A legmagasabb fokú kockázati besorolást kapta Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter az Integritás Hatóság vagyonnyilatkozati vizsgálata során - írja a 24, amelynek értesülését a szervezet is megerősítette.
A szeptember elején elkészült besorolás módszertanát idén nyárra dolgozta ki a hatóság.
A vizsgálatban a vagyonnyilatkozatok adatait, a vagyon időbeli változását és más rendelkezésre álló információkat vetik össze. Kockázatnövelő tényezőként veszi figyelembe az Integritás Hatóság azt is, ha valaki politikai vagy állami felső vezetőként olyan pozíciót töltött be, amelyben az elosztási rendszer csúcsán állt, jelentős források felett rendelkezett, illetve lehetősége volt döntések befolyásolására vagy kontrollok felülírására.
Seszták Miklós: Semmilyen bűncselekményt nem követtem el és semmilyen bűncselekmény elkövetéséről nincs tudomásomHankó Balázs szerint az NKA-ügy politikai és kultúrpolitikai koncepciós eljárásA legmagasabb kockázati kategóriába több mint száz ember került. Jelentős részük politikus, kisebb hányaduk különböző közigazgatási szervezetek vezetője. Az Integritás Hatóság ugyanakkor közölte, hogy ez a minősítés nem hatósági megállapítás, és nem jelenti jogsértés elkövetését. A besorolás kizárólag azt jelzi, hogy az érintett nyilatkozatok alaposabb hatósági vizsgálatot indokolnak; az Integritás Hatóság a vagyonnyilatkozati vizsgálatok előkészítését már megkezdte, és azokat megindítja.
Az ügyészség kedden mindkettőjük mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte. Hankó Balázs esetében az NKA-ügy, Seszták Miklós esetében a Volán-ügy miatt kezdeményezte az ügyészség mentelmi joguk felfüggesztését. A hatóság a konkrét kockázati tényezőkről és a vagyonnyilatkozati vizsgálatok várható eredményéről az eljárások lezárultáig nem ad tájékoztatást.
Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi az ügyészségIllúziók nélkül – kezdeményezte az ügyészség Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését
