Oroszország;autó;Moszkva;gázolás;háború;Vlagyimir Putyin;bírálat;Kreml;költő;

Meghalt Lev Rubinstein Putyin-kritikus orosz költő, akit néhány napja Moszkvában elütött egy autó

A műfajalapítónak is tekintett irodalmár már a Szovjetunió idején is bírálta az akkori hatalmat, a bürokráciát, a második nyilvánosságba kényszerült, de mára a putyini rendszernek és az ukrajnai háborúnak is éles kritikusa lett.

Életét vesztette 76 éves korában Lev Rubinstein orosz költő és Kreml-kritikus, a szovjet underground irodalmi élet kulcsfigurája és az ukrajnai háború kritikusa néhány nappal azután meghalt, hogy elütötte egy autó – számolt be lánya bejelentése nyomán a halálhírről a The Guardian. Mint írták,  Rubinsteint az orosz konceptualizmus egyik alapítójának tekintik , egy avantgárd irodalmi mozgalomnak, amely az 1970-es és 80-as években a második nyilvánosságban gúnyolta a szocialista realizmus hivatalos doktrínáját.

A lap kiemelte, hogy a Szovjetunió felbomlása után széles körben publikálták Rubinstein műveit, azonban nyíltan ellenséges volt Putyin hatalmával szemben is. Rendszeresen tiltakozott a Kreml fokozódó elnyomása és az emberi jogok megsértése ellen. Amikor Putyin megindította Ukrajna elleni teljes körű támadását, Rubinstein más neves írókkal írt alá egy nyílt levelet, amelyben elítélte a bűnös háborút és a Kreml hazugságait

A Memorial emberi jogi szervezet az író halála kapcsán emlkéztetetett, Rubinsteint nem tartóztatták le és nem indítottak eljárást ellene az ukrajnai háború kitörése után, még akkor sem, amikor a Kreml elnyomása „új magasságokat” ért el, de tragikus halála 2024 januárjában, éppen a katasztrófa kétéves évfordulójának előestéjén keserűen szimbolikusnak tűnik.

A 76 éves férfit január 8-án Moszkvában ütötte el egy autó, és válságos állapotban szállították kórházba. A moszkvai hatóságok szerint szerint Rubinstein éppen átkelt az egyik utcán, de a sofőr nem lassított. A baleset kivizsgálására a hatóságok vizsgálatot indítottak, a sofőrről eddig azt közölték, hogy az elmúlt egy évben már 19 közlekedési szabálysértést követett el.