maszk;koronavírus;Farkas Örs;

Maszk nélküli képet posztolt Rogán miniszteri biztosa a Fradi-Újpest meccsről

Farkas Örs törölte a bejegyzést, majd később azt írta, a fotó kedvéért vette csak le a maszkot, de amúgy rajta volt.

Mint ahogy lapunk is beszámolt, október 23-án, az operatív törzs ülése után Orbán Viktor azt mondta, arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, szerezzen érvényt a hatályban lévő jogszabályoknak és érje el a maszkviselés általánossá válását. Ezt megelőzően a kormány elrendelte az általános maszkviselést és Müller Cecília is arra kért mindenkit, kerülje a tömegrendezvényeket.  

Ennek ellenére a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője büszkén posztolta szabályszegését a szombat esti Fradi-Újpesten.

A bejegyzést felfedező 444.hu azt írja, Farkas Örs később törölte a posztját. Ezt követően egy újabb bejegyzésben szórt hamut a fejére.

„A meccs alatt az előírásoknak megfelelően rajtam volt, ugyanakkor néhány fotó erejéig levettem a maszkot, ez hiba volt.”

Mint arról a Népszava is hírt adott, vasárnap reggel ismét rekordot hozott a fertőzöttség és újabb 35 ember halt bele a koronavírusba.