Orbán-kormány;Szolnok;beszéd;Farkas Flórián;bírálat;

Kisebbfajta csoda történt, előkerült Farkas Flórián, és az Orbán-kormányt bírálta

Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla vagy nem akarnak tudni róla – mondta. 

Kisebbfajta csoda történt Szolnokon: a nyilvánosságot régóta kerülő Farkas Flórián nem csupán megjelent, hanem fel is szólalt a vármegyeháza dísztermében tartott romaügyi konferencián. Ráadásul a kormányzatot bírálta.

A Roma felzárkózási fórum elnevezésű csütörtöki rendezvényen két helyettes államtitkár is részt vett: Radomszki Lászlóné a Belügyminisztériumtól és Márkus Ferenc, a Miniszterelnökségtől. A házigazda Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés fideszes elnöke volt. A politikai széljárás változását mutatja, hogy – miközben több roma politikus az emelvényen ült – Farkas Flórián, a kormánypárti Lungo Drom elnöke, volt fideszes parlamenti képviselő és miniszterelnöki biztos (a botrányoktól hangos Híd a munka világába program hajdani vezetője) csak a közönség soraiban kapott helyet.

Bár a helyi tévé és újság tudósítása nem számolt be Farkas Flórián hozzászólásáról, az egyik résztvevő, Lakatos Gusztáv a közösségi oldalán közvetítette az eseményeket. – Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla – mondta a Lungo Drom elnöke, aki külföldről jövő munkavállalók helyett romák foglalkoztatását látná szívesen.

A Belügyminisztériummal és Sztojka Attila kormánybiztossal szemben Farkas Flórián védelmébe vette az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ). Ahogyan arról a Népszava beszámolt, a belügyi tárca közel 540 millió forintot követel vissza az ORÖ-től, az összeg jelentős részét az adóhatóság révén indított végrehajtási eljárással próbálja beszedni. Olyan követelésekről van szó, amelyek még a 2019 előtt ciklushoz, a Farkas Flórián-féle Híd a munka világába programhoz és hasonló projektekhez kötődnek. A pénz egy részét az ORÖ korábban már visszafizette, a Belügyminisztérium azonban állítja, hogy az államtól kapott „működési célú támogatásból” ezt nem tehette volna meg.

A lapunknak múlt hónapban nyilatkozó Lakatos Oszkár, az ORÖ elnöki teendőket ellátó általános elnökhelyettese alaptalannak nevezte a tárca követelését, és egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogvita eldöntésére az adóhatóság nem jogosult, csak a bíróság. Lakatos Oszkár kijelentette: politikai támadásról van szó, amelynek célja, hogy működésképtelenné tegyék a romák országos önkormányzatát.

Hasonló véleményen lehet Farkas Flórián is, akinek a szolnoki konferencián elhangzott hozzászólásából kiderült: nem érti, ha valóban tartozása volt az ORÖ-nek, akkor miért kapta meg éveken keresztül az állami támogatást. Ebben az esetben – mondta – „hiba van a támogató részéről is”. Nem a rendszert kell megszüntetni, hanem a felelőst kell megtalálni – állapította meg. Óva intett attól, hogy az ORÖ-t csak azért kezdjék el „piszkálni, felszámolni”, hogy „új csírák jöjjenek létre”. Farkas Flórián ezzel feltehetően a Sztojka Attila elnökletével alakult, a kormány támogatását élvező Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) szerepére utalt.

A rendezvény után a felvételt készítő Lakatos Gusztáv próbálta megszólaltatni Farkas Flóriánt, de nem járt sikerrel.