Magyarázkodik a Mohu, miért veszi át olcsóbban a lakossági fémhulladékot

Július 1. óta egy 35 éves koncesszió keretében a Mol-tulajdonban lévő Mohu Zrt. irányítja a települések évi mintegy 5 millió tonna vegyes és leválogatott szilárd hulladékainak begyűjtését és előkezelését. Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója néhány nappal az indulás előtt és után egyaránt háttérbeszélgetéseken biztosított afelől, hogy az elmúlt hónapok során az összes, önkormányzati hátterű, „megszokott” lakossági hulladékbegyűjtő cég – szavai szerint baráti hangnemű megbeszéléseket követően – alvállalkozójukká vált. Így itt az az eredmény, hogy július 1-je óta „sincs semmilyen változás”; mindenhonnan a megszokott ütemben, a 2013 óta érvényes díj ellenében viszik el a szemetet.

Igazán teendőjük a mennyiségben – ma még sajnos - jóval kevesebb, viszont „értékkel bíró”, leválogatott anyagokkal, így például a fémhulladékokkal, elektronikai alkatrészekkel, roncsautókkal, gumiabroncsokkal, üveggel, műanyaggal, vagy épp a papírral akadt. Néhány nappal ezelőtti tájékoztatóját Pethő Zsolt is azzal kezdte, hogy a Mohu a koncessziós szerződésben, kötbér terhe mellett, vállalta a 2035-ös (illetve szavai szerint „derogációval együtt 2040-es”) uniós célok teljesítését, vagyis a jelenlegi 32 százalékos újrahasznosítás 65 százalékra növelését, illetve a mostani, több mint 50 százalékos lerakás 10 százalékra csökkentését. Ebbe pedig a „törvény szelleme” alapján a lakossági fémhulladékot is beleérti. (A hazai fémhulladékos érdekképviseletek többek között lapunkban is kétségbe vonták ezt az állítást.)

A leválogatott hulladékot az úgynevezett „intézményi” feldolgozók veszik át. A lakosságtól, illetve a „hozzá hasonló” szervezetektől begyűjtött anyagok mostantól szintén a koncesszió hatálya alá tartoznak. Így hangsúlyozottan nem sorolandók ide például a gyáraktól, az építőiparból vagy a mezőgazdaságból származó hulladékok. Vagyis azoknak a cégeknek – például MÉH-eknek -, amelyek eddig saját üzleti tervük alapján gyűjtötték, válogatták és értékesítették a lakossági és hasonló fémet vagy épp papírt, most ezt már csak a Mohu alvállalkozóiként tehetik. A koncessziós szabályok szerint ezek a cégek az anyagokat mostantól, a szerződésükben meghatározott díjak ellenében, a Mohu számára gyűjtik és kezelik.

A július 1-i váltás során ez a rendszer azért erőset döccent, ami némiképp árnyalja Pethő Zsolt lapunknak tett májusi kijelentését, miszerint „nagyjából változatlan díjakkal, a papír- és fémátvevő telepek is megmaradnak”. Ehhez képest július elsején például a G7 azt jelentette, hogy Székesfehérvártól nyugatra megszűnt a lakossági fémátvétel. Igaz, a listát azóta a Mohu és a gazdasági szakportál is bővíti. A vezérigazgató nem tagadta, hogy a mintegy 650 eddigi, úgynevezett intézményi hulladékhasznosító közül „csak” 167-tel szerződtek le, illetve további harminc megállapodás áll közel az aláíráshoz. (Közülük mintegy száz fémes, 60 pedig autóbontó.) Ennek az az oka, hogy olyanokkal, akik nyílt pályázatukra be se jelentkeztek, illetve akik a többieknél 2-3-szor magasabb díjakat követelnek, nem sikerült megegyezni. Ugyanakkor változatlanul nyitva állnak minden megkeresés előtt és a szakmai bírálatokat is meghallgatják. A vezérigazgató meggyőződése, hogy az összes hasznosanyag tekintetében – legyen az fém, papír, elektronikai hulladék, autóroncs vagy gumiabroncs – a – jellemzően további 2-3 további alvállalkozóval dolgozó – partnerhálózatukon keresztül már most biztosítják az állam felé vállalt, országos lefedettséget.

Ama bírálatokat, miszerint a július 1-je óta a Mohutól kapott „kompenzáció” az ilyen átvevőtelepek díjainak jelentős csökkenését hozta, cáfolta. Szavai szerint az adott anyagok díjtáblázata igen bonyolult, amiből emelkedést és csökkenést is „ki lehet szemezgetni”. Utóbbi eset például világpiaci árak csökkenésekor állhat elő. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint egyébként októbertől a koncesszió értelmében a használt gumiabroncs leadásáért már nem kell fizetni, ami szintén a felhasználók számára nyújtott anyagi előny. Pethő Zsolt június végi háttérbeszélgetésükön kérdésünkre azt a lehetőséget is megpendítette, hogy a jövőben a használt sütőolaj és az elektronikai hulladékok leadását is igyekeznek további eszközökkel ösztönözni.

Az elmúlt napok tudósításai mindemellett a lakossági szelektív hulladékudvarok előtt kígyózó sorokról is beszámoltak. Ezt a képet Pethő Zsolt, illetve Györkös Péter, a Mohu anyag- és termékáram-vezetője azzal az üzenettel kívánta árnyalni, hogy a cég kétségkívül szelektív gyűjtési kultúraváltást vállalt, ami nem csak a hulladékudvarokon, de a MÉH-telepeken is tetten érhető. Eszerint a nagyobb arányú leválogatásért cserébe az átvevőcég magasabb díjat kap tőlük. Így viszont reményeik szerint már nemcsak a fém kerül vissza a feldolgozókhoz, hanem például az üveg vagy a – Mohu által különösen kedvelt - műanyag is. Hasonló elvet követnének a roncstelepek és a lakossági fémbegyűjtők kapcsán is, ahol az elsődleges szempont most a törvényesség eddigieknél jóval szélesebb körű érvényesítése. Úgyszintén cél a minél nagyobb arányú „újrahasználat”, vagyis az adott termék számottevő feldolgozás nélküli újraforgalmazása.

A további, gyakorlati változások közé tartozik például, hogy az a több mint 200 ezer otthon, ahol a leválogatott műanyag-, papír- és fémhulladék kihelyezésére eddig műanyagzsák szolgált, e célra hamarosan fix edényzetet kap. 3-4 éven belül a jelenlegi 1500-ról 6 ezerre növelik a használtruha-átvevő pontokat, leginkább bevásárlóközpontok vagy nagyobb parkolók közelében. Középtávú cél, hogy minden 10 ezer lakosra jusson egy hulladékudvar – ahol bizonyos típusú, elkülönítetten gyűjtött hulladékok ingyen leadhatók -, a kisebb lélekszámú településeken pedig másfél év múlva „mozgó” állomáson, vagyis gépjárművel szednék be a felesleges anyagokat. Ugyanakkor a vezérigazgató azt sem tagadta, hogy a kihasználatlan hulladékudvarokat felül kell vizsgálni. De jövő év elejétől indul a darabonként 50 forintos italospalackvisszaváltás is.