Magyar Rektori Konferencia;gender;

2018-08-14 08:31:00

A Magyar Rektori Konferencia sem támogatja a genderszak betiltását

Elküldték az Emmi-nek az előterjesztéssel kapcsolatos véleményüket, a kormányzati döntésig további nyilatkozatot nem tesznek.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nem támogatja, hogy a két érintett egyetemen, a CEU-n és az ELTE-n előzetes szakmai egyeztetések nélkül megszűnjön a „genderképzésként” ismert társadalmi nemek tanulmánya mesterszak – derül ki a testület 168 órának küldött közleményéből.

– írta az MRK.

Nemrég derült ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy napot adott az ELTE és a Central European University (CEU) vezetésének arra, hogy – augusztusban – véleményezzék a legújabb rendelet-tervezetüket, amely a társadalmi nemek (ismertebb nevén: gender) képzés megszüntetéséről szól.

 

Az ELTE úgy véli, a szak rendeleti úton történő megszüntetése minden előzetes vizsgálat, konzultáció nélkül alaptörvény ellenes lehet, az egyetem szakmailag indokolatlannak tartja a szak megszüntetését. A CEU már korábban jelezte, hogy elkötelezettek a tanszabadság mellett, és elutasítják az oktatás tartalmát érintő mindennemű cenzúrát. A kutatók szerint „talán a közös fellépésre lenne szükség” – az erről szóló cikkünket itt találja.

Megszólalt ugyanakkor Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes is, ő az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy mivel „senki nem akar genderológust foglalkoztatni”, nincs szükség a szakra, ráadásul a „társadalmi nem” fogalma szerinte „éppen olyan képtelenség, mintha valaki „társadalmi korról” beszélne és „szabad akaratából eldöntené, hogy most öt éves”, kilencven éves korában.