Európai Unió;Orbán-kormány;Miskolc;NATO;árnyékkormány;DK;Dobrev Klára;

Dobrev Klára: Finnország és Svédország csatlakozásával erősödne hazánk védelme, így aki ez ellen szavaz Magyarország biztonsága ellen szavaz

A DK árnyék-miniszterelnöke szerint az ő valódi kormánya ugyan „baloldali, szociáldemokrata” lenne, mégis tízmillió magyart egyesítene. Arról is beszélt, hogy befektetni nem az akkumulátorgyárakba, hanem az emberekbe kell. 

Jó napot kívánok, hú! – szólalt meg elsőként a DK árnyékkormányának vezetőjeként Dobrev Klára a miskolci Művészetek Házában tartott, Elhozzuk a reményt! című rendezvényén. A jelenlegi EP-képviselő azon hüledezett, hogy nem tudta időben elkezdeni előadását, mert egyre csak jöttek és jöttek az érdeklődők. Leszögezte, „minden kormánynak az a feladata, hogy a tízmillió magyart összefogja, és aki nem ezt teszi, az nem a haza érdekét szolgálja”.

Az ellenzéki politikus, hogy félreértés ne essék, rögtön jelezte, hogy utóbbi esetben az „úri osztályt képviselő, pöffeszkedő Orbán-kormányra” gondolt. Szerinte mi, magyarok ugyanolyan jók vagyunk, mint bármely ország Európában, és volt egy 33 évvel ezelőtti közös álmunk, akaratunk, tudásunk és vágyunk. A rendszerváltást értette ezalatt, vagyis, hogy „ne a pártállamhoz való dörgölőzés határozza meg a jövőnket”, és ne egy pártközpontban határozzák meg, hogy ki kaphat munkát, vállalkozói támogatást. Továbbá azt, hogy ki mire képes, a tudás és a szorgalom döntse el, nem úgy mint ma.

Ma a saját sorsunkról, arról, hogy mi történjék velünk, a fejünk fölött dönti el tucatnyi ember anélkül, hogy bárkit megkérdezett volna, kezdve a szakmai kamaráktól a szakszervezeteken át az önkormányzatokig. Ezzel szemben állítottuk fel az árnyékkormányt, mert van egy másik Magyarország, van alternatíva, amelynek puszta léte egyenlő a reménnyel

– vélekedett az árnyék-miniszterelnök.

Dobrev Klára megnyugtatta hallgatóságát, hogy Európához való tartozásunkkal kelünk és fekszünk ezer éve Szent Istvántól kezdve a török hódoltságon át mind a mai napig. – Magyarok és Európaiak vagyunk, és Európában is maradunk – szögezte le, hozzátéve, hogy célja, megtaláljuk hazánkban a közös pontokat. Ezért vetette az Orbán-kormány szemére, hogy 2010 után, amikor százmilliárdok jöttek hozzánk uniós támogatásként, nem arra költötték a pénzt, hogy végre saját lábunkra állhassunk, bevezessük az eurót, megoldjuk az oktatás, az egészségügy problémáit.

Mint fogalmazott, a pénzekből nem európai jólét lett, csak a „fideszes elit lett gazdag annyira, hogy az valóban a Holdról is látszik: mindent elvittek, ami mozdítható, az egészségpénztárakat, a trafikokat, a Balatonpartot és mindent, amit tudtak. A DK-s politikus beszédében nem kerülte meg az orosz-ukrán háborút, amely miatt ma Magyarországon a biztonság a legfőbb kérdés, és a maga részéről egyértelművé tette: 

Putyin ezt a háborút nem nyerheti meg, mert ő az egykori szovjet birodalmat akarja helyreállítani, és ezért minden lehetséges szerződést megszegett. A magyar érdekek végzetes elárulása, hogy az Orbán-kormány Putyin mellé állt. (...) Azért léptünk be a NATO-ba, hogy ha bárkinek is eszébe jutna Magyarországot megtámadni, ne legyen esélye. Finnország és Svédország csatlakozásával erősödne hazánk védelme, így aki ez ellen szavaz Magyarország biztonsága ellen szavaz!

Dobrev Klára szerint a DK árnyékkormányának célja megmutatni, hogy „Orbán nem egyenlő Magyarországgal”. Ezen a ponton a jelenlegi miniszterelnök egy meg nem nevezett főtanácsadójától idézett, aki szerinte leírta, hogy „3 millió szegény magyart az út szélén kell hagyni”. Ezzel kapcsolatban mesebeszédnek nevezete a kormány által hangoztatott „háborús, szankciós inflációt”, hiszen a bérek tekintetében ma már Románia is lehagyott minket, az eurót bevezető Horvátországban pedig minden olcsóbb és az infláció is jóval alacsonyabb.

Az árnyék-miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ma „az Orbán-rendszer árát fizetjük meg, amit a rossz kormányzat szabadított ránk”. Szerinte nálunk nincs semmiféle növekedés, szemben az olyan sikeres országokkal, mint Finnország, Japán, Svájc vagy Hollandia, ahol magasan tartják a munkabéreket, és akik ott élnek, azok jól érzik magukat.

A siker titka, hogy nem autó-, meg akkumulátorgyárakba kell befektetni, hanem az emberekbe. Az általam vezetett kormány „baloldali, szociáldemokrata” lenne, és véget vetnének a gyűlöletnek, amit a Fidesz szít a társadalomban. – Egy hazánk van, Magyarország, és a vízióm, hogy felkészülök az Orbán utáni kormányzásra, de addig is azon dolgozom, hogy megszervezzük at európai Magyarország ma is létező többségét – ígérte meg Dobrev Klára.