A NER bukásában fontos szerepet játszott az, amit egy amerikai közgazdász, Thorstein Veblen több mint száz éve megjelent munkájában „hivalkodó fogyasztás”-nak nevezett. Napjaink mediatizált világában mindenki számára látható valóság volt a bukott miniszterelnök gyerekkori barátjának luxusjachtja, a miniszterek repkedése helikoptereken, bérelt vagy honvédségi repülőgépeken.
De amíg a diplomáciai tárgyalások többé-kevésbé fügefalevélként eltakarják a gőgös (köz)pénzszórást, vannak, és nem is kevesen, akik kormányközeliként szerzett úgynevezett magánvagyonuk egy részét fektetik be luxusfogyasztásba.
Amikor Szijjártó New Yorkból Washingtonba menet vonatra szállt, de a számára bérelt magánrepülő üresen követte őt a levegőben, mindenki számára világossá válhatott, hogy az ő számára semmi sem drága. Mármint mindnyájunk pénzéből, mivel nem a sajátját költi, mint egy makrancos milliárdos, hanem a magyarországi közpénzt.
Diplomáciai luxusutakra a politikusok nem egyedül indulnak. Emlékszünk, Orbánt utolsó hivatalos amerikai látogatására egy zsúfolt repülőgépnyi ember kísérte el, üzletemberek, akik saját maguknak igyekeztek megalapozni a kormányfő árnyékában egy kedvező „deal”-t, az életüket a közösségi médiában élő influenszerek, akik megmutatták követőiknek, milyen közel vannak a mások számára hozzáférhetetlen közkasszához. Ők a közparaziták, akik, ahogy Veblen a szociológia száraz nyelvén jellemzi őket: „a függőségek vagy a lojalitás rendszerén keresztül kötődnek a náluk magasabb pozícióban levőkhöz, uruk udvaroncai, kísérői vagy szolgái”.
Megint Veblent idézem: „Az értékes javak fogyasztása a dologtalan úriember számára a tiszteletreméltóság eszköze.”
Rámutat arra is, hogy az eszelős pénzszórásnak van megszégyenítő funkciója is. Megszégyeníti mindazokat, akik nem engedhetik meg maguknak az afrikai szafarikat, a távol-keleti luxusutakat vagy azt, hogy családi ünnepségeikre horribilis fellépti díjat kérő világsztárokat hívjanak meg. Ezeket az eseményeket a világháló terjeszti, vele pedig a szégyent azok számára, akik nem engedhetik meg mindezt maguknak, így „annyit is érnek”.
Orbán retorikájának fő eleme a kereszténység volt. A pápánál tett látogatások, Ferenc pápa magyarországi meghívása mind a NER keresztény jellegét voltak hivatottak képviselni, spirituális legitimációul szolgálni egy velejéig romlott, züllött, korrupt rendszer számára. Az elmúlt másfél évtizedben ezt szolgálták a bevett egyházak – dicséretes kivételként említhető a Magyarországi Evangélikus Egyház –, persze nem ingyen. A kormány bőkezű ajándékozónak bizonyult, összesen 270 ingatlant adott át számukra, köztük több milliárdos piaci értékű, a városképet meghatározó épületet. És akkor a bőkezű pénzadományokról nem is beszéltünk.
Az Orbán-rendszer egyházi legitimációjának főszereplője Balog Zoltán református lelkész volt évtizedeken keresztül, először országgyűlési képviselőként, majd miniszterként, végül pedig a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnökeként. Kitüntetett szerepét annak köszönhette, hogy Orbán, Kövér és Novák Katalin református.
Balog templomában fényképezkedtek nagy egyházi ünnepeken, ő áldotta meg a Kálvin téri templomban Novákot államfőként, végigutazták együtt a világot közpénzből, a keresztény magyar kormány dicsőségét hirdetve.
Aztán jött a közös bukás, a kegyelmi ügy. Amibe beleremegett a NER egész rendszere, lelepleződött a „családok kormányának” embertelensége, az, hogy hagyta, hogy pedofil gazemberek abuzálják a gyermekotthonok kis lakóit.
Az áprilisi választásokon döntöttek a polgárok, leváltották a NER rendszerét és annak működtetőit. A közpénzek tegnapi fosztogatói tarthatnak a törvény erejétől. A rendszer legitimációján buzgólkodó egyházi emberek láthatólag még nem döntöttek a hogyan továbbról. Osztie plébános, aki hálaadó szentmisét szokott celebrálni Orbán születésnapján, egyelőre nem változtatott mondanivalóján. Magyar Péter miniszterelnököt nyilvánosan a sátán eszközének nevezte, aki eladja hazáját. A feldebrői templomban elmondott beszéde, amelyben a Tiszára szavazókat egységesen azzal vádolta, hogy nem értik az evangéliumot, tehát a magyar lakosság nagyobbik részét kitagadta a kereszténységből, végül döntésre sarkallta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét, elhatárolódtak tőle.
A magyarországi reformátusok várják az év végi választásokat, amikor a püspökválasztással megszabadulnak végre az egyházára mázsás erkölcsi teherként nehezedő Balog Zoltántól. Ő láthatólag nem szenved lelkiismeret-furdalástól, egyházon belüli megszólalásaiban mostanában is a médiát hibáztatja, hogy, úgymond, ügyet csinált a szerinte helyes kegyelmi döntésből.
A nemrég elhunyt Kósa László akadémikus több mint negyedszázada publikált egy írást „Kilencszáz szó magunkról” címmel. Ebben önvizsgálatra és erkölcsi megújulásra szólította fel a református egyház tagjait és vezetőit. Nem sejthette, hogy az MRE Balog vezetésével Orbán aljas politikájának szervilis cselédjévé züllik, s hogy most, halála évében, írása után majd harminc évvel a helyzet rosszabb lesz, mint akkor volt. Az Orbán-kormány számolatlanul juttatta a pénzt és ingatlant júdáspénzként a magyarországi reformátusoknak, akik ezt elfogadva elvesztették erkölcsi hitelességüket.
A NER politikusai közül egyesek elsasszéztak: külföldön, nagy cégeknél vállaltak munkát. A jól tartott „udvaroncok, kísérők, szolgák” panaszkodnak, de jól láthatólag már keresik a következő hűbérurat, akinek a fényében újra aranyidő köszönt majd rájuk.
A tegnap még kormányközeli nagyurak helyzete nem lehet könnyű manapság. Ők láthatólag a kommunikáció csodafegyverében bíznak. Az ország leggazdagabb emberének a felesége milliárdokat keresett férje cégbirodalmának kedvező fényben való feltüntetésével. Ebből eddig egy Tisza-nagygyűlés paródiája született csak meg, melynek során a nagyember az ország megmentőjeként, mindenkinek becsületes munkát kínáló jóságos kapitalistaként tüntette fel magát, a végén pedig puszit küldött mindannyiunknak. Utána nem sokkal saját tulajdonú repülője Botswanában landolt, nyilván valami egzotikus vadászkaland céljából.
Magam nem vagyok a kommunikáció milliárdokkal honorált szakértője, mint az emberiség legokosabbjai közé tartozó hitves – maga mondta, tudjuk. De felidézem azért a nemzeti klasszikus szavait: „hazudj, de rajt ne fogjanak”. Ekkorát hazudni nem érdemes, nincs, aki elhiggye. Különösen, hogy már a gyerekkori barát is a távoli külföldről üzengeti híveinek, hogy tartsanak ki.
A szerző nyelvész
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.