rendőrség;tüntetés;Pintér Sándor;

2018-12-13 19:52:25

Pintér Sándor: a rendőrség gátat fog szabni az erőszaknak

A belügyminiszter a szerdai tüntetés kapcsán azt mondta: a rendőrség továbbra is biztosítja a békés gyülekezési jogot, de „a fokozatosság, a szükségesség és az arányosság figyelembe vételével gátat fog szabni az erőszaknak”.

Ráerősített a kormány a szerdai tüntetést gyalázó kommunikációjára. Csütörtökön először Gulyás Gergely nyilatkozott úgy, hogy a rabszolgatörvény elfogadása miatti demonstráció törvénytelen volt, a résztvevők bűncselekményt követtek el, és egyébként is keresztényellenes, erőszakos Soros-kitartottak tüntettek a Kossuth téren. A hvg.hu cikke szerint aztán Pintér Sándor belügyminiszter a rendőrséget védve azt mondta, a közelmúltban ilyen mértékű és intenzitású támadás nem ért magyar rendőrt, mint szerdán a Parlament előtt. A miniszter hangsúlyozta, a demokráciát rendbontók zavarták meg, azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a demokráciát a törvénytelenséggel, a szabad véleménynyilvánítás jogát az erőszakkal.  

Pintér szerint  

A belügyminiszter elmondta, a rendőrség továbbra is biztosítja a békés gyülekezési jogot, de „a fokozatosság, a szükségesség és az arányosság figyelembe vételével gátat fog szabni az erőszaknak”.

A szerdai tüntetésen késő este a Kossuth téren a demonstrálók egy része megdobálta a rendőröket sörösdobozokkal, tojással, valamint a Parlament előtt felállított karácsonyfa körüli szánkókkal. Válaszul a rendőrség - előzetes figyelmeztetés nélkül - többször könnygázzal fújta le a tüntetőket. A rendőrök többeket kiemeltek a tömegből, a Parlament lépcsőin dulakodás is folyt. 

police.hu-n Semmi se szent címmel jelent meg közlemény arról, hogy "több tüntető megkísérelte felgyújtani az ország karácsonyfáját, arra petárdákat és pirotechnikai eszközöket dobáltak". Megemlítik, hogy a szánkók közül többet elloptak. A rendőrség - amely a honlapján a csütörtöki vonulós demonstráció résztvevőit kifejezetten lekezelően említi - elfogta az elkövetőket, akik ellen lopás miatt indított büntetőeljárást. (A hatóság honlapján megjelent közleménnyel kapcsolatos írásunkat itt olvashatja.)

Ugyanakkor a rendőrség sem tett mindent azért, hogy szakszerűen és arányosan lépjen fel - legalábbis a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint. A jogvédő szervezet úgy látja, a rendőröknek valóban közbe kellett avatkozniuk, mer erőszakossá vált a tüntetők fellépése, de a hatóságok egyáltalán nem kommunikáltak a tüntetőkkel, nem figyelmeztették őket a jogsértő magatartásuk következményeire, a rendőrség tehát nem azon volt, hogy elkerülje az erőszak bekövetkezését és alkalmazását. A TASZ szerint érthetetlen, miért nem oszlatta fel hivatalosan is a tömeget, amikor az erőszakos cselekményeket tapasztalta, felszólítva a résztvevőket a távozásra, mielőtt a tömegoszlatásba kezdett.

A szerdai tüntetés után Gulyás Gergely közlése szerint 34 személy ellen indult eljárás, közülük 20 ellen garázdaság, a többek ellen pedig a gyülekezési jog megsértése és lopás gyanújával.