rendőrség;lövöldözés;szökött rab;kitüntetések;

2019-02-18 10:41:40

Kitüntetéseket adtak át a szökött rab elfogásában résztvevő rendőröknek

A férfi még pénteken szökött meg fegyverrel a Fővárosi Törvényszékről. Az óriási erőket megmozgató akció során végül több lövéssel sikerült ártalmatlanítani, mostanra pedig magához tért a kórházban.

Kitüntetéseket adtak át az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában azoknak, akik közreműködtek a Fővárosi Törvényszékről pénteken megszökött fogoly elfogásában - írja az Index. Az elismeréseket az érintettek Töreki Sándor rendőr vezérőrnagytól, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettestől vehették át.

A Szent György Emlékérmeket és a jutalmakat 12 rendőr kapta meg a fogoly elfogása során mutatott példamutató helytállásuk és szakmai munkájuk elismeréseként. Az elismeréseket a Fővárosi Törvényszék fegyveres biztonsági őre is megkapta, akitől a szökevény elvette a fegyverét.

Ahogy arról mi is írtunk, 36 éves Sz. Károly pénteken a Fővárosi Törvényszéken ököllel arcon ütötte az őrt, majd megszerezte fegyverét. A pisztolyt a bírókra szegezte, majd az őrt maga előtt tolva kimenekült a bíróság épületéből. Az őrt elengedte, majd megállított egy autóst, beszállt mellé és fegyverrel elindulásra kényszerítette.

A rendőrök több úttorlaszt alakítottak ki, az autó végül  a Szentmihályi út és a Nyírpalota út kereszteződésénél akadt el. Itt egy rendőr több lövést adott le az anyósülésen ülő szökevényre, aki ezután kiugrott az autóból és egy másik autóba akart beszállni, miközben több lövést adott le a rendőrök felé. Az autó sofőrje azonban lefogta a kezét, dulakodni kezdtek, amivel sikerült feltartóztatnia. A rendőrök ezután több lövéssel állították meg a férfit, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. De azóta úgy tudni, magához tért a kórházban, édesanyja meg is látogathatta.