Az utóbbi idők „egyik legvadabb” távozásának nevezte a Politico Szájer József ereszcsatornás menekülését.
Szájer még 2020 november 29-én mondott le az EP-képviselőségről arra hivatkozva, hogy a napi politikában való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Két nappal később elismerte, hogy részt vett azon az illegális, november 27-i szexpartin, melyről az ereszcsatornán távozott. Hátizsákjában egyébként kábítószereket is találtak – a politikus állította, nem tudott róla, és nem is fogyasztott. Később minden közéleti tisztségétől visszavonult, újabban azonban már a visszatérését pedzegetik.
Deutsch Tamás újra bevonná a játékba Szájer JózsefetÍgy akadt rá Szájer József ereszcsatornás menekülésére a belga tévéA brüsszeli lap egyébként annak apropóján állított össze egy listát az európai politika legkínosabb lemondásairól, hogy kiderült: Bjørnar Moxnes baloldali norvég pártvezető bejelentette távozását, miután rajtakapták, amint ellop egy luxus napszemüveget az oslói repülőtéren.
A cikkben szereplőket a Politico pontozta is, Szájer Józsefet pedig a legerősebb eredménnyel – öt, tenyérbe temetett arcot ábrázoló emojival – jutalmazta.
Rajta kívül ketten kaptak még öt emojis értékelést:
Neil Parish brit képviselő tavaly lemondott mandátumáról, miután lebukott, hogy pornót nézett a parlamenti ülésteremben. Előbb azt állította, egy traktoros weboldalról „tévedésből” nyitotta meg a pornográf tartalmat, aztán beismerte, hogy másodjára már szándékosan kattintott rá.
Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke, egykori alkancellár egy magát orosz oligarcha unokahúgának kiadó nővel tárgyalt, párt- és médiatámogatásért cserébe pedig zsíros állami megbízásokat ígért neki. A nő azonban valójában csak egy egyetemista volt, a beszélgetésről pedig videófelvétel készült.