Orbán-kormány;vasút;nyitás;vonalbezárás;

Három olyan vasúti mellékvonalat zár be most az Orbán-kormány, amelyet ő maga nyitott újra

Kínos.

Nem egészen egy nappal ezelőtt hivatalos megerősítést nyert, hogy a MÁV-Start, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium 10 vasúti mellékvonalat zár be Magyarországon, a hvg.hu pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek között három olyan is van, amelyet maga az Orbán-kormány nyitott újra, miután a 2010 előtt bezárták. 

Ez a három vonal

  • 47 (Dombóvár―) Godisa―Komló,

  • a 98 Abaújszántó―Hidasnémeti,

  • és a 114 (Fehérgyarmat―) Kocsord alsó―Csenger,

ráadásul a A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) úgy tudja, hogy a listán eredetileg 13 mellékvonal szerepelt,

  • a 14 (Pápa – Csorna), 

  • a 66 (Villány – Mohács),

  •  és a 113 (Fehérgyarmat – Zajta) 

is. Állítólag csak azért tartják meg őket, mert jelentős az eltérés a vonalvezetésben a közút és a vasút között, a vasút pedig még mindig gyorsabb.

A mellékvonalak bezárásának a híre keményen kivágta a biztosítékot az érintettek körében. Csach Gábor Balassagyarmat fideszes polgármestere tiltakozó levelet is írt párttársának, az Építési és Közlekedési Minisztériuot vezető Lázár Jánosnak.

A döntést szakmai körökmen is élesen bírálják. Dorner Lajos VEKE-elnök a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, igazolhatatlan döntés született, Lázár János pedig ezzel a lépéssel a szintén mellékvonal-megszüntető egykori SZDSZ-es miniszter, Kóka János szellemi utódjává vált. A mellékvonal-bezárás hírét az elsők között világgá repítő Közlekedő Tömeg azt írta, a aligha fogja enyhíteni a MÁV problémáit és akut járműhiányát, hiszen kevesebb, mint tíz jármű szabadul fel egész Magyarországon. A válságot ráadásul egyszerű lenne megoldani, a pályaállapotok javításával bontott anyagból, illetve a járműállomány karbantartásával és használt járművek beszerzésével.

A VEKE térképet is rajzolt a bezárásra ítélt tíz mellékvonalról.