Előfizetés

Tömegesen zárják ki a tüntető diákokat a fehérorosz egyetemekről

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.10.28. 22:04

Fotó: Viktor Tolochko / Sputnik via AFP
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök adott erre utasítást.
Tömegesen zárják ki a fehéroroszországi felsőoktatási intézményekből azokat a diákokat, akik részt vesznek az ellenzék „nemzeti ultimátuma” keretében tartott kormányellenes megmozdulásokon – közölte szerdán a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet. A tut.by független fehérorosz hírportál több tucat ilyen esetről jelentett.
Egy névtelenséget kérő diák például arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy a minszki orvosi egyetemről legalább tizenöt társát bocsátottak el, miután részt vettek az országos sztrájkakciókban. Egy diákcsoport pedig a Telegram üzenetküldőszolgálatatáson arról írt, hogy a fehérorosz művészeti egyetemről 18 társukat bocsátották el.

A fehérorosz oktatási minisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség megkeresésére azt közölte, hogy „a hatósági engedéllyel nem rendelkező tüntetéseken részt vevő diákok kizárásakor egyedi esetekről van szó”. Az intézkedéseket annak nyomán hozták, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden felszólította a középiskolás és egyetemista diákok szüleit, vegyék rá gyerekeiket, hogy ne járjanak az engedély nélküli tüntetésekre
– Küldjék őket a hadseregbe, a többieket pedig tegyék ki az utcára. Hadd járkáljanak ott. De az egyetemről zárják ki őket

– hangoztatta Lukasenka.

Lukasenka korábban többször figyelmeztetett, hogy a nem engedélyezett tiltakozó megmozdulásokon sok a fiatal és az egyetemista. Október 20-án leváltotta három felsőfokú tanintézet rektorát, akik a diákjaik tiltakozó aktivitásának mozgatói voltak. Az augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás óta – amelyen a hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenkát a voksok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké – hétről hétre hatalmas tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre. Korábban a Népszavának Sz. Bíró Zoltán azt mondta, hogy Lukasenka teljesen elveszítette kapcsolatát a valósággal, félreérti helyzetét, és olyan történetekkel áll elő, amiknek vajmi kevés köze van a valósághoz. Talán részben emiatt, de a múlt hétvégén is több mint százezeren követelték lemondását Minszkben. 

Pénzjutalmat kapnak azok a csecsen szülők, akik Mohamed próféta vagy valamely családtagja után nevezik el gyereküket

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.10.28. 20:32

Fotó: Said Tsarnaev / Sputnik via AFP
Ramzan Kadirov kezdeményezésére 100 ezer rubelt (mintegy 400 ezer forintot) ér a megfelelő névadás.
Pénzjutalmat kapnak azok a szülők, akik a Csecsenföldön csütörtökön születő gyermeküket Mohamed, a próféta valamelyik családtagja vagy harcostársa tiszteletére nevezik el – közölte Ahmed Dudajev, az Oroszországhoz tartozó dél-kaukázusi köztársaság tájékoztatási és sajtóügyi minisztere szerdán az Instagramon. Dudajev videoüzenetében elmondta, hogy a köztársaság vezetője, Ramzan Kadirov kezdeményezésére 
100 ezer rubelt (mintegy 400 ezer forintot) kapnak az apjáról, Ahmat Kadirovról elnevezett regionális társadalmi alaptól azok a szülők, akik a csütörtök nulla órától éjfélig világra jövő gyermeküket a próféta, a családtagjai, a feleségei vagy legszorosabb követői után nevezik el.

A miniszter fel is sorolta a választható személyneveket. Csecsenföld első embere kedden a Telegram-csatornáján arra szólította fel Emmanuel Macron francia elnököt, hogy hagyjon fel a Mohamed-karikatúrák publikálásának támogatásával. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy Oroszország külpolitikáját az államfő, nem pedig a regionális vezetők határozzák meg. Kadirov ezzel kapcsolatban a közösségi médiában megjegyezte, hogy muzulmánként, nem pedig politikusként fejtette ki véleményét a francia hatóságokról, amit hívő minőségében kész akár ezerszer is megismételni. Hozzátette, hogy álláspontja kimondásáért kész lemondani tisztségéről, vállalni a szenvedést, sőt a halált is.
– De némán figyelni azt, ahogy az istentelenek kigúnyolják a vallást, nem tudom és nem fogom

– írta Kadirov.

Október 16-án egy moszkvai születésű, Franciaországban menekültstátust kapott 18 éves csecsen azért fejezte le Párizs közelében Samuel Paty tanárt, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Búcsúztatóján Macron államfő azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi világi értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. Az eset kapcsán azonban egyre jobban elmérgesedik Franciaország és több muzulmán állam viszonya. Komoly diplomáciai konfliktus kerekedett a hétvégén abból, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hétvégén azt közölte, „pszichiátriai kezelésre” kell beutalni Emmanuel Macront a francia elnöknek az iszlám szeparatizmussal szemben bejelentett intézkedései miatt, illetve azért, mert Samiel Paty búcsúztatásán azok mellé állt, akik be akarják mutatni a hírhedt Mohamed-karikatúrákat.  

Svájc szigorít, határozatlan ideig maradnak hatályban a korlátozások

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.10.28. 19:59

Fotó: STEFAN WERMUTH / AFP
Rendezvényeken legfeljebb ötvenen, a kulturális és sporttevékenységeken pedig maximum tizenöten vehetnek részt.
Újabb korlátozásokat vezetett be szerdán Svájc a koronavírus terjedésének megfékezésére. Az intézkedések keretében csütörtöktől bezáratják az éjszakai szórakozóhelyeket, az egyetemek esetében távoktatásra állnak át november elejétől, illetve korlátozásokat rendeltek el a sport- és szabadidős tevékenységek terén is. Emellett maszkviselési kötelezettséget írnak elő az irodahelyiségekben és iskolákban, sőt a köztereken is, amennyiben nem biztosítható a megfelelő távolságtartás. Rendezvényeken legfeljebb ötvenen, a kulturális és sporttevékenységeken pedig maximum tizenöten vehetnek részt. A bároknak és éttermeknek este 11 órakor be kell zárniuk.
A svájci kormány tájékoztatása szerint az intézkedések határozatlan ideig maradnak hatályban.

Svájc emellett a most piacra kerülő gyorstesztekkel kívánja kibővíteni az utóbbi időben megnövekedett esetszám miatt túlterhelt tesztelési kapacitását. Az alpesi állam egészségügyi hatósága szerint az utóbbi egy napban 8616 új fertőzöttet azonosítottak. – Rohamosan növekednek a fertőzések – emelte ki Simonetta Sommaruga államfő Bernben tartott sajtótájékoztatóján. 
– Nincs vesztegetni való időnk

– tette hozzá.

A svájci vezetés ugyanakkor közölte: egyelőre nem tervez további gazdasági támogatást a vállalkozások számára, mivel úgy értékeli, hogy az eddigi programok kielégítő mértékben enyhítik a koronavírus-járvány kihatásait.  
– A megerősített Covid-19 esetek növekvő számára tekintettel a Szövetségi Tanács (kormány) korlátozásokat fogadott el a vírus feltartóztatására. Ennek gazdasági kihatásai is vannak. A tavasztól eltérően azonban Svájcban hatályban van a Covid-19 törvény, amely célzott intézkedéseket tartalmaz a járvány gazdasági kihatásainak enyhítésére. Van még mozgástér

– közölte a berni kabinet állásfoglalásában.

A mintegy 8,6 millió lakosú Svájcban a járvány februári megjelenése óta 135 658 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2158-an hunytak el a kórban. A coronavirus.app adatai szerint Svájc jelenleg a 36. legfertőzöttebb terület azon országok közül, ahol megjelent a koronavírus.