sajtótájékoztató;Operatív Törzs;koronavírus;Müller Cecília;

2020-09-19 12:53:32

Müller Cecília nem tér el az orbáni ukáztól: most az a cél, hogy tudjuk élni a mindennapi életünket

Három hónap után Müller Cecíliával az élen tért vissza az Operatív Törzs a képernyőnkre.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője azzal kezdte az Operatív Törzs szombat délelőtti sajtótájékoztatóját, hogy felidézte: három hónappal ezelőtt azzal búcsúztak, ha a járványhelyzet indokolja, visszatérnek. Megjöttek. (Újságírók nem voltak a helyszínen, ezúttal is online lehet követni az elhangzottakat. A tájékoztatók ismét rendszeresek lesznek.)

Erre rímelt Müller Cecília országos tisztifőorvos, miszerint már az első hullám végén is lehetett tudni, hogy a járvány nem ért véget. Elmondása szerint a pandémia természete, hogy újra emelkedik a fertőzések száma. A jelenlegi csapás eltérő a tavaszi hullámtól, ezért a kezelése is más, mint tavasszal.

Megjegyezte, hogy ma már nagyon sokat tudunk a vírusról. Míg tavasszal főleg az idősek voltak érintettek a járványban, most jellemzően a fiatalok, a 20–29 éves korosztály. Náluk a betegség enyhén zajlik, többnyire tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel. Hangsúlyozta, hogy a tünetmentesek is tovább tudják adni a fertőzést, ezért az idősek és a krónikus betegek továbbra is veszélyeztetettek.

Az új rendelkezések azt segítenek elkerülni, hogy a tavaszi helyzethez hasonlóan a korlátozások megbénítsák az életünket. 

 

A szombat reggeli adatok szerint újabb 809 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 16 920 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt hat krónikus beteg, így az elhunytak száma 675-re emelkedett. 4382-en már meggyógyultak, az aktív fertőzöttek száma 11 863 fő. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 58 százaléka, a gyógyultak 40 százaléka budapesti.

Müller Cecília emlékeztetett arra, hogy szeptember 21-től több új szabály lép életbe. Ezek közül a legfontosabb a maszkviselés szabályának kiterjesztése. Már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és üzletekben kell maszkot viselni, hanem számos más helyen is. Például színházakban, moziban a közönségnek, vagy a plázák folyosóin is kell maszkot viselni. Korábban megengedett volt, hogy valaki maszk helyett sállal takarja el az arcát, de ez hétfőtől megváltozik. Már csak maszkot szabad viselni, és azt jól kell viselni: szájat és orrot is el kell takarni. Ennek indoka, hogy a cseppfertőzéssel terjed leginkább a vírus.

Müller Cecília rendkívüli fegyelmezettséget kért mindenkitől, mert ez a feltétele az emberek biztonságának és annak, hogy ne álljon meg az élet az országban.

A higiénés szabályok továbbra is érvényesek, a szappanos kézmosás jelentőségét ezúttal is hangsúlyozta az országos tisztifőorvos. Leszögezte, hogy akinek bármilyen légúti tünete van, az ne menjen közösségbe.

A vendéglátóhelyek hétfőtől 23 órakor bezárnak.

Októbertől csak testhőmérséklet mérést követően léphetnek a gyerekek az óvodába és iskolába. Azoknál a gyerekeknél, akik még kísérővel érkeznek, a mérésig a szülők maszkban bekísérhetik a gyerekeket. 

Az influenzaoltások október második felétől lesznek elérhetőek, a háziorvostól lehet majd kérni.  

Újságírói kérdések:

Müller Cecília közölte, hogy naponta ellenőrzik az egészségügyi rendszerben a védekezéshez szükséges feltételeket. Van egy tervük arra, hogy a koronavírusos betegek ellátását koncentrálják. Ez fontos, és az egyének érdeke is. Kijelentette, hogy rendelkezésre állnak az ehhez szükséges szakmai és tárgyi feltételek. Ha megtelik a kórházak 80 százalékos kapacitása, jelzik azt az operatív törzsnek, és új intézményt jelölnek ki. A második vonal még nem vált szükségessé, még nem teltek meg a kapacitások.

Arra a kérdésre, hogy van-e elég lélegeztetéshez szükséges ágy, az országos tisztifőorvos azt mondta, hogy azok az intézmények vannak kijelölve, ahol rendelkezésre állnak ezek az eszközök.

Van-e elegendő létszámú személyzet a lélegeztetéshez? Müller Cecília közölte, hogy ha majd nem lesz, akkor lehet kölcsönözni.

Beszélt arról, hogy a járvány folyamatosan változik, most nem kell mindenáron otthon maradni, de a kevesebb szabályt szigorúan be kell tartani. Az ellenőrzésben a rendőrség továbbra is részt vesz, de a kórházakban, idősotthonokban érvényes látogatási tilalom betartását az intézményvezetők ellenőrzik.

Az országos tisztfőorvos megerősítette, hogy megnövekedett az igény a tesztek iránt a fertőzöttek számának növekedésével párhuzamosan. A tervek szerint további kapacitásokat vonnak be a tesztelésbe.

Az ingyenes influenzaoltáshoz is előzetesen be kell jelentkezni a háziorvosnál.

Az első hullám alatt felgyűlt tudás és a nemzetközi gyakorlat alapján döntöttek a házi karantén idejének csökkentéséről, amely ezután 14 helyett 10 nap lesz. Müller Cecília szerint ennyi idő alatt tetten érhető, ha lappangási időben lenne a betegség.

A világban átlagosan az egészségügyi dolgozók 20-30 százaléka lett koronavírusos, de Magyarországon ez az arány ma 5 százalékos.