Sikoly a mélyről - Alföldi Róberttől

Publikálás dátuma
2019.04.03. 11:00

Fotó: Szalmas Peter
Elektrát rendezett Budaörsön Alföldi Róbert, a mitológiai történetet a maga brutalitásában átfordítva a mára. Bűn, diktatúra, bosszú. Ezek a könyörtelen hívószavak.
Hiénák, kiáltja Elektra az őt körbevevőkre. Akik előtte mintha a mai hatalmi elit szűk körű fogadásán lennénk elegánsan, marketing mosollyal egyenként is megszólítják az elhelyezkedő nézőket. Többeknek jut egy-két közhelyes szó is. Csak a jó és sikeres arcunkat mutatjuk, de hisz mi vagyunk a győztesek, miénk a trón. Ez nekünk jár. Ez olvasható le a királyi pár és az emberei viselkedéséből. Ebbe „rondít” bele Elektra, közben nyakig felhúzza hosszú fekete ruháját. Ott áll pillanatok alatt mezítelenül, tisztán és zaklatottan. Egyedül van, egyedül kiált, töri meg a cinkos hallgatást, a környezete pedig legszívesebben gyorsan eltüntetné, nehogy bármilyen folt maradjon a hófehérnek mutatott tükrön. De már késő, a bűn, a vétkesség a felszínre tör és lelepleződik, akkor is ha nem akarjuk. Fodor Tamás a nyolcvanas években készített Elektra átirata ma is rendkívül frissnek hat. Egyrészt olyan, mint egy krimi, a mitológiai történetre támaszkodik, mégis túlmutat azon. Jelenségként ábrázolja, hogy mivé is tehet bennünket a hatalom, hogyan fordít ki önmagunkból. Miként hághatunk át korábban elképzelhetetlen határokat csak azért, hogy a trónt megőrizzük. Aigiszthosz (Brasch Bence ) és Klütaimnésztra (Balsai Móni) akárcsak a Shakespeare-drámákból jól ismert hatalomra jutók semmitől sem riadnak vissza, miközben a lelkiismeretükkel is szembe kellene nézniük. De ők a látszatot akarják fenn tartani, mindegy milyen áron. Azt mutatni, hogy bűn, gyilkosság ide-vagy oda ez így van jól. Nem is lehet másként. Xuthosz (Ilyés Róbert) a király bizalmasa, verőembere gyakorolja a zsarnoki önkényt, hogy aztán adott pillanatban átálljon a másik oldalra. Alföldi Róbert rendezése olyan, mint egy sikítás. Nyers, szókimondó, olykor arcátlan. Nincs benne kímélet. Nem áll meg félúton. A diktatúra pőre mechanizmusát tárja elénk. Benne az emberi viszonyok alakulását. Nagyon markáns a csavargó, az idegen (Chován Gábor) jelenléte a darabban. Elképesztően pontosan érzékelteti, hogy miként pécéz ki bárkit kedvére a hatalom, hogyan használja fel, miként veszi rá különböző eszközökkel, hogy tegyen a kedvére. Elektra (Ladányi Júlia) napjaink forradalmára, akit nem lehet elhallgattatni. Meg lehet őt alázni, erőszakolni. Durva ahogy a dráma végén az erőszak mindenki szeme láttára történik, hogy aztán Oresztész (Böröndi Bence) túl lépjen a szemének hinni nem akaró kábulaton és cselekedjen. A bosszú jellemző módon abban a térben az ajtó mögött a takarásban történik, a rejtekben, ahol mindig állt valaki, aki a másikat figyeli, kihallgatja. (díszlet-jelmez: Zöldi Z Gergely). A végén Elektra annyit mond: árvák maradtunk. Lehet-e a bűnt tisztára mosni? Az erőszakot újabb erőszakkal semmissé tenni? Alföldi Róbert rendezése ezeket a kérdéseket veti fel nyersen, miközben a képünkbe vágja a válaszokat is. Infó: Euripidész – Fodor Tamás: Elektra Dramaturg: Vörös Róbert Budaörsi Latinovits Színház Rendező: Alföldi Róbert   
Alföldi Róbert rendezése olyan, mint egy sikítás. Nyers, szókimondó, olykor arcátlan. Nincs benne kímélet. Nem áll meg félúton. A diktatúra pőre mechanizmusát tárja elénk. Benne az emberi viszonyok alakulását.

Szerző

Tizenkét szék, tizenkét „részvény”

Publikálás dátuma
2019.04.02. 21:20

Fotó: Molnar Adam
Két hét múlva debütál a Trip Hajó koncertszínházi előadása, a Tizenkét szék, melynek költségeit részben magánszemélyek állják. Erről is mesélt lapunknak a Trip vezetője, Magács László és gazdasági igazgatója, Petrik Alexandra.
Amikor február végén meghirdették, hogy „részvényeket” bocsát ki a Trip Hajó, meghökkentem: csak nem tiltott pénzügyi tevékenységbe fogtak? Petrik Alexandra: Erről szó nincs! Nagyon figyeltünk arra, hogy ne kövessünk el ilyen hibát. A KultKlub nyilvános üzleti tervében hangsúlyozzuk: „részvényeseink” nem egy szervezetet, hanem programokat finanszírozhatnak. Ennek keretét egy polgárjogi társasági szerződés adja. Egy közös cél érdekében összefogunk, összedobjuk a tőkénket, és ennek arányában fognak osztozni a haszonból, vagy akár a veszteségből, ha az keletkezik. Minden egyes projektre külön szerződések születnek, külön költségvetéssel.  Magács László: A nevünkben – TripArt − is jelezzük: „alternatív részvénytársaság” vagyunk, ami alatt nem egy igazi részvénytársaságot kell érteni. Ez egy kicsit olyan, mint mikor előadunk egy drámát: nem biztos, hogy dráma zajlik a színészek között otthon vagy az öltözőben is. Nem olyan részvényeket bocsátunk ki, mint a tőzsdei cégek, de az üzleti szerkezet, a gondolkodásmód mód hasonló. Filmstúdiók egy-egy produkcióra külön kft.-t hoznak létre. Miért nem azt az utat választották? P. A.: Egy projektcég teljesen másképp működik, mint a mi finanszírozási modellünk. Ott a tulajdonosok összedobják a tőkéjüket, majd az osztalékból részesülhetnek. A mi finanszírozási modellünk esetében sokkal egyszerűbb a helyzet, könnyebb a működés: a befektetők rendszeresen kapnak tájékoztatást arról, milyen „árfolyamon” áll a „részvényük” és bármikor ki is vehetik ezt az összeget. Ez nem olyan borzasztón bonyolult jogi struktúra, mintha valaki egy kft.-ből szeretne kiszállni.  M. L.: De nemcsak pénzt, hanem részvételt is várunk a „részvényesektől”. Fontos, hogy partnereink, szövetségeseink legyenek abban, hogy létrehozunk valamit. Ez csapatépítés is. Szerencsére a művészvilágban könnyen megtalálom a szövetségeseimet. Most azt szeretnénk, hogy legyenek szövetségeseink abban is, miként finanszírozunk egy-egy előadást. Szükségem van az emberek gondolkodására, tudására egy másik irányból is, nem a művészet felől. Amit tanultam korábbi igazgatótanácsi helyzetekben az üzletemberektől, az engem jobbá, többé, komplexebbé tett. Mindig olyan helyzetekben, színházakban, kulturális intézményekben éreztem otthon magam, ahol volt − akár szándékos, akár kényszerű − függetlenség a nagy állami pénzelosztó rendszerektől. Így még jobban odafigyel az ember arra, hogyan bánik a pénzzel, milyen projekteket csinál. Nem úgy szocializálódtam, hogy van mondjuk 100 forint állami támogatás, és Alexandra majd kiszámolja, mennyibe kerülnek a bérek, a különböző költségek, és a maradék 36 forintból mehet 28 a Hamletre, 5 a Vízkeresztre és 3 a Tévedések vígjátékára, és hogy mennyi a kvázi pénzügyi haszon, az nem érdekel. Fontos, hogy mekkora egy-egy előadásnál a művészileg hozzáadott érték, de azt sem szabad szem elől téveszteni, mit kell tennünk azért, hogy anyagilag is „megérje”. Ez nem jelenti azt, hogy mindennek, mindig és minden áron meg kell térülni, de kellenek olyan produkciók, amelyekben megvan ez a potenciál is. A színházunknak vannak közfeladatai, a fővárossal közszolgáltatási szerződést kötöttünk, pályázunk különféle állami forrásokra, de a „részvényesi” programunkkal másfelé is nyitnánk. Ez fedi az innovációt, a minőséget, az artisztikumot, a népművelő törekvést is.  
Az Ilf és Pertov szerzőpáros neve hallatán sokaknak a „nagy kombinátor”, Osztap Bender ugorhat be elsőre. A fiatalabb korosztály ismeri őt? P. A.: Jártam olyan házibulin, ahol ott volt az éjjeli szekrényen a Tizenkét szék. M. L.: Attól tartok, hogy nem ismeri. Nem akarok nagy szavakat használni, nem dolgom az orosz irodalom megismertetése a tinédzserekkel, de azért motoszkál bennem ilyen szándék is. Ez egy marha jó regény. Rejtő Jenő nagyon sokat köszönhet az Ilf és Petrov párosnak, a Tizenkét szék dinamikájában, gondolkodásában, világlátásában sok minden olyan megtalálható, amit Rejtő műveiből ismerhetünk. A regényből hogyan lett színmű? M. L.: Koncertszínházi előadás lesz. Amikor az innováció szót használom, magának az előadásnak a stílusáról is beszélek. Amikor még a Trip hajó működéséről és arculatáról elkezdtünk gondolkodni, a különböző művészbarátaimmal azt kerestük, a hazai színházi szcénában a hajó hol találhatja meg a helyét. Azt láttuk, hogy nagyon erős a zenei oldalunk, a közönség pedig nagyon szereti a zenés színházi eseményeket, akár a Bereményi Géza és Másik János kettősére gondolok, vagy Beck Zoli szerzői estjére. Hogyan lehet a zenét a színházzal még szervesebben ötvözni: ez már a Merlin Színházban is izgatta a képzeletemet, volt olyan Szentivánéji álom előadásom is, amelyben a szereplőket diszkósztárokkal helyettesítettem be. A Tizenkét szék alapgondolata: 12 csúcspont a regényből 12 dalban előadva, amelyek szövegét Závada Péter írta. Dalokban azonban inkább hangulatokat, érzéseket, állapotokat, helyzeteket lehet elbeszélni, a történeteket kevésbé, így beszállt a storyboardok írásába Divinyi Réka forgatókönyvíró, illetve a dalok közti epizódokat, helyzeteket, szkeccseket Vecsei H. Miklós, az előadás egyik szereplője írta meg. Ezek a pici prózai jelenetek futtatják föl a mindig következő dalt, amelyek egy-egy szituáció megkoronázásai lesznek. Nagyon bízom abban, hogy a Tizenkét szék komplex zenei élményt fog adni mindenkinek. Sokat tettünk azért, hogy a későbbiekben a produkció ki tudjon lépni a hajó teréből, partra szállhassunk egy nagyobb közönség kedvéért is. Erre alapítottuk meg az Ilf-Petrov zenekart, amelynek tagjai az előadás színészei is, sőt lemezt is tervezünk. A jegyek jól fogynak. Mi a helyzet a „részvényekkel”? P. A.: Már az első héten elment a húsznak fele, tizenkettő kelt el. Nagyon hiszek abban, hogy a művészet terén ez az üzleti modell önfenntartóvá tudja tenni a társulatokat, sőt a civilszervezetek tevékenységét is segítheti. Ha a Tizenkét szék nagyon bejön a közönségnek, mihez fognak kezdeni a nyereséggel? M. L.: Nem fogunk Ferrarit venni belőle, hanem egy következő produkcióba fektetjük. Ilf / Petrov – Ratkóczi / Závada / Vecsei: Tizenkét szék Rendező: Magács László TRIP Hajó Április 17. , 18. , május 12., 21.

A „részvény”

A Tizenkét szék című koncertszínházi előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál koprodukciójában jön létre 16 millió forintból. A projektben 20 darab 300 ezer forint értékű kulturális „részvényt” bocsátottak ki, összesen 6 millió forint értékben. A Tizenkét szék alkotói is ösztönzők lehetnek a befektetőknek, többek között Závada Péter, Láng Annamária, Hegedűs D. Géza, Vecsei H. Miklós és Rába Roland alkotja a csapatot. Az előadást a Trip Hajó után nagyobb színpadokra is ki szeretnék ajánlani. Ha ez megvalósul, a befektetett összeg a jegyértékesítési díjakból és az előadásdíjakból nemcsak visszajöhet, de nyereséget is produkálhat. 

A szatíra

Ippolit ​Matvejevics elhunyt anyósa ülőgarnitúráját üldözi, pontosabban az egyik székbe rejtett kincset keresztül-kasul a Szovjetunión. Önjelölt segítője akad a dörzsölt és szórakoztató szélhámos, Osztap Bender személyében. A szatirikus regény 1929-ben íródott, amelynek sikerén felbuzdulva az Ilf és Petrov szerzőpáros Osztap Bendert feltámasztotta a folytatásban, az 1931-es Aranyborjúban. 

Titokban került Orbán Viktor portréja a múzeumba, de gyorsan el is tüntették

Publikálás dátuma
2019.04.02. 17:12

Orbán Viktor harminc évvel ezelőtti képe rajzolódott ki Brückner János installációjából a Ludwig Múzeum kiállításán. Provokáció-e a kortárs művészet reakciója az aktuálpolitikai történésekre?
- Tény, hogy az ilyen művek képesek megmutatni az itt és most realitását, s ezáltal talán arra is, hogy az emberek egy kicsit másképp lássák ezt – reagált a Népszavának Brückner János a Ludwig Múzeumban a napokban zajlott eseményekre. Harminc éves fennállásának évfordulóját rendhagyó programsorozattal ünnepelte idén a budapesti Ludwig Múzeum. A vasárnap véget ért Ludwig 30 kiállítás keretében Brückner János interaktív, Itt és most című, provokatív végkimenetelű alkotását is kiállították. Az alkotó egy számozott négyzetrácsot helyezett a múzeum falára, a látogatóknak pedig a számoknak megfelelő rovátkákat – összesen majdnem kétmilliót – kellett húzniuk az egyes négyzetekbe, amelyek együttesen egy képet rajzoltak ki a kiállítás végére. Az installáció részeként két óra is volt a falon, amelyek mutatója visszafelé haladt, és a számok helyén a „this too shall pass” felirat szerepelt, ami annyit jelent: ez is el fog múlni.
A mű több ponton is kapcsolódott a számokhoz: magassága akkora volt, mint a déli határzáron felhúzott kerítés, így egy átlagos magasságú ember csak a feléig tudott fölérni, használnia kellett a kihelyezett létrát, amely a magyarok anyagi helyzetére utalt. Ahogy egyszerre egy-két ember állhat a létrán, úgy csak néhányan tudnak az átlag fölötti vagyont szerezni. A múzeum munkatársait és a látogatókat nagy meglepetésként érte, amikor a kiállítás végéhez közeledve az alkotásból Orbán Viktor harminc évvel ezelőtti portréja rajzolódott ki. A 444.hu számolt be róla, hogy a múzeum igazgatója, Fabényi Júlia behívatta Bencze Pétert, Brückner János galériását, mivel úgy tudták, maga az alkotó nem tartózkodik Magyarországon. Brückner korábban valóban Berlinben volt, így a helyszínen nem tudta figyelemmel kísérni a kép kibontakozását, és szerette volna azt teljességében látni. Hétfőre azonban már lekerült a kép, ami az intézménnyel kötött szerződésének ellentmondott, mivel aszerint a múzeummal közösen kellett volna lebontaniuk az installációt.  
Brückner János
Az Index tudomása szerint ugyanakkor azért hívták be Bencze Pétert hétfőn, mert az intézmény szerette volna aláíratni azt a szerződéskiegészítést, amely többek közt az adatvédelmi és személyiségi jogok megsértése miatt felmerülő kártérítési igény kapcsán védené a múzeumot. Brückner a helyszínen nem írta alá a kiegészítést, a múzeum azonban kijelentette, ebben az esetben nem adja vissza az installációt az alkotónak. Keddre kivették a kiegészítésből a kifogásolt pontot, így az ügy rendeződni látszik – számolt be róla az online portál. Brückner János lapunk kérdésére megerősítette a korábban is elmondottakat, miszerint a megbeszélés számára meglepő módon feszült hangulatban zajlott. „Azért lepődtem meg, mivel szerintem egy sikeres, releváns és érdekes projektet zártunk, amit továbbra is egy jó együttműködésnek tartok, ennek megfelelően más hangulatra számítottam” – hangsúlyozta.   
„Ezeknek a nagyméretű színezőknek ez a lényege: rajtam kívül senki sem tudja, hogy mi van elrejtve a négyzetekben, és én sem tudom egyébként, hogy mi fog kirajzolódni, mivel ez attól függ, hogy mennyire együttműködő a közönség. Azt pedig végképp nem tudom megmondani, hogy a kirajzolódott kép milyen jelentést fog hordozni, vagy mit fog kiváltani a közösségből” – válaszolta, amikor arról kérdeztük, miért volt fontos számára, hogy rejtve maradjon a végső kép. „A jelen installációban kirajzolódó képnek például csak ebben az országban van ilyen jelentése, máshol fel sem ismernék, vagy egy másik személynek gondolnák. Ennél fogva ez számomra egy olyan realista szituáció, ami képes arra, hogy egy adott közösség tudatalattijában található rejtett tartalmakat a felszínre hozza. Amikor a berlini NGBK galériában helyeztem el egy hasonló nagyméretű színezőt, a kurátor meg volt győződve róla, hogy egy horogkereszt fog kirajzolódni a kórházi váróteremnek berendezett installáció közepén található színezőben. Mindenki mástól fél, mindenki más rémeket képzel vagy rejteget a tudatalattijában” – hangsúlyozta.
A mű témája lassan kibontakozott
„Számomra az volt a fontos, hogy a láthatatlan láthatóvá váljon – ami ebben az esetben egy félelemnek a megjelenítése volt: miért furcsa szituáció az, vagy miért félnek az emberek attól, ha egy 30 évvel ezelőtti Orbán-portré kirajzolódik a közönség együttműködésével egy múzeum falán?”

  Brückner a Népszava kérdésére elmondta, nagyon bátor és releváns döntésnek tartja, hogy a Ludwig Múzeum kurátorai beengedtek egy olyan színezőt a múzeumba, „amibe egy olyan kép van elrejtve, amiről ők sem tudják, hogy mit ábrázol. Nem egy nagy kockázat, hiszen ügyes pr-ral minden megoldható, de mégis, egy nagyon fontos gesztus volt ez a múzeum 30 éves évfordulójára létrehozott, részvételi alapú műveket is hangsúlyozó kiállításon 2019-ben Magyarországon” – emelte ki a művész. Majd hozzátette: „az olyan műveknek, amelyek lehetővé teszik, hogy a közösség átlépjen egy létező vagy képzeletbeli határt, nagyon fontos szerepük van a művészetben. Ez nem feltétlenül jelent provokációt vagy politikai üzenetet, hiszen ezek nagyon relatív labelek. Az viszont tény, hogy az ilyen művek képesek megmutatni az itt és most realitását, s ezáltal talán arra is, hogy az emberek egy kicsit másképp lássák ezt.” Kerestük kérdéseinkkel Fabényi Júliát, az intézmény igazgatóját. Arra voltunk kíváncsiak, miként zajlott az említett beszélgetés, és amennyiben nem tartja megfelelőnek az alkotást, mivel indokolná a véleményét. Érdeklődtünk arról is, hogy látja, a Brückneréhez hasonló, provokatív, politikai üzenetet is hordozó művek nem épp a kortárs művészet lényegét ragadják-e meg. Egyelőre nem érkezett tőle válasz.

Politikusok és a kis magyar pornográfia

Tíz évvel ezelőtt az akkor még debreceni polgármester, Kósa Lajos letiltás-engedélyezés sztorijától volt hangos a kulturális sajtó. 2009. májusában a debreceni Modem, Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia című műve megjelenésének 25. évfordulójára rendezett meghívásos tárlatra Gerhes Gábor szobrot készített Kósa Lajosról. A polgármester úgy vélte, hogy a szerinte emlékműként értékelhető mellszobor jelenléte az önkormányzat által fenntartott intézményben etikailag kifogásolható, ezért letiltotta annak kiállítását. A múzeum vezetője, a kiállítás kurátora Gulyás Gábor érvelése, miszerint "egy konceptuális műalkotást nem szerencsés úgy tekinteni, mint egy emlékmű-szobrot" nem győzte meg, ám a letiltásra válaszul szolidaritásból a kiállításról visszalépő művészek kitalálták a megoldást: a mű posztamensére kikerült egy tájékoztató szöveg a várható politikai inszinuálás ellen. Ennek eredményképp a szobrot kiállították. 2017-ben az ARC óriásplakátjai közül ragasztottak le egy a miniszterelnököt ábrázoló plakátot, Peták Dénes Időhurok című munkáját, amelyen idősebb, mai Orbán Viktorok tartanak gumibotot a fiatal, 1988-as Orbán nyakához. A leragasztás oka az volt, hogy az alkotó nem kért engedélyt az eredeti, módosítatlan, azaz Orbán Viktorok helyett rendőröket ábrázoló, 1988. március 15-én, egy tüntetésen készült fotó készítőjétől, a szerzői jogi törvény pedig "egyértelműen határozza meg az átdolgozó szabadságait és ezek közé nem tartozik bele a mű véleménycélú átdolgozása". Bár az ARC kiállítás szervezői úgy gondolták, hogy a továbbgondolásnak bele kellene férnie a szabad véleménynyilvánítás jogába, figyelembe véve, hogy egy esetleges pert elveszítettek volna, láthatatlanná tették az 56-osok terére kiállított művet.

Dr.Máriás Orbán-portréi
Fotó: Draskovics Adam / Draskovics Adam

Harc a kormányfőért

Közéleti festészetéről híressé vált alkotónak tartják drMáriást, aki a punk, az avantgárd, a dadaizmus, a pop-art, a szürrealizmus eszközeivel dolgozik. Az Újvidéken született művész gyakran ábrázol politikusokat, köztük Orbán Viktor miniszterelnököt, de Áder János, Kásler Miklós, Mészáros Lőrinc, Vladimir Putyin, Donald Trump és Soros György, sőt Orbán Ráhel is megjelenik képein. A legtöbb közéleti szereplő viszonyulásáról nemigen tudni, Karácsony Gergely, akkori ellenzéki miniszterelnökjelölt azonban tavaly a választások előtt látható örömmel fotózkodott a Karácsony Gergely a humanizmus Mike Tysonjaként száll ringbe Matisse margarétái között című képe előtt. Öt éve portréháború is kitört két kortárs művész, Nagy Kriszta Tereskova és drMáriás között. A harc legfőképpen arról szólt, hogy melyikük kezdett előbb Orbán-sorozat készítésébe, de szó esett esztétikai minőségről és pénzről is, miután Nagy Kriszta Tereskova közzétette a hírt, hogy a kormányfő felesége, Lévai Anikó megvett tőle két Orbán Viktor-portrét. 

Szerző
Frissítve: 2019.04.03. 12:57