Rákosrendező;Közlekedési Múzeum;mini-Dubaj;

Mini-Dubaj miatt költöznek a műtárgyak, elveszik a múzeum raktárát is

A jelenleg fő épület nélkül működő közlekedési múzeumnak a rákosrendezői raktárát is ki kell ürítenie. Az oda tervezett mini-Dubaj miatt ugyanis a MÁV felmondta a bérleti szerződésüket.

A kilenc éve központi kiállítótér nélkül működő Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak is ki kell ürítenie a raktárát az emirátusi befektetők nagyszabású rákosrendezői ingatlanfejlesztési projektje miatt. „A múzeumnak eddig 4598 négyzetméternyi területre volt bérleti szerződése a vasúttársasággal” – válaszolta a Népszava érdeklődésére a közlekedési múzeum.

A bérelt területen elsősorban a műszaki muzeológia tárgykörébe tartozó műtárgyakat őriz a múzeum, köztük az M3-as metró felújításából származó mozgólépcső részeit, a Lánchíd egyes elemeit, néhány motorkerékpárt konténerben, az Árpád hídi (ma Göncz Árpád városközpont) állomás teljes kapcsolószekrény állományát, valamint egy régi gőzhajóból származó, nagy méretű lapátkereket és gőzgépet. A Népszava azon kérdésére, miszerint mikor kell kiüríteniük a Tatai úti raktárat, illetve hol helyezik el azt követően a műtárgyakat, a múzeum nem adott pontos választ. Csupán annyit írtak, hogy

„ezek elhelyezéséről a múzeum valamennyi műtárgyvédelmi szempont figyelembevételével gondoskodni fog”, illetve rendszeres az egyeztetés a fenntartó Építési és Közlekedési Minisztériummal (ÉKM).

Ahogy arról a Népszava január első napjaiban beszámolt: a MÁV már tavaly ősszel megkezdte a bérlőkkel az egyeztetést, amelyen mindenkivel közölték, hogy a bérleti szerződéseket felmondják és felszólították a bérlőket, hogy március végéig, de legkésőbb augusztus elejére költözzenek ki, mert rendezik és beépítik a területet. Az ÉKM februárban adta ki a hivatalos közleményt arról, hogy utasította a felügyelete alá tartozó MÁV főigazgatóságát, hogy mondja fel a Rákosrendező területét érintő bérleti és egyéb használati szerződéseket, felszólítva az érintetteket az ingatlanok átadására. Ezzel párhuzamosan megkezdte az engedély nélkül felhúzott ingatlanok kiürítését is.

Az Orbán-kormány ezzel párhuzamosan január végén felhatalmazta a külgazdasági és a külügyminisztert az Egyesült Arab Emírségekkel kötendő, 15 évre szóló gazdasági megállapodás kihirdetéséről szóló törvénytervezet benyújtására az Országgyűlésnek. Az ingatlanfejlesztés részleteiről azóta se árult el többet a kabinet. Így csupán annyi tudható, hogy Rákosrendező 130 hektáros területéből 69 hektárt adnának el az emirátusokbeli befektetőknek, akik az ígéret szerint legalább 5 milliárd euró (1900 milliárd forint) értékű beruházást valósítanak meg a területen. Az Orbán-kormány cserébe legalább 800 millió euró ( 304 milliárd forint) becsült összeg erejéig biztosít forrásokat különböző közlekedési és infrastrukturális fejlesztésre a területen, illetve vállalta, hogy befedi a vasúti pályát, felette pedig egy parkot hoz létre. A listára felkerült a reptéri gyorsvasút odavezetése is.

Az ingatlanfejlesztést várhatóan kiemelt állami beruházássá nyilvánítja a kormány, ami erősen gyengíti az önkormányzatok érdekérvényesítő erejét. Lázár János építési miniszter korábban azt mondta: a fővárosi önkormányzattal és a kerületekkel a nemzetközi szerződés aláírása után egyeztet. Zugló polgármesterével ki is jelölték az egyeztetés időpontját, de később Lázár lemondta a találkozót. A fővárosi önkormányzattal még az időpontról se beszéltek. Karácsony Gergely főpolgármester a kormánynak küldött levelében sok más mellett a Nyugati pályaudvartól induló sétányt, nyílt értékesítési pályázatot és helyet kért a Rákosrendező beépítését irányító bizottságban. De nincs jele annak, hogy ebből bármi is meghallgatásra talált volna.

Nincs sokkal jobb helyzetben a közlekedési múzeum sem, amelynek városligeti épületét azzal zárták be 2015-ben, hogy az évtized végére egy teljesen új, korszerű intézmény nyílik majd a helyén.

 Az épületet ledózerolták, de az Orbán-kormány 2017-ben úgy döntött, hogy inkább a MÁV Kőbányai úti egykori ipartelepén húznak fel új épületet. A terveket a nemzetközi építészeti tervpályázatot elnyerő New York-i székhelyű Diller Scofidio + Renfro és a Noll Tamás építésziroda együtt készítette el, amire a korábbi tájékoztatás szerint 2022 nyarán meg is kapták az építési engedélyt, így már csak a részletes kiviteli tervek elkészítése maradt hátra. Ezzel 2023 elejére végeztek volna. Csakhogy Lázár János nagyon sok más állami projekttel együtt ezt is leállította.

„Miniszter úrral főigazgató úr rendszeresen egyeztet, ugyanakkor az Új Közlekedési Múzeum beruházás építkezésének megkezdése nem az egyeztetések számától, hanem az utolsó tervszállítás jelenleg is zajló véleményezésétől, az előirányzott energetikai áttervezés (távfűtés helyett geotermikus energia) megvalósulásától, valamint természetesen Magyarország központi költségvetésének mindenkori helyzetétől függ” – válaszolta most az építkezés kezdetét firtató kérdésünkre a közlekedési múzeum. Majd sietve hozzátették, hogy a múzeum 8 telephelye közül 5 jelenleg is nyitva van és látogatható.

Azt is fontosnak tartották közölni, hogy az új főigazgató, Schneller Domonkos „a múzeum valamennyi tagintézménye és műtárgyegyüttese tekintetében rendelkezik koncepcióval, fent részletezett tevékenységek is e koncepció időarányos megvalósításának az egyes lépéseit jelentik. A múzeum által tervezett következő időszaki kiállítás 2024 májusában fogja megnyitni kapuit, a tavalyi évhez hasonlóan a volt MÁV Északi Járműjavító dízelcsarnokban, Kőbányán”. Arról viszont egy szót sem írtak, hogy számításaik szerint mikor nyithat meg a teljes értékű közlekedési múzeum Budapesten.