Kína;Egyesült Államok;feszültség;léggömb;

Kína szerint tízszer sértették meg légterüket amerikai ballonok, Washington mindent tagad

A kommunista diktatúra ráadásul úgy véli, Amerika túlzott reakciót ad akkor, amikor rakétákkal semmisíti meg ezeket az objektumokat. 

A kínai külügyminisztérium azt állítja, az USA tavaly több mint tíz ballont küldött a kínai légtérbe - közölte a pekingi külügy a BBC szerint. 

„Nem ritka az sem, hogy az Egyesült Államok illegálisan behatol más országok légterébe” - jelentette ki a tárca szóvivője szokásos sajtótájékoztatóján. „Csak tavaly óta több mint tíz alkalommal repültek illegálisan amerikai ballonok Kína felett a kínai hatóságok engedélye nélkül” - fogalmazott Vang Ven-pin. Hozzátette, 

„az amerikai félnek először is tiszta lappal kellene indulnia egy önvizsgálat után, ahelyett, hogy Kínát mocskolja és rágalmazza (...) ha szeretnének többet megtudni azokról az amerikai ballonokról, amelyek illegálisan behatoltak a kínai légtérbe, akkor azt javaslom, kérjenek tájékoztatást az amerikai féltől.”

A kínai állami média a hétvégén arról számolt be, hogy az ország keleti partjainál egy olyan azonosítatlan repülő tárgyat észleltek, amelyet szeretett volna megsemmisíteni a hadsereg.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője Twitter-oldalán hamisnak nevezte az állításokat. 

Az első ballon február elején bukkant fel az Egyesült Államok felett. A történtek miatt Antony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta tervezett pekingi útját.

Azóta rendre észlelnek különféle repülő objektumokat az amerikai légtérben, amelynek eredetéről egyelőre nem közölt semmit sem Washington. A legutolsó ilyen Michiganben, a kanadai határ felett tűnt fel - ezt az amerikai légierő vasárnap megsemmisítette. Nyolc nap alatt ez volt a negyedik ilyen eset. Vang Ven-pin azt állította, hogy ezekről az objektumokról nincs tudomása. Egyúttal jelezte, az USA túlzott reakciót ad akkor, amikor rakétákkal semmisíti meg a rejtélyes tárgyakat.