puccs;tüntetések;hadsereg;Mianmar;gyilkosságok;

2021-04-01 15:54:13

Csaknem 50 gyermeket öltek meg eddig a mianmari katonák

Egyre erőszakosabbak a puccsisták, az ENSZ különmegbízottja minden eddiginél nagyobb vérfürdőtől tart.

Legalább 43 gyereket ölt már meg a mianmari hadsereg a puccsellenes tüntetések során – írja a Save the Children gyermekjogi szervezet jelentése alapján a BBC. A szervezet rémálomszerűnek nevezte a helyzetet. A legfiatalabb ismert áldozat mindössze hétéves volt. Helyi civil szervezetek szerint a hadsereg erőszakos fellépésének eddig 536 halálos áldozata volt.   

Az ENSZ mianmari különmegbízottja közben egy közelgő vérfürdőtől tart, miután az utóbbi napokban egyre hevesebbek az összecsapások a hadsereg, illetve a határterületeken élő etnikai alapú milíciák között.   

Mianmarban két hónapja szerveznek tömegtüntetéseket, miután a hadsereg megpuccsolta az ország kormányát. A puccs ellen már az első napokban több tízezren mentek utcára, a hadsereg pedig az idő haladtával egyre erőszakosabban kezdett reagálni a tiltakozásokra. 

Amint arról a Népszava is beszámolt, a múlt szombaton 114 embert, köztük gyermekeket ölt meg a mianmari hadsereg, a vasárnapi temetéseken pedig legalább három embert lelőttek a hatóságok.

Az ország több pontján is éles lőszerrel lőttek a tömegbe. Szemtanúk beszámolója szerint a katonák ezen kívül minden ok nélkül lőttek rá utcán lévő emberekre, és voltak, akiket a saját otthonukban öltek meg. A BBC felidézte, utóbbi történt a hétéves Khin Myo Chit esetében is, aki apjához próbált odarohanni, amikor a katonák megszállták a család otthonát. De a feltételezések szerint egy 14 éves fiút is otthona közelében öltek meg a katonák, míg egy 13 éves akkor, amikor az utcán játszott.

A Save the Children figyelmeztetése szerint sok gyermek szenvedhetett sérüléseket is. Tudnak például egy egyévesről, aki a szemén sérült meg, miután a katonák meglőtték egy gumilövedékkel. A civilekkel szembeni erőszak miatt több nyugati ország is szankciókat vetett ki a mianmari hadsereg magas beosztású tagjaira, illetve a hadsereg által fenntartott gazdasági érdekeltségekre. 

(A 444 nyomán)