Magyarország;Európai Bizottság;

Brüsszel visszavonatná a magyar határ lezárásáról született kormánydöntést

Minden olyan intézkedést, amely nem felel meg az uniós jog ezen alapelveinek, azonnal vissza kell vonni – figyelmeztetnek az európai biztosok.

Ylva Johansson belügyekért és Didier Reynders igazságügyekért felelős biztos a Twitteren jelentette be, hogy közös levelet küld a magyar kormánynak, amelyben emlékeztetni kívánja „a schengeni térség integritásának fontosságára és arra, hogy a határőrizeti intézkedéseket megkülönböztetésmentesen kell alkalmazni az EU összes állampolgárával és lakójával szemben”.

A két politikus felhívja a figyelmet arra is, hogy minden olyan intézkedést, amely nem felel meg az uniós jog ezen alapelveinek, azonnal vissza kell vonni.

Az európai biztosok levelükkel a magyar határ lezárásáról született kormánydöntésre reagálnak, amely szeptember elsején lépett életbe, és amely kimondja, hogy külföldiek – néhány meghatározott kivételtől eltekintve – egyelőre egy hónapon át nem léphetnek be az ország területére. Csehország, Lengyelország és Szlovákia magyarországi szállásfoglalással rendelkező polgáraira azonban nem vonatkozik a tilalom, vagyis beutazhatnak egyetlen negatív koronavírus-teszttel. Erről Orbán Viktor miniszterelnök állapodott meg partnereivel a szlovéniai Bledben tartott konferencián.

Kérdésünkre Christian Wigand bizottsági szóvivő megerősítette, hogy a Bizottságnak pontosan azért vannak fenntartásai a rendelettel kapcsolatban, mert az arra mutat, hogy Magyarország megkülönböztetést alkalmaz egyes uniós polgárokkal szemben, ami ellentétes a szabad mozgásra vonatkozó EU joggal.

Egy nappal korábban az Európai Bizottság azt tette szóvá, hogy Budapest nem értesítette idejekorán a készülő intézkedésekről. Brüsszelben amiatt aggódnak, hogy megismétlődik a tavaszi forgatókönyv, amikoris a tagállamok egyeztetés és értesítés nélkül zárták le a határaikat egymás előtt, súlyos fennakadásokat okozva a schengeni térség működésében. Az uniós testület néhány napon belül ajánlásokat fog tenni, amelyekben szoros együttműködést, konzultációt és információcserét szorgalmaz a tagállamok között.