önkormányzatok;Parragh László;iparűzési adó;

2020-12-20 13:27:20

Parragh örül az iparűzési adó felére csökkentésének

Szerinte a bejelentés találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, nagyon nagy segítséget jelent.

– A miniszterelnök bejelentése az iparűzési adó felére csökkentéséről találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, nagyon nagy segítséget jelent – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A kormányközeli lapnak arról beszélt, az iparűzési adó addig van, amíg van ipar és működnek a cégek. A válság azonban éppen a cégeket lehetetleníti el, tehát a mostani döntés mentőövet dob a vállalkozásoknak. Az érintett kör ugyan a multikkal szemben kisebb szereplője a gazdaságnak, de a munkavállalóik létszámában ez a nagyobb szegmens. Tehát a döntés sok munkahely megőrzését teszi lehetővé – jelentette ki.

Parragh jelezte: az iparűzési adó szisztémája igazságtalan. Bevétel alapján kell fizetni, tehát annak a cégnek is teher, amelyik egyáltalán nem nyereséges. Az árbevétel két százaléka az adó, a most megnevezett kör viszont jövőre csak ennek az ötven százalékát fizeti meg a következő évben.

– Karácsony Gergely főpolgármester egy bizonyos körnek fél százalékkal emelte volna ezt a terhét, ami óriási károkat okozhatott volna. A kormány viszont befagyasztotta az adók mértékékét. Ez azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek most nem tartoznak bele a kedvezményezetti körbe, továbbra is az árbevételük utáni két százalékot fizetik meg. Tehát nekik ugyan most nem csökken a terhük, de nem is emelkedhet – mondta a szervezet elnöke.

– Senkinek nem érdeke, hogy az önkormányzatok lehetetlen helyzetbe kerüljenek, de a közterhek viselésében mindenkinek részt kell vállalnia. Az ellenzéki önkormányzatok adót emeltek volna, miközben érdemben nem veszik ki részüket a válság kezeléséből. Most mindenkinek segítenie kell – tette hozzá Parragh László, aki a kiterjesztett bértámogatást is kedvezőnek nevezte.

Felháborodott reakciók

A kormányfő szombati legújabb „gazdaságvédelmi” bejelentésére a Népszava már több ellenzéki és kormánypárti reakciót is közölt, így többek között Tóth Bertalan MSZP-elnökét, aki szerint a lépéssel Orbán saját önkényuralmi rendszerét akarja megerősíteni. Karácsony Gergely főpolgármesterét, aki az önkormányzatiság kivégzéséről beszélt vagy Péterffy Attiláét, Pécs polgármesteréét, aki hiába érvelt személyesen a miniszterelnöknél a döntés ellen, lesöpörték javaslatait. Baranyi Krisztina úgy fogalmazott: „a járvány hatásain túl az Orbán-kormány idei intézkedései már eddig is 3 milliárd forint kiesést jelentettek a ferencvárosi önkormányzatnak. (...) A kormány ma további, évi kb. másfél milliárdot vont el a kerülettől, így ezt a már amúgy is fájdalmasan megcsonkított költségvetés-tervezetet is dobhatjuk a szemétbe”. Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere otromba hazudozásnak nevezte a történteket, és Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere leszögezte a kormányról, hogy „bele fognak bukni”.

Ellenben Szita Károly Kaposvár és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere dicsérte, és megoldhatónak tartotta a helyi bevételek durva lefaragását. 

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége úgy fogalmazott: „amennyiben a kormány továbbra is a magyar települések és az önkormányzatok kivéreztetésére használja a járvány okozta súlyos egészségügyi és gazdasági helyzetet, úgy a tiltakozás bármely törvényes formája indokolt és szükségszerű a magyar önkormányzatok és a településeinken élő polgárok számára”.