egészségügy;adósság;kórházak finanszírozása;betegellátás;eszközhiány;Takács Péter;

Már 105 milliárddal tartoznak a kórházak a beszállítóknak, az osztályok ötödét eszközhiány miatt függesztik fel

Bár a kormányzat tavaly év vége óta többször is ígérte, hogy rendezik az adósságot, ez eddig nem történt meg.

Már a kormányzat is hivatalosan elismeri, hogy a betegellátást is veszélyeztetik kifizetetlen számlák – hangzott el a három nagy egészségügyi beszállító szervezet csütörtöki sajtóbeszélgetésén, melyen arra hívták fel a figyelmet, hogy mostanra már mintegy 105 milliárd forinttal a tartoznak a kórházak.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) által kiadott határozatok szerint

kórházi osztályok felfüggesztése az esetek 15-20 százalékban az orvosi eszközök hiánya miatt történt.

Takács Péter államtitkár legutóbb február végén ígérte meg, hogy az év elején rendezik az egészségügyi ellátórendszer tartozásait.

Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ), a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (Mediklaszter) és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) képviselői ismét, hangsúlyosan azt kérték, hogy a kormányzat mielőbb és teljeskörűen fizesse ki a már lejárt számláikat.

A kormányzati beavatkozás sürgető – jelezte Rásky László, OSZ titkára. Emlékeztettet arra, hogy ugyan a tavalyi év végén a magyar kormány 90 milliárd forintot adott az egészségügyi intézmények lejárt tartozásállományának a kifizetésére csakhogy a lejárt számlák összege november végén már 130 milliárd volt. Így a tavalyi év végén 64 milliárd forinttal „fordultak” az idei évre.

Ez januárban felment 83 milliárdra és már február második felében újra átlépte az adóság a 100 milliárd forintot. 

Azaz az eddigi talán legnagyobb összegű konszolidáció ellenére a tavaly év végi adósságrendezés félmegoldás volt és ma rosszabb a helyzet, mint mielőtt tavaly év végén részlegesen rendezte a kormányzat a számlát. Több tagvállalat is arról számolt be, hogy február végére a kifizetetlen számlák összege újból elérte az adósságrendezés előtti összegeket - hangsúlyozta a főtitkár és hozzátette: gyakorlatilag úgy működnek ezek a cégek, minthogyha tavaly év végén nem történt volna adósságrendezés .

A példátlan helyzet illusztrálására elmesélte, hogy a négy orvosképzéssel is foglalkozó egyetem közül háromnak ismerik a február végi adósság adatait. Aszerint, míg január végén ezen egyetemeknek 13,7 milliárd forint volt az adóssága,

ez egyetlen hónap alatt február végére már 40 százalékkal nőtt, azaz 18,7 milliárd forint lett.

Tóth Zsolt, a Mediklaszter főtitkára arról beszélt, hogy a cégek között végzett felmérésük szerint az orvosi és egyéb eszköz beszállítók fele sem jutott hozzá az év végi részleges tartozásrendezéskor a kintlévőségeikhez. Miközben az állami tulajdonú beszállítók illetve a közműszolgáltatók számláit kiegyenlítették.

Ám hiába nem érkezik a már elvégzett munka ellenértéke hozzájuk – jelezte Rádai Tamás, az ETOSZ igazgatója - az orvostechnikai szállítóknak természetesen továbbra is a határidőre kell teljesíteni az ÁFA és egyéb adókötelezettségeiket. Hozzátette: az egészségügyi hatóság tavalyi évi határozatai alapján minden ideiglenes kórházi szolgáltatás felfüggesztése vagy egyéb leállás 10-15 százalékában az eszközellátás, a kórházi eszközökkel kapcsolatos ellátási zavarok álltak. Azaz sajnos már a betegek is érezhetik a bőrükön ennek a váratlan helyzetnek a következményeit, és ha nem rendezik az adósságokat, akkor ez a helyzet nem fog javulni, sőt rosszabb lesz.

Rádai Tamás bejelentette azt is, hogy a beszállítók azt a törvénytelen helyzetet is jelzik az Állami Számvevőszéknek, 

hogy az intézmények sok esetben nem rendezik a késedelmi kamatokat.