Kína;Kósa Lajos;rendőrök;Harangozó Tamás;Csád;

Átengedett egy ellenzéki kezdeményezést a fideszes többség, meghallgatást tartanak a csádi katonai szerepvállalás és a kínai rendőrök ügyében

Kósa Lajos burkoltan még felelősségre is vonta a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát.

Szokatlan jelenetek zajlottak csütörtökön az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságában. A fideszes többség ugyanis átengedett egy ellenzéki kezdeményezést, amikor a bizottság Harangozó Tamás MSZP-s képviselő javaslatára elfogadta, hogy a következő ülésen, vagyis kedden meghívja és meghallgatja a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Belügyminisztérium illetékeseit a Magyar Honvédség tervezett csádi katonai szerepvállalásáról, illetve arról, hogy a jövőben kínai rendőrök is járőrözhetnek Magyarországon – írja a Szabad Európa.

A portál szerint a bizottság még vissza is dobott egy kormányzati előterjesztést, a Belügyminisztérium ugyanis az ülés napja előtti este küldött ki egy törvénymódosító javaslatot, ami lehetővé tette volna, hogy a miniszter saját hatáskörben kötelező továbbképzést írjon elő a pedagógusoknak. Mégpedig úgy, hogy ha az érintettek nem vennének részt rajta, szankciókkal sújthatnák őket.

Harangozó Tamás sokadszorra hívta fel a figyelmet arra a – kormány részéről egyébként megszokott – gyakorlatra, melynek során fontos, sok embert érintő törvénymódosításokat úgy kapnak meg, hogy nem marad idejük áttanulmányozni azokat.

Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke pedig egyetértett az ellenzéki képviselővel, és burkoltan még felelősségre is vonta az ülésen részt vevő Dargay Esztert, a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkárát, amiért egy ilyen (egyébként huszonöt oldalnyi) módosítást úgy kapnak meg, hogy nincs idejük áttanulmányozni.

Ezt követően levetette a napirendről a megtárgyalását.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter még 2023 októberében jelentette be, hogy az Orbán-kormány katonai missziót küld Csádba a migráció megfékezéséért és a humanitárius segítségnyújtás érdekében. Azóta kiderült, hogy az erről szóló tárgyalásokon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert elkísérte Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár is, maga a miniszterelnök pedig jelezte, szeretné már látni a megállapodást is a katonai misszióról.

A Belügyminisztérium és a kínai közbiztonsági minisztérium februárban állapodott meg a rendőrök közös járőrözéséről. A hivatalos bejelentés szerint a cél a kínai és a magyar turisták által leginkább látogatott helyek biztonságának a javítása, a belügyi tárca pedig közölte, a kínai rendőrök nem intézkedhetnek és önállóan sem járőrözhetnek. Az együttműködés az Európai Parlamentnek is szemet szúrt: az EP-képviselők a Népszava birtokába került levelükben emlékeztettek arra, Kínának hasonló megállapodása van a tagjelölt Szerbiával is, egy spanyol székhelyű civil szervezet 2022-es jelentése pedig kiderítette, hogy a kommunista ország akkor több mint 100 illegális rendőrőrsöt működtetett világszerte.