visszajelzést sem kaptak a Tisza-kormánytól

Nincs visszajelzés arról, hogy Magyar Péter kabinetje, mikor tárgyalna a szociális ágazat érdekvédőivel a bérekről – erről tájékoztatta lapunkat a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke. 

Egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés tárgyalás összehívására a szociális szféra bértárgyalásának ügyében – erről tájékoztatta lapunkat a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke.

Meleg Sándor úgy fogalmazott: a kormány ugyan nyitott a tárgyalásra, de ennek egyelőre semmilyen formai visszajelzése nincs, ahogy azt sem tudják az érdekvédők, hogy miniszteri-, minisztériumi szintű egyeztetésre, vagy a háromoldalú szociális ágazati tanács ülésére készüljenek.

A szociális szektorban dolgozók múlt pénteken demonstráltak, amelynek fő témája a béremelés volt. 

Magyar Péter miniszterelnök átvette a követeléseiket és azt mondta, „tudjuk, hogy még egy 25 százalékos béremelés sem jelent érdemi és valós bérfelzárkóztatást pontosan a szociális szektorban”, illetve hogy egy „totálisan összeomlott és kivéreztetett” költségvetést vettek át az előző kormánytól.”

Még aznapra tárgyalásra hívta a szervezőket a minisztériumba, ahol részt vett volna Kátai-Németh Vilmos szociális miniszter, és minden érintett szakterület államtitkára és helyettes államtitkára is. Az érdekvédők nem éltek a lehetőséggel, amire a miniszterelnök úgy reagált: „a kormány kész jövő héten is egyeztetni.” 

Meleg Sándor ezzel kapcsolatban megjegyezte: ha a demonstráció idejére egyeztetést tervezett a kormány, akkor arról érdemes lett volna előre értesíteni a szervezőket.

Jelen pillanatban, hiszen a költségvetési keretek nem ismertek, így nem tudni mi az alkupozíció – mondta, hiszen a miniszterelnök is arról beszélt, a költségvetés benyújtása lesz az a mérföldkő, amikor pontosan meg lehet mondani mikor, mire és mennyi pénz juthat. Meleg Sándor kijelentette: egyelőre kivárnak, és még az is elképzelhető, hogy valamelyik kormányülés ülés után lesz valami érdemi bejelentés.

Megjegyezte azt is, a 25 százalékos béremelés a Tisza választási programjában szerepelt, ezt nulladik feltételnek elfogadják.

Ám az érdekvédők ennél sokkal komplexebb bérrendezési javaslattal álltak elő, amelyről a kormány még semmilyen visszajelzést nem adott. Kijelentette: egy egységes emelés konzerválná a mai állapotot, azt a torz rendszert, amelyben összecsúsztak a különféle kategóriák és fizetési fokozatok. A munkavállalók elvándorlása sem mérséklődne, a többi, társágazat felé, hiszen például az egészségügyisek, vagy a diplomás pedagógusok másfélszer többet keresnek, mint a szociális ágazatban dolgozó, ugyanolyan végzettségű kollégáik.

Kijelentette: a nemrég nyilvánosságra hozott gyermekvédelmi jelentésből is kiderült, ez a szakma iszonyatosan kivéreztetett, hatalmas a munkaerőhiány.

De nemcsak a gyermekvédelemben katasztrofális a helyzet, nemrég éppen a szociális, család-és idősügyi államtitkár Szabó-Tóth Kinga írt egy 18 év feletti, középsúlyos vagy súlyos értelmi, illetve halmozott fogyatékossággal élő embereket  ellátó intézményről.

Az otthonban, amelynek az engedélyezett kapacitása 200 fő, a látogatás idején 171 ember élt, hétvégén 14, éjszaka mindössze 4 gondozó látja el őket. A személy feltételek 50 százalék alatt vannak, tehát legalább kétszer ennyi ember kellene műszakonként ahhoz, hogy stabil, biztos és biztonságos ellátásról lehessen beszélni. Bérrendezés és felzárkóztatás nélkül a változásra esély sincs.

2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyarország nagy múltú, meghatározó lapja. Az új Népszabadság online újságként és nyomtatott hetilapként működik tovább.