kártérítés;törvénymódosítás;meddőségi centrum;

2023-05-26 07:03:00

Csaknem 60 millió forint kártérítést adna a kormány az egyik bezárt meddőségi magánklinikának

Az összeget az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter állapítja meg. Kérdés persze, hogy ez a pénz mennyire van arányban egy működő klinika bezárásával.

Csaknem 60 millió forintot kínál kártérítésként a kormány az egyik meddőségi magánklinikának, melyet tavaly törvénymódosítással lehetetlenített el – vette észre a  hvg.hu.

A z Orbán-kormány honlapján nemrég jelent meg a társadalmi vitára benyújtott tervezetek között az a rendelet, mely a Humán Reprodukciós Intézet Kft. (más néven Versys klinika) részére járó állami kártalanítás mértékét állapítja meg. Ez alapján

A kormány 2019 után fokozatosan vette át az irányítást a lombikszektorban. Első lépésként 2019-ben hat, addig magánkézben lévő intézményt vontak állami irányítás alá, majd tavaly nyáron az Országgyűlés elfogadta azt a rendeletet is, mely kimondja: 2022. július 1-étől kizárólag állami meddőségi klinikákon kezelhetők az erre jogosult nők. A hvg.hu felidézi: az egészségügyi törvény módosítása mondta ki, hogy a bezárt klinikáknak állami kártérítést kell kapniuk. Ennek mértéke megegyezik a működési engedélyük elvesztését megelőző öt üzleti év – az állami átvétellel érintett – gazdasági tevékenységéből származó, mérleg szerinti eredménye átlagának összegével.

A kártalanítás mértékét az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter állapítja meg. A Versys esetében ez most történt meg, Nagy Márton tárcavezető így állapította meg a kártérítést közel 60 millió forintban. Kérdés persze, hogy ez az összeg mennyire van arányban egy működő klinika bezárásával.