Orbán-kormány;Magyarország;Európai Bizottság;per;vakcina;Pfizer;COVID-19;BionTech;

Megszólalt az Európai Bizottság, cáfolja az Orbán-kormányt a Pfizer Magyarország elleni pere kapcsán

Az amerikai gyógyszergyártó hárommillió dózis vakcina árát akarja behajtani hazánkon.

Egymást cáfolja az Orbán-kormány és az Európai Bizottság a Pfizer Magyarország ellen indított pere kapcsán. – Az Európai Bizottság nem vásárolt Covid-19 elleni oltóanyagot, hanem a tagállamokkal folytatott konzultációk alapján keretszerződéseket írt alá vakcinák beszerzéséről a gyógyszercégekkel – jelentette ki a Népszavának Stefan De Keersmaecker bizottsági szóvivő. A Kormányzati Tájékoztatási Központ ugyanakkor azt írta: nyilvánvaló, hogy ezeket a vakcinákat a bizottság feleslegesen nagy mennyiségben rendelte meg és kényszerítette a tagállamokra.

Mint a Politico nyomán megírtuk, az Orbán-kormány hárommillió adag vakcina ellenértékét, megközelítőleg 60 millió eurót nem fizette ki az amerikai gyógyszergyártónak. A lap szerint a jogi vita csaknem egy éve húzódik, mert hazánk 2022 novemberében értesítette a Pfizert, hogy az ukrajnai konfliktusra hivatkozva nem kíván utalni.

A Kormányzati Tájékoztatási Központnak  számos kérdést küldtünk. Arra lettünk volna kíváncsiak a többi között, pontosan milyen vállalásokat tett az Orbán-kormány a közös vakcina beszerzés keretében. Mi volt a Pfizernek az az igénye, amin ezen túl terjeszkedik és most perelnek? Arról is érdeklődtünk: Mire vállaltak kötelezettséget a tagországok a közös vakcina-beszerzésben? Volt-e olyan része, időpontja a megállapodásnak, amelyben a kormány még szabadon mondhatta, hogy amit nem hív le, azt nem kell kifizetnie? Ha nem volt ilyen a megállapodásban, miért nem tartjuk a szavunkat? Ezeket a kérdéseinket figyelmen kívül hagyták.

Stefan De Keersmaecker bizottsági szóvivő emlékeztetett: a pandémia idején minden fontos döntést az úgynevezett irányító testület hozott, amelyben valamennyi uniós ország és a biztosi kollégium képviseltette magát. A tagállamok ott vitatták meg, hogy mennyi vakcinára és milyen feltételek mellett van szükségük. 

Az Európai Bizottság ennek alapján tárgyalt a Pfizerrel és más gyártókkal, majd a felek keretszerződésekben rögzítették a közösen beszerezni tervezett oltóanyag mennyiségét, árát, a jogi felelősségvállalás részleteit. A megállapodások biztosították, hogy az Európai Unióban mindenki számára elegendő vakcina álljon rendelkezésre. – A megrendelést a tagállam adta le, a vásárlásról is a tagállam és a gyógyszercég állapodott meg, majd a tagállam fizetett a készítményért – mondta Stefan De Keersmaecker.

Bár a Pfizer és néhány más gyártó oltóanyaga a vártnál később érkezett meg az európai piacra, egy idő után túl sok lett belőlük. Ezért jó pár tagállam felül akarta vizsgálni a korábbi szállítási megállapodásait, amiről tájékoztatta az irányító testületet. A grémium tárgyaló delegációja ezeket a szándékokat továbbította a gyártóknak, majd a tárgyalások eredményéről utóbb jelentést tett az irányító testületnek – magyarázta a szóvivő az eljárást.

Úgy tudjuk, hogy Magyarország is változtatni akart a Pfizerrel kötött szerződésén, ám végül a módosítást nem írta alá, így a korábbi megállapodása maradt érvényben, és az abban foglaltak kötelezik most is.