CEU;Alkotmánybíróság;felsőoktatási törvény;

2021-07-09 15:25:04

Megszüntette az Alkotmánybíróság az eljárást a CEU ügyében

A testület álláspontja szerint a májusi törvénymódosítás miatt a korábbi panaszok okafogyottá váltak.

Az Alkotmánybíróság elutasította a CEU-val kapcsolatos panaszokat arra hivatkozva, hogy a panaszosok az időközben elfogadott új törvényre nem terjesztették ki a beadványukat. Az Ab álláspontja szerint a 2017-ben benyújtott panaszok okafogyottá váltak, ezért megszüntette az eljárást – írja a hvg.hu.  

A lap emlékeztetett arra, hogy az országgyűlés 2017-ben fogadta el a felsőoktatási törvénynek azt a módosítását, amely végül a Soros György alapította Central European University (CEU) elűzéséhez vezetett. Feltételül szabták, hogy csak olyan intézmény működhet itthon és adhat külföldi oklevelet, amely a saját hazájában is oktat. Amikor a CEU megpróbált megfelelni a feltételnek, a magyar kormány azt nem ismerte el, és nem volt hajlandó aláírni a megállapodást New York állammal.

Hamarosan megérkeztek a panaszok az Alkotmánybírósághoz, de egy év múlva az Ab felfüggesztette az eljárást, arra hivatkozva, hogy meg kell várni az Európai Bíróság előtt ugyanezen törvény miatt folyó eljárás végét. Ez 2020 őszén be is következett: a bíróság kimondta, hogy a „lex CEU” sérti a Szolgáltatások Kereskedelméről szóló Általános Egyezményt, a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának az elveit, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelvet. Emellett a kifogásolt rendelkezések a tudományos élet szabadságára, az oktatási intézmény alapításához való jogra, továbbá a vállalkozás szabadságára vonatkozó EU-s rendelkezésekkel is ellentétesek.

Az Alkotmánybíróság 8 hónap múltán, most tért vissza az ügyre, és azt mondta:

Idén májusban valóban változott a törvény. Törölték belőle, hogy csak az a külföldi egyetem működhet Magyarországon, amely „a székhelye szerinti országban működő, és ott ténylegesen felsőoktatási képzést folytató államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül”. Az azonban maradt, hogy az Európai Gazdasági Térségen kívüli székhelyű felsőoktatási intézmény akkor folytathat itt oklevelet adó képzési tevékenységet, ha Magyarország és a külföldi intézmény székhelye szerinti állam kormánya által kötött nemzetközi szerződésben szerepel.

A CEU erre válaszul Bécsből közölte, hogy szerintük a magyar kormánynak nem áll szándékában olyan feltételeket teremteni, amelyek között a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének, és nem teszik ki magukat újra „egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek”.

Az Ab indoklása szerint ha a panaszosok az új törvényre is kiterjesztik a beadványukat, a testület újra előveheti a témát.