Szijjártó Péter mindenkit kioktatott, aki felháborodott a magyarellenes román szélsőjobbal való együttműködésen

A miniszter Ukrajnával szemben most is kemény volt, Szlovákiában és Romániában viszont semmi kifogása nincs a magyarellenes politikai erőkkel való együttműködés ellen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Olivier Nduhungirehe ruandai külügyminiszter tárgyalásuk után sajtótájékoztatót tart Budapesten 2025. május 12-én

Egy volt ukrán diplomatára csapott le a TEK a Ferenciek terén

Látványos akciót tartott a TEK péntek este a Ferenciek terén.

Magyar Péter szerint Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia a kárpátaljai magyar kémhálózat ügyében

Az ukrán biztonsági szolgálat pénteken arról számolt be, hogy Ukrajna ellen kémkedő magyar katonai hírszerző hálózat tagjait fogták el.

Korábbi felvétel

Szabotázs előkészítésével vádolt orosz kémhálózat tagjait tartoztatták le Lengyelországban

A csoport tagjai rejtett kamerákat telepítettek egyebek mellett annak a repülőtérnek a közelében, amelyet az Ukrajnába irányuló katonai és humanitárius segély logisztikai központjává alakítottak át. Ezen a repülőtéren utazott át Joe Biden amerikai elnök is, amikor nemrég Kijevbe látogatott.

Az Air Force One érkezik a Rzeszow-Jasionka repülőtérre 2022. március 25-én.

Phenjani kémek tízezrei a világban?

Észak-Korea mindig komoly rejtvényeket ad fel a világnak. Kémhálózatáról ma sem tudunk sokat, de azt azért eddig is tudni lehetett, hogy külföldre akkreditált követségi alkalmazottai nem kizárólag diplomáciai tevékenységet folytatnak. A napokban azonban egyértelművé vált, hogy nemzetközi szervezetekben szolgáló honfitársaik is mellékállásban hazájuk számára folytatnak kémtevékenységet.

Szárazföldi hadműveletet modelleznek a közös dél-koreai–amerikai hadgyakorlat során FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHUNG SUNG-JUN

Kiterjedt kémhálózatra csaptak le

Több mint 40 fős, kínai hadititkokat egy külföldi kémnek átadó hálózatot fedtek fel a kínai hatóságok, é hálózat  egyik tagját tíz év börtönre ítélték.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang