korrupció;vita;Navracsics Tibor;önkormányzatok;iparűzési adó;pénzelvonás;fideszes polgármesterek;szolidaritási adó;Versenyképes Járások Program;

A fideszes Navracsics Tibor fideszes polgármesterekkel hadakozik az Orbán-kormány elvonásairól és a korrupcióról

Az előző ciklusban közigazgatási ás területfejlesztési miniszterként tevékenykedő ellenzéki politikus megvédte a korábbi Versenyképes Járások Programot, és nehezményezte, hogy párttársai nem hozzá, hanem a sajtóhoz fordultak.

Balassagyarmat és Debrecen polgármesterei többedszer is elismétlik azt a véleményüket, hogy én a Versenyképes Járások Programot csupán azért találtam ki, hogy nekem is legyen egy kis pénzem osztogatni, csak hát annyira béna vagyok, hogy még ezt sem tudtam jól kitalálni – idézte Navracsics Tibor volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteki Facebook-posztját a hvg. A fideszes politikus, aki jelenleg Orbán Viktor felkérésére az ellenzéki párt önkormányzati kabinetjét vezeti, párttársainak a hvg-nek elmondott panaszait kifogásolta. „Egyik polgármester sem vette magának a fáradságot, hogy először velem közölje a kifogásait, hanem rögtön újságíróknak nyilatkoztak” – tette hozzá.

Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere például azért bírálta a programot, mert igazságtalanul és feleslegesen osztotta újra a szolidaritási adóval addig is sújtott településektől elvont iparűzésiadó-többletet. A debreceni városvezető, Papp László pedig úgy fogalmazott, a Fidesznek nem sikerült választ adni a korrupcióval kapcsolatos kérdésekre sem. –„Voltak olyan kedvezményezettnek mondott körök, amelyeknek a gazdagodása olyan mértékű volt, hogy arra nehéz magyarázatot találni” – idézte a portál Pappot.

Navracsics Tibor állítja, a Versenyképes Járások Programnak köszönhetően Magyarország 174 járásából 135-ben nagyobb összegű fejlesztést tudtak 2025-ben és 2026-ban megvalósítani, mint amit az itt megtermelt iparűzésiadó-növekmény lehetővé tett volna. Magyarázata szerint ő miniszterként 2024 augusztusában értesült a hírről, hogy kormányülésre kerül egy olyan előterjesztés, amely az iparűzésiadó-növekményt elvonná az önkormányzatoktól és a költségvetésbe fizettetné be, hogy aztán az útja ugyanúgy követhetetlen legyen az önkormányzatok számára, mint a szolidaritási hozzájárulásé.

Ezzel szemben – fogalmazott a volt miniszter az általa vezetett tárcáról – a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium úgy gondolta, hogy ez így védhetetlen, ezért kidolgoztak egy javaslatot, ami arról szólt, hogy a növekményt juttassuk vissza az önkormányzatoknak térségi fejlesztési célokra. – Így, a pályázati rendszer révén minden önkormányzat láthatja, hogyan hasznosul az általa befizetett pénz. A kormányülésen a miniszterelnök rögtön támogatásáról biztosította a koncepciót, így megindulhatott a megvalósítás – dicsérte önmagát, és a vele egyetértő Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg fideszes polgármestereit Navracsics Tibor, aki a korrupciós vádakra semmit sem reagált.

A Bosnyák téri irodaházak beruházójának csődeljárását a kormány szeptember elején stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette. Magyar Péter a 300 milliárdos irodabiznisz kapcsán azt üzente Tiborcz István üzlettárásának, a Bayer tulajdonosának, Balázs Attilának, hogy vége van a közpénzek zabrálásának.