Feszültség jellemezte a belgrádi Nemzetközi Filmfesztivál, a patinás FEST megnyitóját, mert itt is érezhető volt az a társadalmi ellentét, amely Szerbiát már néhány év óta különösképpen jellemzi. Az október végén esedékes választásra készülő ország megosztott az ezúttal miniszterelnök-jelöltként induló eddigi elnök, Aleksandar Vucic és a Diáklista támogatói között. Csakhogy azok, akik nem állnak be a sorba, és nyíltan vállalták, hogy vállalják a diákok melletti kiállást, nem sok jóra számíthatnak.
Lordan Zafranović évtizedek óta várt történelmi eposza, a kozarai gyermekek és a jasenovaci áldozatok tragédiáját feldolgozó Zlatni rez 42 című film bemutatója előtti sajtótájékoztatón Katarina Radivojević nyíltan beszélt arról, hogy a közéleti kiállása miatt hosszú ideje semmilyen szakmai felkérést nem kap a hazai filmes és televíziós ágazatban. A népszerű színésznő felidézte, hogy az egyetemi ifjúság tüntetései és az utcai megmozdulások melletti nyílt szolidaritása közvetlenül elzárta előtte a munkalehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy az életben léteznek a napi politikán túlmutató értékek: az ártatlan áldozatok emlékét őrző művészi alkotás fontossága meghaladja Aleksandar Vučić elnök személyét, a tüntetőcsoportokat és a jelenkor politikai megosztottságát. A hatalomközeli bulvársajtó erre azonnal összehangolt támadást indított ellene, az elégedetlen tömegek szószólójának bélyegezve a művésznőt.
Tűzriadó a kultúrában, a Vučić-rezsim folytatja a művészek és alkotók elleni harcátA művészvilág elleni retorziók hulláma a 2023 májusában lezajlott belgrádi iskolai és környékbeli tömeggyilkosságok után bontakozott ki, amikor az erőszakmentes társadalomért szervezett tüntetéssorozat százezreket vitt az utcákra. A tiltakozási hullám új lendületet kapott a vitatott választások nyomán, amikor az egyetemisták országos épületblokádokkal követelték a szavazási visszaélések kivizsgálását és a választói névjegyzékek megnyitását. A diákok mellé azonnal felsorakoztak az ország legelismertebb előadói, akik szónoklatokkal, pódiumbeszélgetésekkel és a megmozdulások felvezetésével fejezték ki támogatásukat. Az állami gépezet válasza rendkívül gyors és szervezett volt:
a kormánypárti parlamenti képviselők a törvényhozás szószékéről kezdték felolvasni a tüntetéseken megjelenő színészek állítólagos gázsijait, nyílt bojkottot hirdetve a rendszer bírálói ellen.
A szankciók legsúlyosabb formáját a televíziós produkciókból való rendszerszintű kizárás jelenti. Az állami tulajdonú távközlési óriásvállalat, a Telekom Srbija az elmúlt évtizedben a regionális sorozatgyártás legfőbb pénzügyi forrásává vált, lényegében monopolhelyzetet teremtve a filmes fejlesztések finanszírozásában. A szórakoztatóipari tőkekoncentráció révén a minisztériumok és az állami cégvezetők közvetlen ellenőrzést gyakorolnak a szereposztások felett. Azok a színészek, akik nyilvánosan támogatják az egyetemi tiltakozásokat vagy bírálják a kormányzat autoriter módszereit, azonnal lekerülnek a producerek listáiról.
A stúdiók tisztában vannak azzal, hogy amennyiben feketelistás művészt alkalmaznak, a produkció elesik az állami költségvetési támogatásoktól és a forgalmazási szerződésektől.
A megtorlás legdrámaibb példája Ammar Mešić sorsa, aki éveken át az egyik legnézettebb hazai televíziós teleregény, az Igra sudbine kulcsszereplőjeként vált a közönség kedvencévé. Miután a fiatal színész közösségi oldalain közvetlen felelősségre vonást sürgetett az államfővel szemben a társadalmi agresszió terjedése miatt, és személyesen vett részt a diákok blokádjain, a forgatókönyvírók váratlanul kiírták a karakterét a sorozatból. A televíziós szerepektől és színházi megkeresésektől megfosztott színész hónapokig tartó állástalanság után Ausztriába kényszerült, ahol egy bécsi építkezésen segédmunkásként vállalt munkát a megélhetésért. Kiállása és a kétkezi munka vállalása a szakmai méltóság megőrzésének szimbólumává vált a megfélemlített szakmai közösség körében.
Bosszúhadjáratot indított a Vučić-rezsim, orvosokat is célba vett a lázadó diákok sérüléseinek az ellátásáértA zaklatások a legendás színészgenerációkat sem kímélik. Svetlana Bojković, a jugoszláv és szerb színjátszás ikonikus alakja az elsők között állt a diákok és a környezetvédő aktivisták mellé a lítiumbányászat és a hatalmi önkény elleni tiltakozások idején. A kormánypárti televíziós csatornák, köztük a Pink és a Happy TV elemző műsorai gátlástalan lejárató hadjáratot indítottak ellene, nemzetellenes agitátornak minősítve a Kossuth-díjjal egyenértékű Dobričin prsten díjjal kitüntetett színésznőt. Hasonló támadássorozat érte Seka Sablićot is, akit a parlament ülésén a kormánypárti padsorokból hazaárulással vádoltak meg, amiért szolidaritást vállalt a társadalmi reformokat követelő fiatalokkal.
Lemondott Aleksandar Vučić szerb elnökBajban Aleksandar Vučić, verekedésbe keveredett a belgrádi polgármesterA rendszerszintű elszigetelés elérte a legsikeresebb középkorú alkotókat is. Dragan Bjelogrlić, a nemzetközileg elismert színész és filmrendező éveken át nyíltan védelmezte a fiatal értelmiségieket az állami sajtó megbélyegzésével szemben. Ennek következtében a hatóságok adóügyi ellenőrzések sorozatát zúdították a produkciós irodájára, a kormánypárti lapok kriminalizálni próbálták a magánéletét, projektjei pedig rendre elestek a Filmes Központ pályázati pénzeitől. Nikola Kojo, a kultikus filmek főszereplője szintén évekre eltűnt a nemzeti televízió képernyőjéről, miután a parlamentben nyilvánosan megfenyegették, hogy az állam nem fizeti tovább a bírálóit. Milan Marić és Marko Janketić szintén közvetlen halálos fenyegetéseket kaptak az internetes felületeken, miután beszédet mondtak a tízezres diáktüntetések pódiumain.
A tiltakozás a kőszínházak falai közé is beköltözött, ahol a színészegyüttesek példátlan összefogást mutattak fel. A belgrádi Jugoszláv Drámai Színház, az Atelje 212, a Nemzeti Színház, valamint a vidéki városok, köztük Újvidék, Zombor és Szabadka társulatai figyelmeztető sztrájkokat tartottak, előadásokat töröltek a műsorról a letartóztatott egyetemisták szabadon bocsátását követelve.
A művészek felismerték, hogy a színház a szabad véleménynyilvánítás utolsó bástyájává vált egy olyan országban, ahol az országos frekvenciával rendelkező média teljes egészében a végrehajtó hatalom felügyelete alatt áll.
A feketelisták a zenei és szórakoztatóipart is elértek. A Šabacból származó Goblini punkegyüttes, amely a Színház- és Filmművészeti Kar hallgatóival közösen forgatott klipet a tiltakozások himnuszává váló dalukhoz, azonnal lekerült a vajdasági nyári fesztiválok programjáról. Hasonló sorsra jutottak a népszerű szórakoztató műsorok vezetői és popzenei előadói, akik szót emeltek a hatósági elnyomás ellen: önkormányzati koncerteket fújtak le, televíziós talkshow-kat vettek le az adásról indoklás nélkül.
Katarina Radivojević fellépése a FEST pódiumán sokatmondó bizonyítéka annak, hogy a félelem légköre képtelen teljesen elnémítani az alkotói öntudatot. A gyermekkora óta kamerák előtt dolgozó, nemzetközi produkciókban is tapasztalatot szerzett színésznő esete világossá tette: a szellemi élet legelismertebb képviselői az egzisztenciális bizonytalanság, a szerepmegvonások és a médiabojkott ellenére sem hajlandók feladni az autonómiájukat. A hatalom kísérlete a kultúra totális lojalitásának kikényszerítésére mély árkokat ásott a szerb társadalomban, ahol a művészet mindinkább az elnyomással szembeni erkölcsi ellenállás legfontosabb terepévé válik.
