MNB;béremelés;minimálbéremelés;inflációs jelentés;

Hatalmasat fékez a béremelkedések üteme jövőre

Véget ér Magyarországon a vágtató béremelkedések korszaka. A reálnövekedés üteme jövőre megfeleződik, de a csökkenő inflációs pálya mellett az MNB elemzése szerint így is érdemi lesz a növekedés.

A KSH legfrissebb – 2026. júliusi – adatai szerint a magyar gazdaságban a bruttó átlagkereset 745 ezer, a nettó átlag 523 ezer forint volt. A bruttó átlagkereset 7,5, a nettó átlagkereset 9,1, a reálkereset pedig 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó keresetek gyors – a bruttó bérnél gyorsabb – emelkedését a kétgyermekes nők egy részére kiterjesztett adómentesség okozta. A Tisza-kormány tervei szerint a jövőben is fennmaradnak ezek a mentességek, ám azt, hogy ezt kiterjesztik-e a 40 év feletti nőkre, majd a 2027-es költségvetés és az adótörvények beterjesztésekor derül ki.

A gazdaságban azzal kell számolni, hogy a jövő évtől jelentősen csökken a béremelkedés üteme – legalábbis erre számít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a héten kiadott friss Inflációs jelentésben. A piaci szereplők is kész tényként számolnak azzal, hogy a jövő januárra még az Orbán-kormány által tervezett 14 százalékos minimálbér-emelés nem valósulhat meg, hisz a magyar gazdaság messze nem hozta az alapfeltételül szabott 4 százalék feletti gazdasági növekedést idén, ellenben az inflációs pálya úgy tűnik tartósan lejjebb került a korábban feltételezettnél. Emiatt a jövő évi minimálbér-emelés újratárgyalása elkerülhetetlen, erre készülnek is a szakszervezetek, valamint a munkaadók. Már csak a kormányzati terveket kellene megismerni, vagyis a 2027-es költségvetést és a következő évek makropályáját, amelyeket várhatóan októberben nyújtja be a kormány.

Mindezek eredőjeként az MNB elemzői arra számítanak, hogy az új minimálbér-megállapodás összhangban lesz a gazdaság teljesítőképességével – ezt Balatoni András, a jegybank elemzésekért felelős igazgatója mondta az Inflációs jelentést bemutató sajtótájékoztatóján. A jegybanknál arra számítanak, hogy a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkereset az idén még 9,3 százalékkal emelkedik, ez az ütem jövőre 5,8 százalékra lassul és 2028-ban is 6 százalékos emelkedéssel számolnak.

A reáljövedelmek növekedésének jelentős lassulására lehet számítani még a csökkenő inflációs pálya mellett is:

idén a lakossági reáljövedelem még 6 százalékkal nő (várhatóan 1,8 százalékos GDP-növekedés mellett), ez jövőre 3,2, 2028-ban 3 százalékra lassulhat.

Mindez még mindig jelentős emelkedés, főleg 2-3 százalékos gazdasági növekedés mellett, de messze nem a valós teljesítményektől elrugaszkodott, mint ami az elmúlt években jellemezte magyar gazdaságot. Vagyis a következő években normalizálódás jön, enyhül a bérnyomás a munkáltatókon.

Az MNB elemzése szerint már az elmúlt hónapokban lassult a béremelkedés üteme, részint a csökkenő foglalkoztatási igény és az elmúlt évek gazdasági stagnálása következtében. Idén az év első felében visszafogottabb ütemben folytatódott a bérdinamika lassulása a versenyszférában. A versenyszférában a bruttó átlagkereset január és július között 8,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, szemben a tavalyi évi 8,8 százalékos, illetve a 2025 második felét jellemző 8,5 százalékos dinamikával. A reálbérek az első hét hónapban 6,3 százalékkal nőttek, ami mintegy másfélszerese a historikus átlagnak. Az elmúlt évek élénk bérdinamikáját a gazdasági fundamentumok nem támasztják alá. Az elmúlt években a hazai munkaerőköltség emelkedése elszakadt a termelékenység növekedésétől; a munkaerőköltség növekedési üteme csaknem kétszerese volt a termelékenységének 2020 és 2025 között – olvasható az MNB jelentésben.

A bérdinamikára mérséklőleg hathat az inflációs várakozások tartós csökkenése is. A munkavállalók béremelési elvárásaiban ugyanis az a törekvés is meghatározó, hogy kompenzálják reálkeresetük korábbi vagy a jövőben várt csökkenését. A lakossági inflációs várakozások az idei bértárgyalások időszakában még magasak voltak, ám ez év tavaszán mindkét mutató jelentősen csökkent. Középtávon azonban fennmaradhat az ütemes – ha nem is a korábbi években megszokott rendkívül magas – bérdinamika, ezt támogatja a környező országoktól elmaradó bérszínvonal, illetve a munkaerő csökkenése. Ez utóbbi egyrészt a demográfiai folyamatokból leszűrhető, másrészt a Tisza-kormány vállalásai is előrevetítik, amelyek szerint korlátoznák az országba beengedhető vendégmunkások számát.

Középtávon a magyar bérfelzárkózást végső soron az határozza meg, hogy az új kormánynak sikerül-e olyan gazdaságpolitikát kialakítania, amely lehetővé teszi a magasabb hozzáadott értéket teremtő munkahelyek létrehozását. A kormányban ez az ambíció megvan, Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium államtitkára egy konferencián a napokban erről mint kormányzati célkitűzésről beszélt: nem csupán egymillió új munkahelyre van szüksége a magyar gazdaságnak – amely a Fidesz választási szlogenje volt 2010-ben –, hanem egymillió jól fizető munkahelyre. A konkrétumokkal egyelőre adós maradt a politikus. A termelékenység növelését hosszú távon az oktatás színvonalának, valamint a diplomások arányának növelése alapozhatja meg, de ez nem egy kormányzati ciklus alatt fog bekövetkezni. Amit a kormány rövidebb távon megtehet, az az, hogy olyan új beruházások létrehozását támogatja a multinacionális cégek esetében, amelyek összeszerelő-állásokkal szemben magasabb hozzáadott értéket teremtő kapacitásokat hoznak létre, illetve az új technológiák támogatásával segítik a kkv-szektor termelékenységének növelését.

A Duna-parti vendéglátás szabályozásán át az Airbnb hosszú távú rendezése, valamint az áfakulcsok és a repiadó ügye is szerepel abban a négy szakmai szervezet által összeállított javaslatsorban, ami most készült el. A vendéglátósok nem pénzt, nem állami támogatást kérnek, hanem egyszerűbb és kiszámíthatóbb adózást, rugalmasabb foglalkoztatást, kevesebb adminisztrációt és a szakmai képzés átalakítását.